Sport

Kosárlabda: a Szedeák törte meg a Falco nyeretlenségét

Kosárlabda: a Szedeák törte meg a Falco nyeretlenségét

2013. november 16., szombat
Kosárlabda: a Szedeák törte meg a Falco nyeretlenségét
szedeak_kaposvar12_gs

Szinte végig futott az eredmény után a Naturtex-SZTE-Szedeák egysége az idén gyengén szereplő Falco otthonában, s eladott labdáival győzelemhez is segítette a szombathelyieket.

Az idén igencsak gyengén muzsikáló Falco otthonában a Szedeák nem kezdett rosszul, s bár a házigazdák hamar elléptek több ponttal is, a mieinknek mindig sikerült felkapaszkodniuk, akár 9 pontos hátrányból is. Csorvási Milán és - kisebb rövidzárlataitól eltekintve - Jerrell Williams vitte hátán a csapatot, miközben a szombathelyieknél három légiósuk, Robinson, Timberlake és Zagorac brillírozott. Az első negyed végén (24-22) és a szünetben (46-44) mindössze két pont volt a két csapat között, ám részben az eladott és szerzett labdák élesen különböző aránya, valamint Williams 4 személyi hibája óva intő jel volt a folytatásra. Amitől tartani lehetett be is következett, az amerikai erőcsatár 7 perc után ki is pontozódott a harmadik negyedben, pótolni pedig nem sikerült megfelelően. Folyamatosan lépett el a Falco, gyűltek az eladott labdák a vendégeknél, de még így is sikerült vissza-vissza kapaszkodni, ám a 67-60-as állás 30 perc után előrevetítette a keserű véget. Az utolsó negyed első öt percében még tudta tartani az 5-9 pontos különbséget a Szedeák, ám ennél közelebb kerülni nem sikerült. 20 eladott labdáig meg sem állt a vendég csapat - a hazaiak 9 eladott labdát jegyezhetnek -, a lepattanó csatát a második félidőben elveszítette, az első számú Tisza-parti pontgyáros, a 19 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplázó Csorvási Milán is kipontozódott, s minden remény elszállt: a Falco ellépett és magabiztosan húzta be a meccset 89-74-re, megtörve a bajnoki rajt óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Bonifert Domonkos egysége nem sokat pihenhet, kedd este Jászberényben vár rájuk újabb kemény menet, majd ezt követően négy hazai derbi következik zsinórban karácsonyig.

Férfi kosárlabda NB I/A 8. forduló:

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 89-74 (24-22, 22-22, 21-16, 22-14)

Szombathely, Aréna Savaria, 1600 néző. Vezette: Györffy P. A., Hegedűs T., Surányi G.; ellenőr: Major.

Falco:

ROBINSON 16/6, TIMBERLAKE 18/3, PERL 16, ZAGORAC 27/3, Szabó M. 8.

Csere:

Bognár, Will, Simon K., Simon L., Harazin 4.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

Szedeák:

Jereminov 9/9, Levy 14, Kiss Zs., Williams 14, CSORVÁSI M. 19.

Csere:

Csorvási L. 11/9, Vida 5, Wirth, Varga Z. 2, Varga D.

Vezetőedző:

Bonifert Domonkos.

Kipontozódott:

Williams (27'), Csorvási M. (37'). Bonifert Domonkos:

"Úgy érzem - nem levéve a felelősséget magunkról -, ma este mindenki megfelelően asszisztált ahhoz, hogy a Falcónak meg legyen az első győzelme. Ennyi faultot nem bír el a csapatunk. Nehéz sorozat vár ránk, előre kell tekintenünk és talpra állnunk."

Online közvetítésünk:

VÉGE! 89-74 (24-22, 22-22, 21-16, 22-14)

40'

Szabó ismét szerez két közeli pontot, 87-72. Nem így indult... Vida labdáját Varga Zalán bedobja, szépségtapasz, 87-74. Zagorac válaszol, 89-74. Ez is a vége.

39'

Csorvási Levente tempója rossz. Robinson betörése nem, 85-72. Varga Dani is benn, kihagyja a kettest. Robinson kihagyja a távolit.

38'

Szabó is betalál a palánk alól, Jereminov kintről nem, 83-72, eldőlt. Perl harcol a saját dobása után, az ismétlés sem jó.

37'

Timberlake és Zagorac is ront. Jereminov eladott labdája, Csorvási Milán 5. faultja... Zagorac büntijei benn, 81-72. Timberlake blokkolja Levyt.

36'

Milán azonban faultol, ez a 4. neki. Zagorac bedobja mindkettőt, 79-68. Távolodik a hajó... Milán a palánk alatt, 79-70. Plusz egyet is dobhat, de most ront. Zagorac is, csak ő triplát. Timberlake eladott labdája után Csorvási Milán, 79-72!

35'

Milán ront el egy könnyű dobást. Perl kettese, majd Levy sikertelen hármasa. Csorvási Levi gyűjti most a faultokat, neki még belefér. Időt kér a Szedeák 76-68-nál. Timberlake egyet dob be, 77-68. Csorvási Milán 4. eladott lasztija. Harazin és Zagorac is hibáz, szerencsére.

