Közélet

A jövő évi költségvetés bevételeiről és kiadásairól dönt az Országgyűlés

A jövő évi költségvetés bevételeiről és kiadásairól dönt az Országgyűlés

2013. november 25., hétfő
A jövő évi költségvetés bevételeiről és kiadásairól dönt az Országgyűlés

Az Országgyűlés mai ülésén véglegesítheti a 2014-es költségvetés bevételeit, kiadásait és hiányát. A képviselők emellett további harminc törvényt módosíthatnak a büdzsé megalapozása érdekében.

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek. Az előzetes napirend alapján várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárszava vezethet fel. Az Országgyűlés a tervek szerint két órával később kezdhet e heti zárószavazásaiba, ez idő alatt a költségvetési bizottság elkészíti a 2014-es büdzsé új, az elfogadott módosító javaslatok alapján átszámolt főszámait, amelyet a képviselők este hét óra után hagyhatnak jóvá. A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékára csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról. A jövő évi büdzsé főösszegeinek elfogadása után a képviselők még módosíthatják a költségvetést, azonban ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthatnak végre átcsoportosításokat. Ugyancsak még ma hagyhatják jóvá a kabinet jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagját, amely harminc jogszabályt is módosít. A fideszes

Gulyás Gergely

pénteki tájékoztatása alapján ezen változtatások között fogadhatják el például, hogy a közelgő választási kampányban a pártok vezető tisztségviselői is felelősséggel tartozzanak a kampánypénzek elköltéséért. A házszabály értelmében az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot az indítvány záró vitájának végéig nyújthatja be az illetékes, vagy az alkotmányügyi bizottság. A záró vitát várhatóan meg is tartják, mivel a kormány vasárnap egy módosító javaslatban kezdeményezte annak pontosítását, hogy a pártoktól az egyéni jelöltektől átvett kampánytámogatásokat is csak elektronikus úton használhassák fel. A Ház az előző héten nem vette napirendjére, de az e heti üléstervben ismét szerepel az a szavazás, amely a köztársasági elnök politikai vétójára reagálna a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében, az október 28-án hozott törvény esetében.

Áder János

azért küldte vissza megfontolásra a már megszavazott javaslatot, mert szerinte az államnak az alkotmányos alapokon nyugvó jogszabályokkal kell fellépnie a törvények kijátszásával született szerződésekkel szemben. Az államfő kifogásait az előterjesztő

Nagy István

(Fidesz) zárószavazás előtti módosító javaslatában kívánja orvosolni. A fentieken túl elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlésről szóló tavalyi beszámolóját, valamint a nemzetiségek elmúlt két éves helyzetét elemző kormányjelentést. A szavazások végeztével, az esti órákban, nagyrészt korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit bonyolítják le a képviselők, ekkor kerülhet napirendre a vatikáni szerződés módosításáról szóló vita is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.