Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: a második félidőben szórta meg a SZVSE-t a Volán + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

szvse_tisza_volan14_gsEgy félidőn át hősiesen tartotta magát a szervezett hazai gárda, majd fordulás után Faragó Bencéék megrázták magukat, és végül kiütéses győzelmet arattak a SZVSE felett.




Berki István, a SZVSE vezetőedzője célszerűnek, ám közönségszórakoztatónak semmiképpen sem nevezhető taktikája kiválóan működött az első félidőben, Báló Richárdék kiválóan zárták a területeket a kifejezetten görcsösen támadó Tisza Volán ellen. A rendszer hátulütője az volt, hogy támadásokat gyakorlatilag nem tudtak vezetni így Busáék, majd a második játékrészben egy korán bekapott gól megtörte az addig harcosan küzdő hazaiak lendületét. Tóth Ákos tanítványai ezt kihasználva további négy gólt rámoltak Szabó Gergely kapujába, így végül fölényes győzelemmel szerezték meg az újabb, zsinórban hatodik három bajnoki pontot.

Szeged, SZVSE-stadion, 100 néző
2013. 09. 21., 14.00
Szegedi VSE
Tisza Volán SC Szeged
A mérkőzés befejeződött.

játékvezető: Kovács Attila • asszisztens: Takács János, Nagy Gábor

0
5

Labdarúgó megyei I. osztály 6. forduló:

Szegedi VSE – Tisza Volán SC Szeged 0-5 (0-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 100 néző. Vezette: Kovács Attila (Takács János, Nagy Gábor).
SZVSE: Szabó G. – Ágoston P., Fülöp Cs., Báló R., Nagypál P., Báló M., Lévai K. (Papp Á. 58′), Bálint D., Szántó D., Simon I., Busa B. Vezetőedző: Berki István.
Volán: Dongó D. – Kormányos K. (Buzási P. 59′), Vida G., Hacker B., Grünvald A., Dargó B., Puskás Cs. (Mucsi M. 78′), Szilágyi N.(Puhalák N. 78′), Beretka P. (Szalma G. 65′), Faragó B., Kulacsik T. (Tóth A. a szünetben). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerző: Faragó (53′), Beretka (64′), Vida (74′), Grünvald (77′), Mucsi (88′).

Berki István: “Szikrázó őszi napsütésben remek talajú pályán tisztességgel küzdöttünk, de fejet kellett hajtanunk a nagyobb tudás előtt. A második félidőben felőrölt bennünket a Volán, s megérdemelten nyert. További sikereket kívánunk nekik!”

Tóth Ákos: “Az első félidő álmos focijából felébredve szép gólokat szereztük egy a régi idő futballjára emlékeztető délutánon a kiválóan előkészített SZVSE-stadionban.”

Online közvetítésünk:

90′
Itt a vége, hatodik bajnoki meccsén hatodik győzelmét is bezsebelte a Tisza Volán SC Szeged.
88′
GÓÓÓL!!! Mucsi is betalál! Buzási ment végig a jobb oldalon, majd az alapvonalról visszapasszolt az érkező társ elé, aki 8 méterről bevette Szabó kapuját. 0-5!
84′
Majdnem ott az ötödik! Gyönyörű jobb oldali akció után Buzási próbálkozott közvetlen közelről, Szabó azonban bravúrral hárított.
78′
Kettős csere a vendégeknél, Puskás és Szilágyi le, Puhalák és Mucsi be.
77′
GÓÓÓL!!! Grünvald! Tóth Attila tolta el a labdát Szabó mellett, az azonban mellégurult volna, de a 4-es számú védő jött, látott és gólt lőtt! 0-4!

74′
GÓÓÓL!!! Ezúttal Vida eredményes, aki egy jobb oldali beadás után vette be fejjel a hazaiak kapuját. 0-3!
71′
Szalma remek szögleténél Buzási előzte meg a rosszul kimozduló kapust, a cserejátékos fejese azonban a keresztlécet súrolva elhagyta a játékteret.
70′
Nem adja még fel a SZVSE, Busa cselezte be magát a tizenhatos előterébe, ahol egy ellene elkövetett fault okán szabadot végezhetett el csapata. Szántó állt a labda mögé, életerős lövését azonban magabiztosan fogta a mindeddig munka nélkül bolyongó Dongó.
65′
Egyből le is jön az iménti gólszerző, Szalma Gergely helyette a folytatásban a pályán.
64′
GÓÓÓL!!! Faragó lépett ki ismét, a kijövő Szabó Gergelyt átemelte, a kapu felé pattogó labdát pedig Beretka varrta a hálóba. 0-2!
62′
A gól ellenére a játék képe nem változott érdemben, bár a vendégek láthatóan megnyugodtak.
59′
Csere a túloldalon is, Buzási Péter érkezik Kormányos helyére.

