Lángosos költözött a belvárosba + FOTÓK, SZAVAZÁS

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

langos02_gsAugusztusban szokatlan látvány tárult a munkába igyekvő emberek szeme elé a Tisza Lajos körúton. Rendhagyó módon lángossütöde költözött a város egyik legfrekventáltabb helyére a butikok, virágárusok és kávézók tőszomszédságába. A SZEGEDma.hu is kíváncsi volt, milyen a fogadtatása a piacokra jellemző magyar csemegének a belvárosban.

Siroki Erika, a Friss & Ropogós tulajdonosa elárulta, személyes indíttatásból döntött úgy, hogy a belvárosban próbálkozik lángos sütéssel. Egy alkalommal kislányával vágott neki a szegedi lángos-körtúrának, de azt tapasztalták, délután minden sütöde bezár. Kudarcba fulladt akciójukból kiindulva határozta el magát a mellett, hogy forgalmas helyen nyit üzletet, hosszított nyitva tartással. Kezdeményezése az elmúlt két hónapban annyira sikeresnek bizonyult, hogy mára non-stop várják az éhes vendégeket. Mint mondta, éjszakánként több fiatal megfordul náluk, hogy buliból hazafelé egyenek, de a kora reggeli órák is sűrűek, amikor az előre rendelt adagokért jönnek.

langos01_gs

A SZEGEDma.hu összegyűjtötte a város kedvelt sütödéit.

Ön szerint hol kapni a legfinomabb lángost Szegeden?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
Előző sztori

Labdarúgás: mesterlövészek különcsatája – Ásotthalmon lép fel az UTC

Következő sztori

Az úttesten gyalogolt, halálra gázolták