Közélet

Szentesen, Csongrádon és Vásárhelyen is folytatódik a közösségi szolgálat

Szentesen, Csongrádon és Vásárhelyen is folytatódik a közösségi szolgálat

2013. szeptember 5., csütörtök
Szentesen, Csongrádon és Vásárhelyen is folytatódik a közösségi szolgálat

A Szentesi Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területén már 31 diák teljesítette az érettségihez 2016-tól szükséges ötvenórányi közösségi szolgálatot, és vette át az erről szóló igazolást. A program intenzív keretek között a nyáron is zajlott, és az új tanévben is folytatódik – tájékoztatott Nagy Sándor őrnagy, a kirendeltség polgári védelmi felügyelője.

A foglalkozásokon a szentesi Zsoldos Ferenc és Barta Szakközépiskola diákjai és a vásárhelyi Corvin Tagintézmény mellett két csongrádi középiskola tanulói is részt vettek. A diákok közül többen vállalták, hogy a nyár folyamán szervezett intenzív programban teljesítik az előírt időkeretet, a többiek pedig az új tanévben folytatják az elkezdett munkát. A közösségi foglalkozást a katasztrófavédelem keretei között teljesítő diákok az elméleti felkészítést és a munkavédelmi oktatást követően ismerkedtek meg a kirendeltségek tűzmegelőzési, polgári védelmi és iparbiztonsági tevékenységeivel. A tanulók szívesen vettek részt azokon a település-bejárásokon, melyek során - az időjárásnak megfelelően - a számukra kijelölt területeken megfigyelték az esővíz elvezető csatornák állapotát, vagy szeles idő közeledtével a fákat, és ha eldugult csatornát, vagy veszélyes állapotú fát vettek észre, azt a részükre átadott jegyzőkönyvben rögzítették, és ezekre a helyekre a katasztrófavédelem szakemberei is kiszálltak. Nagy Sándor elmondta: folyamatban van az intézményekkel az együttműködési megállapodások megújítása, amely eredményeként a második félévtől újabb csoportok kezdhetik meg a közösségi szolgálatot, akik számára kidolgoznak 15-25 órás projekteket is, lehetőséget biztosítva arra, hogy a közösségi szolgálat keretében más intézményekben is tapasztalatot szerezhessenek a középiskolás fiatalok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.