Közélet

Elkészítjük a SZEGEDma.hu borát + FOTÓK, VIDEÓ

Elkészítjük a SZEGEDma.hu borát + FOTÓK, VIDEÓ

2013. október 12., szombat
Elkészítjük a SZEGEDma.hu borát + FOTÓK, VIDEÓ
PA047265

Csongrádi vörösbor zweigelt szőlőből - decemberben már a karácsonyi asztalon lehet a SZEGEDma.hu bora.

A portálunk ötéves története során már olyan sokat foglalkozott a honi borászattal, kiemelten kezelve a méltatlanul „lesajnált” és a mai napig még mindig gyakran megbélyegzett alföldi borkészítést, hogy úgy döntöttünk, idén nemcsak írunk, beszélünk, prédikálunk a témáról, hanem mi magunk is készítünk bort. Az idei évben az alapanyagot (szőlőtermést) tekintve minden adott volt ahhoz, hogy optimális nedűt készíthessünk. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára,

Horváth Csaba

az MTI-nek arról nyilatkozott nyáron, hogy várhatóan legalább 3 millió hektoliter bor kerül majd a pincékbe, szemben a múlt évi 1,8 millióval. Idén jelentősebb fagykár sehol nem volt, viharkárok ugyan előfordultak egyes térségekben, de ezeknek általában helyi terméscsökkentő hatásuk volt. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előrejelzése szerint a magyar borágazat éves árbevétele ebben az évben várhatóan 80-90 milliárd forint között alakul. http://youtu.be/fVEShyMctX0 A Szeged környéki szőlőhelyzetről

Zádori Károly beszélt portálunknak

. A dorozsmai borász szerint sokkal jobb a termés a tavalyihoz képest, itt a virágzás idején volt egy nagyobb esőzés, így a terméskötődés nem tökéletes minden fürtön. Zádori biancát szüretelt, nekünk zweigelt soraink voltak

Botos József

gazda csongrádi birtokán, tíz soron osztozhattunk biatorbágyi barátainkkal. A szőlőnk októberre ért el egy igen magas 21 cukorfokot, így a hónap első hétvégéjén le is szedtük a fürtöket. A borkészítés (ha eltekintünk a szőlő telepítésétől, nevelésétől, gondozásától) első lépését teljesen szubjektív módon a szüretnél határoztuk meg. Pénteki napon autóztunk ki a csongrádi homokra, s már az út megadta az alaphangot, hiszen a bekötőutak rengetegében 4-5 alkalommal tévedtünk el, a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a mesebeli „Vörös gunyhó” elnevezésű, dűlőt jelző kézművestábla kitört, és lent pihent a térdig érő aljnövényzetben. Hasonló problémákkal szüretünk végén találkoztunk ismét, akkor a talajviszonyok nehezítették meg a „kocsikázást”: a homokban többször elakadt a teherautó a több mázsa szőlővel, amit mintegy 80 méteren keresztül kellett öt férfinak futva tolnia…

PA047098

Kiadónk munkatársaival és barátainkkal, összesen tizennégyen (miközben

Gyarmati Lajos

bácsi főzte díjnyertes birkapörköltjét) mintegy hat óra alatt végeztünk a tíz sor (soronként közel száz méter) szőlővel, biatorbágyi barátainkkal elfeleztük a termést, a SZEGEDma.hu így végül 64 láda, hozzávetőlegesen 8,5 mázsa szőlőt vitt Botos Józsi bácsi pincéjéhez a bogyózóba. Ez egy kisebb gép, aminek a közepén egy tengely forog körbe, melyből fémtüskék állnak ki, a gép a végén kilöki a szárakat, középen pedig egy nagy dézsába hullanak a bogyók. Szerkesztőségünk „borásza”,

Oláh János

- aki a Borbarátok Szegedi Társaságának alapító tagja - mesélt a termésről és a várakozásokról. Elmondása szerint mind mennyiségben, mind pedig minőségben nagyon jó lett a termés. „Kicsit korábban került sor a szüretre, mint tavaly vagy tavalyelőtt, amikor is október végén szedtük, akkor is 21 mustfokkal. A bogyózást követően körülbelül két hétig héjon erjed dézsában a cefre, amelyet naponta legalább kétszer csömöszölünk (vastag farúddal tömködjük a cefrét, hogy keveredjen). Amikor így héjon kiforr a must, akkor keletkezik az úgynevezett 'szüret', présen keresztül mintegy átszűrjük, de nem préseljük, csak amennyit saját súlyától kiad. Ezt fahordóba tesszük, majd karácsony körül az almasavbomlást követően (sűrű kóstolgatás mellett) lefejtük. A SZEGEDma.hu borát ezután tölgyfahordóba tesszük, majd érlelés után palackozzuk” – avatott be a borunk születésének további folyamatába a szakember. Legközelebb már a forrásról adunk hírt, a szerkesztőségünk udvarából nyíló garázsból, ahol – mint a nagyok – „irányított” erjesztéssel igyekszünk megőrizni a savak, tanninok áldásos ízvilágát: állandó, 18 Celsius-fok körül hőmérsékletet biztosítunk a helyiségben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.