Sport

Labdarúgás: brusztolós, parázs meccset nyert az FK a Csanádpalota ellen + FOTÓK

Labdarúgás: brusztolós, parázs meccset nyert az FK a Csanádpalota ellen + FOTÓK

2013. október 12., szombat
Labdarúgás: brusztolós, parázs meccset nyert az FK a Csanádpalota ellen + FOTÓK
fk_csanadpalota_mj-11

Végig küzdelmes, harcos mérkőzésen egygólos győzelmet aratott az FK 1899 Szeged a vendég Csanádpalota FC felett a Csongrád megyei I. osztály 9. fordulójában.

A találkozónak mindkét együttes egy-egy jelentősebb sorozattal a háta mögött vágott neki, hiszen míg a Csanádpalota az első forduló óta nem talált legyőzőre, addig az FK már öt meccse volt nyeretlen. A kezdősípszót követően aztán az iram azt sugallta, egyik csapat sem szeretné vesztesként elhagyni a pályát, a játék agilitására azonban ez már nem ült át. A hazaiak főleg az erős testalkatú

Varga Martinban

bíztak, míg a vendégek igyekeztek játszani szokásos, stabil védekezésre épülő játékukat. Ugyanakkor a csanádpalotai

Cotuna

,

Corbu

duó nem bizonyult elég hatékonynak a támadások indításában, így

Molnár László

vezetőedző kénytelen volt konstatálni, hogy csapatának nem akadt igazi helyzete az első negyvenöt perc során. Igaz, a gólszerzéshez a diszkoszvetősök is csak egy alkalommal jutottak közel, a félidő derekán

Heredea Máté

eresztett meg egy életerős löketet a keresztlécre. A gyér helyzetteremtés mindkét oldalon azt vetítette előre, a vezetést először megszerző csapat könnyen meg is nyerheti a találkozót. Ez végülis az FK-nak sikerült, Varga Martin nagyszerű egyéni teljesítménye után

Gyurkovics Tamás

vette be

Potoret

kapus hálóját az 54. percben. A hátralévő időben a hazaiak őrizték előnyüket, a Csanádpalota csak egy kapufáig jutott a hajrában

Gabor

révén. Mindez azt jelentette, hosszú idő után újra három pontnak örülhetnek az FK 1899 Szeged ultrái, míg a Csanádpalota veretlenségi sorozata megszakadt.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 150 néző
2013. 10. 12., 17.00
FK 1899 Szeged
Csanádpalota FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Szöllősi Ferenc • asszisztens: Csöngető Endre, Fejes István
1
-
0

Labdarúgó megyei I. osztály 9. forduló:

FK 1899 Szeged - Csanádpalota FC 1-0 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 150 néző. Vezeti: Szöllősi Ferenc (Csöngető Endre, Fejes István).

FK 1899 Szeged:

Brunczvik - Heredea, Turján (Németh 89'), Szecska, Degovics (Mihalkó 25'), Csuka, Forró, Imre (Dóra T. 84'), Szalai, Gyurkovics, Varga M. (Dóra J. 81').

Játékos-edző:

Dóra János.

Csanádpalota:

Potoret - Vlad, Varga Cs., Veréb (Tambor 57'), Cotuna, Corbu, Siclovan, Negru, Halász (Erdélyi 71'), Luculescu, Gabor.

Vezetőedző:

Molnár László.

Gólszerzők:

Gyurkovics (54').

Sárga lap:

Forró (25'), Turján (38'), Mihalkó (76'), Gyurkovics (79'), Szalai (85'), ill. Varga Cs. (5'), Luculescu (42').

