Sport

Labdarúgás: nehezen nyert a Vásárhely Kisteleken

Labdarúgás: nehezen nyert a Vásárhely Kisteleken

2013. szeptember 1., vasárnap
Labdarúgás: nehezen nyert a Vásárhely Kisteleken

A megyei I. osztályú bajnokság harmadik fordulójának egyik záró találkozóját Kisteleken játszották. A Kisteleki TE - Hódmezővásárhelyi FC összecsapás tétje a szombati eredmények ismeretében az volt, hogy a győztes közvetlenül az élcsapatok mögé, az ötödik helyre léphet előre a tabellán, míg a vesztes alaposan leszakad a mezőny első felétől. A találkozó nagy kérdése volt, hogy a hazaiak folytatni tudják-e győzelemmel megkezdett hazai szereplésüket, illetve a vendégek megőrzik-e veretlenségüket, és a két "keveset hozó" döntetlen után megszerzik-e első győzelmüket.

A két csapat legutóbb 2011. augusztusában magyarkupa-összecsapáson találkozott egymással. Akkor az NB III-as vásárhelyiek alaposan megszenvedtek a továbbjutásért, hiszen a találkozó első félidejét követően

Koncz Miklós

góljával még a kistelekiek vezettek, szünet után

Konc Adrián

egyenlített, és az 1-1 arányú döntetlennel zárult rendes játékidőt követően a vendégek csak büntetőrúgásokkal harcolták ki a továbbjutást. A két csapat játékoskerete azonban alaposan kicserélődött, hiszen a hazaiaknál mindössze

Bárkányi Bence

, míg a vendégeknél

Marton Bence, Varga Máté

és Konc Adrián lépett pályára két évvel ezelőtt. A megyei bajnokság közelmúltban indult küzdelmében a kistelekiek 2-1-es hazai győzelemmel kezdtek hazai pályán az SZVSE ellen, majd a második fordulóban tisztességgel helytállva, 2-0-ra kikaptak az egyik bajnokesélyesnek számító UTC otthonában. A vásárhelyiek két rangadónak titulált mérkőzésen vannak túl, de amíg a Mórahalmon elért döntetlen jó eredménynek tűnt, addig a Csanádpalota elleni, a hosszabbításban döntetlenre mentett hazai bemutatkozás már nem aratott egyértelmű elismerést. Az első félidőben jelentős mezőnyfölényt harcoltak ki a vásárhelyiek, de csak lehetőségekig jutottak, komoly gólhelyzetet képtelenek voltak kialakítani a hazai kapu előtt. Szünet után sem változott a játék képe. Az 56. percben a játékvezetővel szembeni tiszteletlen magatartás miatt

Farkas Ádám

a kiállítás sorsára jutott, majd nyolc perc múlva egy bal oldali Konc - Keller - Konc kényszerítőzés után utóbbi betört a hazai kapu elé és a hosszú sarokba lőtt, 0-1. A folytatásban is a mérkőzést végig uraló vásárhelyiek játszottak jelentős mezőnyfölényben, de újabb gólt már képtelenek voltak lőni. A folytatásban a vásárhelyiek szeptember 4-én (szerdán) 17 órakor Tömörkényben játszanak kupamérkőzést, majd szeptember 8-án (vasárnap) 16.30-kor a megyei II. osztály bajnokaként feljutott - három fordulót követően egy győzelemmel és két vereséggel álló - Szentesi Kinizsit fogadják. A kistelekiek is a vásárhelyiekkel azonos időpontban lépnek pályára a kupában, ahol a "változatosság kedvéért - két felkészülési találkozó és egy bajnoki után - ismét a Szegedi VSE gárdájával mérkőznek Kisteleken. A bajnokság negyedi fordulójában is nehéz erőpróba vár

Szabó Zsolt

tanítványaira, hiszen az előzetesen igen erős csapatnak tartott, de három forduló után eddig mindössze egyetlen pontot gyűjtött Mórahalom otthonába látogatnak.

Labdarúgó megyei I. osztály 3. forduló:

Kisteleki TE - Hódmezővásárhelyi FC 0-1 (0-0)

Kistelek, 200 néző. Vezette: Dobai János (Bartucz Tamás, Samu László).

Kistelek:

Szalkai - Tóth Á. (Szél R.), Bosánszki M., Farkas B., Fődi B., Bárkányi B. (Zuh), Rácz Z., Zámbori G. (Mészáros F.), Lévai M., Rostás I., Farkas Á. Edző: Szabó Zsolt.

HFC:

Vasas - Varga M., Kökény, Tóth J., Marton, Nagy A., Keller Z., Varga R., Huszka (Szakál), Hatvani J. (Király D.), Konc A. Edző: Dezső Ferenc.

Góllövő:

Konc Adrián (63.perc)

Kiállítva:

Farkas Ádám (Kistelek - 56'), Fődi Bence (Kistelek 88') Szabó Zsolt:

"A HFC van olyan jó csapat, hogy ne szoruljon bírói segítségre. Amióta Kisteleken dolgozom, ilyen egyoldalú bíráskodásra még nem volt példa. Gratulálok a csapatomnak, küzdött, hajtott, dolgozott, de ez is kevés volt a pontszerzésre."

Dezső Ferenc:

"A mérkőzés eredménye nem tükrözi a két csapat közötti különbséget. Nagy mezőnyfölényünk ellenére magunknak tettük nehézzé a találkozót a hősiesen küzdő Kistelek ellen."

Ifjúságiak:

Kisteleki TE - Hódmezővásárhelyi FC 3-3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.