34'

Máténak is megvan a 4. hiba. Timberlake bever egy kettest, Vida passzából Jereminov meg egy hármast! 73-68! Csorvási Levi faultja után Zagorac büntetőzik, egy benn, 74-68.

33'

A kis Csori rossz tempódobása. Vida 3., Levy ha jól látjuk a 4. faultját gyűjti be. Csak el ne fogyjunk a végére! Timberlake hibáz. Harazin is, Vida is.

32'

Branko elad egy labdát, aztán faultol. Robinson triplát vét el. Jono jó tempójával 69-65! Timberlake is megdobja a maga kettesét, 71-65.

31'

Lássuk az utolsó felvonást! Zagorac húzza be a függönyt, megint 9 közte, 69-60. Csorvási Levi mutathat kiutat a sötétből, egy újabb tripla, 69-63! Perl dobása elvész a homályban.

III. negyed: 67-60 (24-22, 22-22, 21-16)

30'

Jereminov, micsoda tripla! 67-60!Simon Kristóf ront közelit, még egyet, Branko ereszt még el egy triplát, az is rossz, 67-60 marad.

29'

Harazin kettese, miután Csorvási Milán adja el a lasztit. Jereminov passza után Csorvási Levente áll egy távoliba, na ez megvan, 67-57! Simon Kristófot faultolja aztán, de mindkét büntető kimarad.

28'

Simon Kristóf hármast, Zagorac a lecsorgóból a közelit véti el, de hagyjuk, hadd szedjék tovább, Timberlake végül zsákolhat így... 63-54. Ez nem igaz! Jono eladja, Timberlake zsákol még egyet... 65-54, az eddigi legnagyobb különbség, 11 pont. Bonifert mester időt kér és leteremti a csapatát.

27'

Vida Mátéé nem! 59-54! és amitől tartani lehetett eljött: Williams kipontozódott, Csorvási Levi jön helyette. Zagorac két pontja még e mellé büntetőből, 61-54. Vida 4. eladott labdája.

26'

Varga Zalán a pályán. Dona is egy hármast, de neki nem fekszik még ez a palánk. Robinson is kihagyja a magáét. Aztán labdát szerez Levytől. Robinson újabb hármasa szédül le a gyűrűről.

25'

Zagorac kettese nullás, Perlé nem, tízközte, 59-49. Robinson első hibája után Vida Máté büntetői a palánkról benn, 59-51. idegenben valahogy jobban mennek a mieinknek a büntetők, ezt a mostani 13/15-ös stat is bizonyítja.

24'

Csorvási Milán szór el egy lasztit, faultolni kell Perlt, így két dobás, benn is van, 55-46 oda. Milán most javít, 55-48, plusz egy is van, azt is bedobja, büntetőkben eddig hibátlan a szegedi center, 7/7. Robinson passza után Harazin is pontot szerez, 57-49. Williams meg emel egy triplát, de ez sem fekszik neki.

23'

Zagorac közelről pontosabb, Willa labdáját tette be a gyűrűbe a légiós. Csorvási Levi eladott labdája után ismét a Falco jöhet, Robinson dob is egy triplát... 53-46, igen, ismét hétközte. A kutyafáját!

22'

Jono remek tempója ismét, 48-46. Zagorac ront egy triplát. Branko is. Gyenge külső dobások továbbra is, az eddigi összesen 25 kísérletből mindössze 6 ment be.

21'

Perl kettesével indul a meccs második fele, harmadik negyede, 48-44, Robinson sikertelen dobása után szerzett labdát tett vissza. Timberlake hibázik, miután Jereminovtól szerez labdát..

A statisztikára nézve azt láthatjuk, hogy nem csak az eredményben áll fej-fej mellett a két csapat, a dobómutatók, lepattanók, asszisztok, blokkok szinte megegyeznek, ugyanakkor lényeges a különbség az eladott/szerzett labdák viszonylatában, a Facónál 6/6, a Szedeáknál 9/2. A mieinknél további probléma, hogy a legeredményesebb szegedi, Jerrell Williams már most 4 faulttal áll...

II. negyed: 46-44 (24-22, 22-22)

20'

Jono hármasa kimarad. Eladott labdák itt is, ott is. Végül Robinson megy be, 46-44, Falco-előny a szünetre.

19'

Falco időkérés után Perl tovább próbálkozik a vonalon túlról, hiába. Levi is hibáz. Kolti elszór egy lasztit, de nem lesz belőle baj, Timberlake rontja a tempót és saját statját. és Branko Jereminov egyenlít egy káprázatos hármassal! 44-44!

18'

Williams faultja után Perl mindkét büntije benn, 44-37. Branko remek passza után Jono lóg meg, zsák! 44-39! Timberlake egy triplával válaszolna, de nem sikerül! Perlnek sem megy most a távoli. Csorvási Levi is pályára állít egy külsőt, de lejön, a bátyja azonban javít, 44-41!