58′
Berki István is változtatásra szánta el magát, lekapta a pályáról Lévai Kálmánt, Papp Ádám ment fel helyette.
53′
GÓÓÓL!!! Eddig bírta a hazaiak védelme a nyomást! Egy hosszú felívelésnél Faragó bújt védője mellől, aki ráadásul össze is futott a kiérkező Szabó kapussal, így az egykori gólkirálynak már csak az üres kapuba kellett gurítania! 0-1!
46′
Egyet cserélt a szünetben Tóth Ákos, Kulacsik Tamás helyét a rutinos csatár, Tóth Attila veszi át a folytatásban.
46′
Kovács spori jelére elkezdődött a második félidő, egyetlen változás a pályán.

SZÜNET

45+1′
Kovács Attila egy perc hosszabbítás után véget vetett az első félidőnek. A második játékrész nagy kérdése, feljavul-e a támadóharmadban a Tisza Volán, illetve az, meddig bírja erővel a labda hajszolását a hazai együttes. Vagy lehet, hogy a nagy taktikus Berki István kifundál valami váratlan húzást a következő 45 percre? Rövid szünet után kiderül.
42′
Az előre húzódó Kormányos léphetett ki egyedül, üresen egy lapos indítással a tizenhatoson belül, de rálépett a labdára, amely így végül az alapvonalon túlra gurult… Kirúgással folytatódik a mérkőzés.

38′
A hazai Simon vágta fel Kormányost a tizenhatos előterében, a szabadrúgást pedig Puskás tekerte kapura. Szabó Gergely azonban könnyedén fogta a felső sarok felé érkező, erőtlen labdát.
35′
Mennek előre becsülettel a vendégek, ezúttal Grünvald tekert külsővel kapura Puskás lekészítéséből, de alaposan eltévesztette a célt. Szépen járatják a labdát Tóth Ákos fiai, de a befejezések és utolsó passzok egyelőre nagyon pontatlanok.
28′
A vendégek végezhettek el szabadrúgást a tizenhatos bal sarkáról, Puskás azonban megint nagyon alányúlt a labdának, amely így újabb érintés nélkül hagyta el a játékteret. A Volán csapatkapitánya a meccs előtt, úgy tűnik, nem állította be túl jól az irányzékot…
25′
Szervezetten játszanak a hazaiak, és bár az ő térfelükön zajlik a meccs, a volánosok nem tudnak egyelőre mit kezdeni a sündisznóállásba vonult sárga mezes védelemmel. Más kérdés, hogy az egyébként is túl mélyről indított kontrák befejezésére nem nagyon van kapacitása Busáéknak.
18′
Itt az első helyzet! Az imént dicsért SZVSE-védősor vesztett labdát a tizenhatos vonalán, a szemfüles Kulacsik lőhetett így, de lapos és erőtlen gurítása elkerülte a kaput.
16′
A mérkőzés első tizenöt percében főleg Tóth Ákos tanítványai birtokolták a labdát, veszélyben azonban Szabó Gergely kapuja sem forgott, köszönhetően a Báló Richárd irányította hazai védelemnek. Úgy tűnik, mindkét együttes jól felkészült a másik játékából, talán túl jól is.
8′
A vendégek végezhették el az első sarokrúgást, de Puskás Csaba beadása a túloldali szögletzászlónál ért földet…

3′
Védekezésben stabilnak tűnő 4-2-2-1-1-es felállásban játszik a SZVSE, ahol Szántó a visszavont ék. Hagyományos 4-4-2-ben a pályán a Tisza Volán.
1′
Ezennel kezdetét veszi a találkozó, a vendégek hozhatták játékba a labdát.

13.55: Felsorakoztak a csapatok a sporttárs mögé, sárga mezben játszik a SZVSE, kék-feketében a Tisza Volán.

13.50: Üdvözöljük kedves olvasóinkat, a csapatok már a pályán edzenek, a hazaiak labdával gyakorolnak, míg a Volán játékosai futóedzésekkel melegítenek. Hamarosan érkezik Kovács bíró és kezdetét veszi a ma délután kettős szegedi rangadójának első felvonása. Az idő kellemes a futballhoz, közepes szél, helyenként felhők tarkítják az összképet.

14 órakor Kovács Attila sporttárs sípjelére indul az összecsapás és az élő közvetítés.

A találkozó elé:

Beharangozónk az edzői nyilatkozatokkal és a várható kezdőcsapatokkal együtt itt olvasható!

Közösség

Székelyföld nyerte a 15. Egy a nemzet futballtornát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

A nagyszabású torna az Ismerős Arcok koncertjével kezdődött és székelyföldi sikerrel zárult.

Tovább olvasom

Sport

Mikler Roland nem csalódott, de könnyebb visszatérésre számított

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Magas színvonalú, végig kiélezett mérkőzést játszott a MOL-Pick Szeged az idei bajnokság első csúcsrangadóján a Telekom-Veszprém ellen, idegenben. A 29-28-as vereség után csak a végeredmény miatt bánkódott a szegediek kapusa Mikler Roland, aki nyári átigazolása után először lépett pályára volt csapat ellen.

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő: egy góllal kapott ki Veszprémben a Pick

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál