Jelentős fejlesztés előtt áll a makói kórház


Jelentős fejlesztési folyamat indul meg a makói kórházban - jelentette be a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó elnevezésű intézmény főigazgatója kedden Makón, sajtótájékoztatón.
Kallai Árpád
közölte: rövid távon 490 millió forintos fejlesztés keretében több osztályt újítanak fel és helyeznek át korszerűbb épületszárnyakba, a 2020-ig tartó időszakban pedig egy új épülettel is bővítenék a kórházat, ezzel növelve az ellátás színvonalát és racionalizálva a működési költségeket. A vezető elmondta: az intézmény a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében 490 millió forint pályázati támogatásban részesült. Ebből megújul a diagnosztika és a tüdőszűrő-állomás, új gépek kerülnek a radiológiára, digitális eszközpark biztosítja majd a magas szintű betegellátást. A fekvőbeteg-ellátó osztályokat is érinti a fejlesztés, áthelyezik az intenzív osztályt, bővítik az eszközkészletet. Az aktív osztályok betegei is átkerülnek a régi épületekből, ezáltal a betegutakat is racionalizálni lehet. A járóbeteg-ellátást is átalakítják: igyekeznek a több telephelyen levő egységeket egy helyre összpontosítani. Fejlesztik a pszichiátriai osztály infrastruktúráját és a kórház számos új orvosi eszközzel gyarapszik. A főigazgató tájékoztatása szerint a fejlesztés a közbeszerzéseket követően hamarosan megkezdődik. Hozzátette: a cél, hogy 2020-ig egy új épülettel gazdagodjon a kórház, ezzel egy tömbbe tömörítenék az ellátási helyszíneket, a meglevő épületeket pedig korszerűsítik. Továbbfejlesztik a járóbeteg-és az aktív fekvőbeteg-szakellátást, új műtők épülnének és a most elszórtan működő háttérszolgáltatások is egy helyre kerülnének. Kallai Árpád azt mondta, biztatóak a jelek a következő uniós fejlesztési ciklusra meghatározott elképzeléseket illetően, hiszen a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) illetékesei, illetve a mellettük dolgozó szakértői csoport tagjai a velük kedden folytatott megbeszélést követően a terveket támogathatónak ítélték meg. Ezt a sajtótájékoztatón megerősítette
Reiter József
, a GYEMSZI főigazgató-helyettese és Mészáros János, az intézet dél-alföldi térségi igazgatója is.