17'

Williams remekül tör be, 40-35, plusz egyet is dobhat, de ez nem erőssége... Robinson hibáz el egy ziccert. Perl nem, 42-35. Nem tudunk közelebb kerülni. Jerrell ront a palánk alatt, aztán javítja hibáját, Bencze Tamás bosszúsan nézi, hogy csapata hagyja ezt a palánk alatt, 42-37.

16'

Vida egy remek assziszttal javít, Csorvási levente triplázik belőle, 37-33. Rövid az örömünk, Zagorac is hint egy trojkát gyorsan, 40-33.

15'

Szabót sikerül blokkolnia Csorvási Milánnak. Williams a palánk alá tör be, 35-30! Vida megint eladja, Robinson megköszöni és zsákol egyet hálából, 37-30.

14'

Robinson tripláján ámulunk, 31-28. Jereminov a betörése végén hagyja ki a ziccert, Timberlake duplával büntet, 33-28. Aztán Vida eladja, Robinson köszöni, tovább Zagoracnak és Bonifert Domonkos már kéri is ki idejét 35-28-nál, mert készül meglépni a Falco.

13'

Jono áll egy hármasba, ami kimarad. Zagorac viszont jól teszi fel a labdát, 26-26. Jono aztán eladja, Robinson ellopja, beviszi, 28-26, bosszantó hiba után. Csorvási Levi is megél a palánk alatt, 28-28.

12'

Robinson és Csorvási Milán is ront. Milán begyűjti a lecsorgót, Szabó odaüt, két dobás, ezek is benn, 24-26! Perl Zoltán hibáz a palánk alatt. Zagorac eladja a labdát.

11'

Levyt faultolják, két dobás benn, 24-24! Robinson dobása nem megy be, Jerrell blokkol. Jono eladja a lasztit aztán faultol.

I. negyed: 24-22

10'

Will hármasa után Csorvási Milán közelije is kimarad. Will eladja, Williams emberrel együtt bedobja a ziccert, a plusz egy is megvan, 24-22-re jövünk fel! Timberlake hármasa lejön.

9'

Csorvási Milán visszatér, 24-17! Bognár távolija vész el a semmiben. Wirth Ádámé is... Will csap oda Milánnak, aki bosszúból mindkét büntetőjét értékesíti, 24-19!

8'

Timberlake hármasa nem hiányzott most, 20-15. Aztán dob egy duplát is, 22-15. Jereminov emel egy trojkát, de nem jó. Branko faultolja Robinsont, ő pedig bevágja mindkét büntetőjét, 24-15.

7'

Bognár csapja el Jerrellt, aki így is bedobja, megvan a ráadás is, 17-13! Williams elemében, Bognárt blokkolja, Branko összeszedi a labdát, aztán rohanunk is előre, Jono meg bedobja a végén, 17-15!

6'

Vida benn, eladja a labdát, Zagorac köszöni, óriásit zsákol, ujjong a szombathelyi közönség, 16-8. És most időt is kér Bonifert Domonkos. Jono kettese jó, Bognáré nem, 16-10! Zagoracé a lepattanó, faultoljuk, egyet bedob a kettőből a délszláv, 17-10.

5'

Williams is pontot szerez, 12-8! Jöhet egy plusz egy is... az nincs meg.Kolti ismét faultolja Perlt, két dobás, 14-8.

4'

Kiss Zsolt emel egy triplát, de nem talál. Perl a palánk alatt hibázik. Timberlake pontosabb, 8-6. Williams kap egy nem csúnya sapkát így tél közeledtével Zagoractól, aztán Kolti faultolja Perlt, aki mindkét büntetőt bedobja 10-6. Kolti triplája rossz, Szabó közelije a büntetés a hibáért, 12-6.

3'

Zagorac tempója rossz, Jereminové a laszti. A nagy Csorinak ki is oszt egy remek passzt, ő pedig nem hibáz a gyűrű alatt! 4-6! Zagorac gyorsan egyenlít.

2'

Csorvási Milán ront a palánk alatt. Robinson triplája pontatlan. Zagorac is próbálkozik, mindhiába. Aztán támadásban egy fault a Falcótól, Csorvási Milán dobhat kettőt, 4-4!

1'

Zagorac sikeres közelijével indít a Falco, 2-0. Szabó Miklós kimaradt triplája után Levy szerez védőlepattanót, aztán elől is ő, beleáll a tempóba, 2-2! Szabónak most megy a kettes, 4-2.

18.00:

A felnőtteknél ellentétes a helyzet, a Falco hétből hetet bukott eddig, s biztosak lehetünk benne, Bencze Tamás egysége ma este nagyon szeretne javítani. Ám ehhez a mieinknek is lesz néhány szava! Rövidesen kezdünk!

17.55:

Kezdődik is a névsorolvasás. A találkozó előtt játszottak az U23-asok is, a Szedeák fiataljai 88-80-ra verték a házigazdákat, megtörve a Falco veretlenségét!

17.50:

Köszöntjük Olvasóinkat! Rövidesen kezdődik a Szedeák és a Falco összecsapása. Mindjárt jön a két csapat bemutatása, miközben még zajlik a melegítés. Kezdés: 18 óra!

Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.