Piros lap:

Siclovan (90+2'). Hüvös Gábor:

"Borzasztó volt kívülről nézni a mérkőzést, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy akad a csapatomban egy Dóra János, aki legalább annyit tud a labdarúgásról, mint én. Úgy gondolom, megfelelően pótolt engem ezen a találkozón, és ezt így, utólag is szeretném neki megköszönni. Összességében pedig annyit szeretnék elmondani, hogy egy nagyon nehéz sorozaton vagyunk túl, a bajnokság topcsapatai ellen játszottunk az elmúlt fordulókban. Több alkalommal is komoly vereségekbe futottunk bele, de megbeszéltük, hogy ezt el kell fogadni, az elkövetkező mérkőzéseinknek pedig úgy kell nekiindulnunk, azokon legalább 15-16 pontot kell szereznünk. A mai összecsapást is ebbe a kategóriába soroltuk, és ennek megfelelően úgy mentünk ki a pályára, hogy éreztük, ma nem kaphatunk ki."

Molnár László:

"A mai találkozót az a csapat nyerte, amelyik jobban akarta a győzelmet. Szoros összecsapás volt, tipikusan egygólos, amit ezúttal az FK szerzett."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+3'
A bíró lefújta a találkozót, harcos, brusztolós meccsen tartotta otthon a három pontot az FK a támadásban végig halvány Csanádpalotával szemben.
90+2'
Siclovan kiáll szándékos ütés miatt. Jogos az ítélet.
90+1'
"Gyerünk Szeged, gyerünk Szeged, kitartás!" - üvöltik minduntalan a hazai ultrák.
90'
Szöllősi 3 perc hosszabbítást jelez.
89'
Turján kapott kisebb rúgást a térdére, Németh András váltja a folytatásra.
88'
Corbu adott be, a berobbanó Gabor fejese pedig a kapufát találta el!
87'
Heredea buktatta Gabort, ígéretes helyről végezhet el szabadot a Csanádpalota.
85'
A hajrába érkezve a vendégek rohamai uralják a játékot, a kék-feketék védelme azonban állja a sarat.
84'
Immáron két Dóra a pályán, Tamás a nagy tapsot kapó Imre Zoltánt váltja.
81'
Dóra János eddig bírta egy helyben, most becseréli magát Varga Martin helyett.
79'
Gyurkovics is besárgult, túlzottan is akarnak talán az FK-sok.
77'
Teljesen kitámadnak a vendégek, miközben forranak az indulatok a pályán! Az imént háromszor könyökölték hasba egy palotai szabadrúgásnál Imrét, és bár Dóra János vezetésével egy emberként figyelmeztették erre a sporit a hazaiak, Szöllősi sípja néma maradt.
fk_csanadpalota_mj-09
75'
Varga Martin mehetett a félpályától egyedül egy kontrával Potoretre, de az utolsó pillantban rosszul lőtt, fölé-mellé... Hatalmas lehetőség volt.
71'
Csere a vendégeknél, Erdélyi váltja Halászt.
69'
A spori most a túloldalon utasítja a nézőket, hogy ne szidják olyan hevesen az ellenfelet, illetve annak légiósait...
68'
AZ utóbbi percekben védekezésre kényszerül az FK, de a palotaiak támadásaiban nincs meg az átütőerő.
67'
Varga Martin gézzel az orrában ugyan, de játékra jelentkezik.
64'
Varga Martin ütközött Potorettel egy szögletnél, ápolni kell a hazaiak támadóját.
61'
A rendezők idő közben arrébb terelték a magukról megfeledkezett, alkoholittas szurkolókat. Remélhetőleg mostantól nyugodtan zajlik majd a mérkőzés.
fk_csanadpalota_mj-29
60'
Luculescu lőtt félfordulatból 20 méterről, alaposan fölé.
57'
Cserél Molnár László, Tambort küldi fel Veréb helyett. Közben Brunczvik kapusnak kellett lenyugtatnia az FK szurkolóit.
56'
Továbbra is gond van a hazai drukkerekkel...
54'
GÓÓÓL!!! Varga Martin szerzett meg egy előrevágott labdát a két(!) palotai középhátvédtől, majd az érkező Gyurkovics elé tálalt, aki Potoret mellett higgadtan gurított a kapuba! 1-0!
