Közélet

Több mint 50 bográcsban főtt a dorozsmai kakaspörkölt + FOTÓK

Több mint 50 bográcsban főtt a dorozsmai kakaspörkölt + FOTÓK

2013. szeptember 8., vasárnap
Több mint 50 bográcsban főtt a dorozsmai kakaspörkölt + FOTÓK
kakasfozes_dorozsma_mj 00271

Ismét a bográcsok alá gyújtottak a már hagyománnyá vált kakasfőző verseny csapatai a kiskundorozsmai Faragó téren. Idén már félszáznál is több csapat adta le nevezését annak reményében, hogy az ő pörköltjét választja legjobbnak a zsűri.

„Ez egy kiváló kezdeményezés, amit annak idején a helyi lelkes közösség indított el, és én mint képviselő kötelességemnek éreztem, hogy odaálljak az ügy mellé. A rendezvény három évvel ezelőtt nagyjából 100-120 fővel még egy családias rendezvénynek számított. Ezt

Hajdú Géza

művelődésiház-igazgató és

Kosik Dénes

képviselőtársam segítségével mára sikerült egy nagyobb tömegeket is megmozgató eseménnyé bővítenünk. Idén például már 54 bográcsban rotyog a kakaspörkölt, összesen 880 főt regisztráltak előzetesen a csapatok. Az érdeklődőkkel együtt körülbelül ezer ember érezheti jól ma magát Kiskundorozsmán. Nem szabad persze arról sem megfeledkezni, hogy ez egy verseny, aminek első díja ebben az évben egy negyvenezer forintos vásárlási utalvány” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a szombati eseményen

Mihálffy Béla

önkormányzati képviselő.

kakasfozes_dorozsma_mj 00111

A program szerint 13 órától kóstolta a zsűri az elkészült ételeket, amelyeket az egyenlő esélyek szellemében közös helyről vásárolt kakasokból készítettek a csapatok. Az ebédhez egy helyi zenész,

Lajkó Vili

szolgáltatta a muzsikát, míg este az Ungi Bt. által kínált szabadtéri retro disco várta a mulatni vágyókat. A gyermekek szórakoztatásáról a nap folyamán arcfestés, bohóc és lufihajtogatás gondoskodott, de többen kihasználták a téren lévő focipálya nyújtotta lehetőségeket is.

kakasfozes_dorozsma_mj 00391

Atlasz Henrik

részönkormányzati képviselő gyönyörű, tűzpiros motorján érkezett a helyszínre, és mint elmondta, idén már harmadik alkalommal vesz részt az eseményen. „Nagyon jó végignézni a sátrakon, a bográcsfőző helyeken, szinte családias hangulat uralkodik a rendezvényen. Hála Istennek, nem hasonlítunk Szegedre! Arra gondolok, mikor ezt mondom, hogy nálunk nem éleződik ki a politika. Jobb- és baloldalhoz tartozók itt együtt főznek, együtt esznek, együtt érzik jól magukat” – tette hozzá. Hajdú Géza szervező, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója kiemelte, az utóbbi években nagyon szépen kinőtte magát a rendezvény, és különösebb kísérőprogramok nélkül is tökéletesen megáll a lábán. A dorozsmai közösség részéről adott az igény a kakasfőző verseny iránt, pontosabban arra, hogy egy napot együtt töltve, különösebb felhajtás nélkül szórakozhassanak és találkozhassanak egymással az emberek. „A résztvevők számát illetően körülbelül elértük a teljesítőképességünk határát, de ennek örülünk is. Ez azt bizonyítja, hogyha megszólítjuk az embereket, és komolyan vesszük az ügyet, akkor az emberek igenis megmozdulnak és eljönnek a rendezvényre. Ez egy örömteli dolog” – mondta.

kakasfozes_dorozsma_mj 00381

A

Turi János

vezette csapat Subasáról érkezett, ennek megfelelően nevüket is a Kiskundorozsma részét képező területről vették fel. A baráti társaság először nevezett a versenyre, főztjük specialitását pedig hétpecsétes titokként őrzik. Az Alkony Nyugdíjas Klub képviseletében érkezett a Faragó térre a Kendermagos Csipet-csapat, melynek főszakácsa,

Gulyás Lászlóné

kislány kora óta gyakorolja a főzés mesterségét. Bár, mint elmondta, a receptje hagyományosnak mondható, azért reménykednek, a köretként felszolgált tejfölös tésztával való összehatás elnyeri majd a zsűri tetszését.

Kiss Ervin

, a tavalyi győztes Kiss Kakas csapat vezetője szerint a jó kakaspörkölt titka az érett kakas, de adott esetben egy fél, vagy akár egy egész kiló pulykahere is sokat dobhat az ízhatáson. Saját fogásai közül annyit osztott még meg, főzés előtt mindig megpörköli kicsit a kakashúst, és lehetőség szerint minél több lábat tesz a kondérba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.