Írjon nekünk

Közélet

Emberi szenny “díszíti” a Tisza-parti kapualjakat + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

tisza_part_vasarnap01_gsElege van az éjszakai hangzavarból és az emberi mocsokból a szegedi klinikák betegeinek és a környéken lakóknak. Az egészen a Stefániáig terjedő tinigarmada nem keserítheti meg tovább a polgárok életét.



Motorosverseny a rakparton, emberi szenny a kapualjban

Körülbelül három éve kezdett eldurvulni a helyzet a belváros felőli Tisza-parti soron – panaszkodik egy névtelenséget kérő olvasónk -, azóta rendszeresek az üvegdobáló és a motoros gyorsulási versenyek, leszámítva a hidegebb szezont, komoly fejtörést okozva a rend őreinek is. Egy másik, környéken élő olvasónk arra panaszkodott, hogy az éjszakai iszogatók bokrokat és épületeket nem kímélve randalíroznak Korányi fasori lakásuk előtt. Nem elég, hogy hangoskodnak, és szétdobálják az üres üvegeket, de arra is volt már példa, hogy a lépcsőházba betörve a postaládák alatt végezték el „nagydolgukat”. Mint mondta, az épületben élő más családokkal egyetemben már hozzászoktak ahhoz, hogy nyaranta csukott ablak mellett kell aludniuk a legnagyobb forrósában is, de az odavizelést és székelést már nem tolerálják. A lakók eddig nem tudtak többet tenni, minthogy a közös képviselő segítségével beruháztak hang és hőszigetelt nyílászárókra, valamint panaszt tettek a polgármesteri hivatalnál.

tisza_part03_gs

Alkoholrendelet a tivornya visszaszorítására

Fellélegezhetnek a lakók, ugyanis szeptember 27-én a szegedi közgyűlés elfogadta Mózes Ervin címzetes főjegyző köztéri alkoholfogyasztás korlátozását érintő indítványát. Ennek értelmében október 1-jétől tilos Szeged közterületein, tömegközlekedési eszközein, illetve a kapualjakban és lépcsőházakban – beleértve a kollégiumokat is – 2 százalékos vagy annál magasabb alkoholtartalmú italokat fogyasztani. Ez alól természetesen kivételt képeznek vendéglátóhelyek, az üdülők, erdők, és mezőgazdasági területek, illetve a közterületi ünnepi rendezvények – hogy például a borfesztivál se szenvedjen csorbát.

Másnapra nyoma sincs a partimaradványoknak

A rakpart közútja, a járda, valamint a lépcsős partfal karbantartása a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozik, míg az úton túli rész – vagyis a kis vízi meder – tisztaságáért az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság felel. „A két társaság három éve példásan együttműködik a rakpart és a hullámtér tisztán tartásában. Két éve a partfal minden lejárója mellé lecsavarozott szeméttároló edényeket helyeztünk ki, hogy abba kerüljön a hulladék” – ismertette portálunkkal Makrai László a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ugyanakkor egyetért olvasóinkkal abban, a bulizni induló fiatalok mindezek ellenére fittyet hánynak a környezetre, amiről a kritikusnak számító péntek és szombat esték „maradványai” tanúskodnak. A Stefánia zöldjét sem kímélik a vandálok: a kitépett növényeket, kukákat a rakpartra vagy a Tiszába hajítják a flakonok, sörös dobozok és borosüvegek mellé. A vízügy takarító személyzete és a környezetgazdák minden nap felügyelnek a város tisztán tartásáért, másnap reggelre nyoma sem marad az előző éjszakai partihangulatnak. Makrai László elmondta, a túlparti „Lapos” partszakaszra konténert helyeztek, melynek költségeit vállalták: évente több száz tonna szemetet szállítanak a Tisza partról a Sándorfalvi úti hulladéklerakó telepre.

tisza_part_vasarnap03_gs

Egy éjszakára a SZEGEDma.hu is sétát tett a Tisza-parti betonlépcsőkön, hogy megtapasztaljuk, mit élnek át panaszos olvasóink. 22 órakor éppen, hogy elkezdett csordogálni a tömeg, a tizenéves fiatalok elszórtan a klinikák zöldjében vagy a Tisza medrében cserélgetik egymás között az alkoholt – energiaitallal természetesen, hogy minél tovább kitartson az éjszakai pörgés. Két fiatal lány ásványvizes üvegben, valami vízhez hasonló löttyöt cipel magával, aprókat kortyolgatva a flakon száján át. Valószínűleg nem napi folyadékbevitelükre ügyelnek ilyen buzgón. Éjfél körül aztán előkerültek a mobiltelefonok, a hangulat a tetőfokára hág: partifotók szegélyezik a buli legfontosabb pillanatait. Másnap reggel – még a környezetgazdák nagytakarítása előtt – visszatértünk. Tekintse meg galériánkat, s nézze meg mit tapasztaltunk!

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

A sikeres védekezés miatt szűnik meg a rendkívüli jogrend

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Iskolaőrséget hoznak létre.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a Makó és Apátfalva közötti túraútvonalat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Makói Természetbarát Sportegyesület jóvoltából.

Tovább olvasom

Egészség

Négy idős elhunyt, egy új fertőzöttet diagnosztizáltak Csongrádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

509 áldozatnál jár a járvány.

Tovább olvasom

Aktuál