53'
Rövid közjáték után bírói labdával folytatódhat a találkozó.
52'
Áll a játék, a szurkolók fenyegették meg a partjelzőt, ezért Szöllősi a rendezők segítségét kérte...
46'
Letelt a szünet, folytatódik a meccs. Egyik mester sem szánta el magát cserére.
fk_csanadpalota_mj-04
SZÜNET
45'
Szöllősi spori hosszabbítás nélkül lefújta az első játékrészt, amelyben főként a küzdelem dominált, igazán közel a gólszerzéshez csak az FK járt egyetlen alkalommal, Heredea lövésénél. Reméljük, a második félidőben az iramhoz helyzetek is társulnak majd, akkor bizonyosan nem fogunk unatkozni.
42'
Luculescu tarolta le hátulról Forrót, villant a sárga.
39'
Túl hosszú, kirúgással folytatódik a meccs.
39'
Imre Zoltán pattogtatja a labdát, szabadrúgásból adhat középre a jobb oldalról, 30 méterről.
38'
Turján szállt vitába egy szöglet miatt Szöllősivel, a játékos húzta a rövidebbet.
36'
Harcosan, harapósan játszik az FK, erőfeszítéseiket azonban eddig nem kíséri túl sok siker, magabiztosan áll a lábán a palotai védelem. A vendégek eddig leginkább csak blokkolt lövésekig jutottak. Közben felkapcsolták a reflektorokat a pályán.
30'
Ezúttal Csuka lőhetett 20 méterről szemből Szalai passzából, a löket azonban gyengére sikerült, Potoretnek nem okozott problémát.
28'
Végre egy kis foci! A támadással fellépő Heredea lőtt hatalmas kapufát 25-ről a jobb oldalról.
fk_csanadpalota_mj-31
25'
A hazai Degovics szedett össze kisebb sérülést, Mihalkó folytatja helyette.
25'
Forró Attila rúgott oda Cotunának, sárgát kap érte Szöllősitől.
22'
Az iramra alapvetően nem lehet panasz, ám a hazaiaknál Varga Martin elég észrevétlen egyelőre, míg a túloldalon a Cotuna, Corbu páros nem tudja megfelelően mozgatni csapata támadásait.
17'
Cotuna életerős lökete nagyjából 3 méterrel tévesztette el Brunczvik kapuját.
16'
Imre Zoltán rúgta le Negrut 25 méterre a kaputól, ígéretes szabadrúgást kapott a Csanádpalota.
13'
A helyzeteket tekintve eddig csendesen csordogál a meccs, a két tizenhatos között pattog a labda.
9'
Az FK-ultrák revizionista hangokat ütnek meg szólamaikban, indulatos meccsnek nézünk elébe.
8'
Molnár László szólt oda rusnya módon Szöllősi sporinak, a játékvezető indulatosan közölte a palotaiak vezetőjével, hogy a következő hasonló esetnél elküldi a padról.
6'
Varga Csaba faultolta kétségbeesetten az egy kontrával kilépő Szalait, máris besárgul a vendégek középhátvédje.
1'
Szöllősi spori a sípjába fújt, a vendégek indíthatták útjára a labdát.
fk_csanadpalota_mj-02
17.08: Annyi már biztos, fekete-fehér csíkos mezben, fekete nadrágban játszik majd a Csanádpalota, hagyományos, kék-fekete csíkos szerelésében az FK. 17.06: Megérkeztek a sporik, de egyelőre még csak a csapatok ellenőrzése folyik. Valószínűleg késik 10-15 percet a kezdés. 16.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, akárcsak a csapatok, feszült pillantások szegeződnek a bírói öltöző felé, mindenki a mérkőzés kezdetét várja. Az FK-ultrák már az ifisták meccsén is itt voltak, és rigmusaik közepette nyert is a kék-fekete utánpótlás 2-0-ra. A hazaiak legnagyobb vesztesége erre a mérkőzésre Hüvös Gábor, a nagy taktikust kiállították a padról az előző fordulóban, így ezúttal eltiltott. Helyét a rutinos támadó, Dóra János veszi át 90 perc erejéig. Kezdés 17 órakor Szöllősi Ferenc sporttárs sípjelére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.