Sport

Labdarúgás: nagy falat volt a Kisteleknek a Csanádpalota + FOTÓK, VIDEÓ

Labdarúgás: nagy falat volt a Kisteleknek a Csanádpalota + FOTÓK, VIDEÓ

2013. szeptember 15., vasárnap
Labdarúgás: nagy falat volt a Kisteleknek a Csanádpalota + FOTÓK, VIDEÓ
kistelek_csanadpalota13_gs

Egy kiállítást követően az utolsó félórában kerekedett felül a vendég Csanádpalota a Kisteleken a Csongrád megyei I. osztály ötödik fordulójának zárómérkőzésén.

Kistelek, 200 néző
2013. 09. 15., 16.30
Kisteleki TE
Csanádpalota FC
A mérkőzés befejeződött.
játékvezető: Samu László • asszisztens: Kócsó Tibor Zsolt, Bartucz Ferenc
0
-
2

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, főleg a mezőnyben, ám egy kiváló szabadrúgással könnyen előnybe juthatott volna a hazai együttes. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a két tizenhatos között pattogott legtöbbet a labda, egészen a hatvanadik percig, amikor az utolsó emberként kétségbeesetten szabálytalankodó Farkas Balázst kiállította Samu László játékvezető. A folytatásban fokozatosan került fölénybe a Csanádpalota, amely román csatárának duplája révén, illetve magabiztos védelmének köszönhetően egyértelmű győzelmet aratott a végig szimpatikusan hajtó, ám a támadó harmadban veszélytelen Kistelek ellen. A tavalyi bronzérmes ezzel már tíz pontos öt fordulót követően, és továbbra sem szakad le az élbolytól.

Labdarúgó megyei I. osztály 5. forduló:

Kisteleki TE - Csanádpalota FC 0-2 (0-0)

Kistelek, 200 néző. Vezette: Samu László (Kócsó Tibor Zsolt, Bartucz Ferenc).

Kistelek:

Szalkai - Tóth (Kiss 75'), Bosánszki, Farkas, Mészáros, Rácz, Zámbori, Lévai, Fődi, Rostás, Szél (Lajos 79').

Vezetőedző:

Szabó Zsolt.

Csanádpalota:

Potoret - Vlad, Varga, Cotuna (Erdélyi 69'), Corbu, Siclovan, Negru, Veréb (Tambor a szünetben), Halász (Luculescu 69'), Goldis, Gabor.

Vezetőedző:

Molnár László.

Gólszerzők:

Negru (65', 71').

Sárga lap:

Rácz (14'), Tóth (15'), illetve Gabor (28'), Halász (45'), Vlad (72'), Tambor (74').

Kiállítás:

Farkas (60'). Szabó Zsolt:

"Több volt számunkra ebben a mérkőzésben, de két nagy hiba, gondolok itt a kiállításra és a gól előtti szituációra, eldöntötte a találkozó sorsát. A mutatott játék alapján ugyanakkor nem érzem feltétlenül reálisnak az eredménybeli különbséget."

Molnár László:

"Két egyenrangú csapat játszott 60 percig, az akkor történt kiállítás azonban olyan helyzetbe hozta a hazaiakat, amely révén a fizikai fölényünket gólra tudtuk váltani. Ezzel nyertük meg a meccset, a második találat már csak a hab volt a tortán."

https://www.youtube.com/watch?v=qdK5pc_zNNE

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Samu spori hosszabbítás nélkül lefújta az utolsó általa vezetett focimeccset, amelyen a kiállítást követően masszívabbnak mutatkozó Csanádpalota kétgólos győzelmet aratott, tapadva ezzel az élmezőnyre.
Hatvani, Hatvani és újra Hatvani, a 90. percben Jesenszki György beadását vágta a léc alá, ezzel 6-0-ra győzött a HFC Nagymágocson.
86'
Nagyszerű kontrát vezetett a Csanádpalota egy Kisteleki szögletet követően. Corbu ugratta ki a félpályáról Gabort, aki a tizenhatosig futott Fődivel, végül a hazai védő blokkolásáról szögletre pattant a játékszer.
Hatvani József nagyon elkapta a fonalat, 18 méterről zúdította a lasztit a nagymágocsi kapu jobb alsó sarkába, a 82. percben ezzel már 5-0-ra vezet idegenben a HFC.
79'
Újabb változás a Kisteleknél: az észrevétlen Szél Róbert helyét Lajos Tamás veszi át. Közben a túloldali szurkolói csoportosulás egyik tagja üvölti éneklő hangon véleményét valakinek a felmenőiről, rekedt és minden bizonnyal alkoholittas szólamaiból nem lehet kivenni, kivel vagy mivel elégedetlen.
Gyorsjelentés ismét Nagymágocsról, ahol potyognak a gólok: a 79. percben Varga M. jobb oldali beadását az apró termetű Hatvani fejelte a léc alá, ezzel már 4-0-ra vezet a Vásárhely.
75'
Cserélnek a nagy bajban lévő hazaiak, Tóth Ádám helyett Kiss Tamás a pályán.
74'
Tambor csúszott rá hátulról Rostás István bokájára.
72'
Vlad kaszálta el a jobb oldalon előretörő Zámbori lábát, sárga lapot kapott az iménti gólpassz-adó.
71'
GÓÓÓL! Az előrehúzódó Vlad ment végig a hazaiak védelmén, majd az érkező Negru elé tálalt, aki 11 méterről, Szalkai mellett a kapuba gurított. 0-2
69'
Kettőt cserél Molnár László, a csapatkapitány Halász Mátyás, illetve Cotuna helyét Erdélyi és Luculescu veszi át. A karszalag Varga Csaba kezére került.
68'
Kis híján egyenlített a Kistelek: Lévai Mihály alapvonalhoz közeli szabadrúgását a röviden álló Goldis fejelte ki. Az ellentámadásból Negru is gólt szerezhetett volna, ám 14 méteres lövése a ketrec fölött hagyta el a játékteret.
65'
GÓÓÓL! Egy beívelés utáni lepattanót Negru vágott 16 méterről a hazai kapuba. A Kistelek mostmár nem csak ember- de gólhátrányban is van!
64'
Egy szögletet követően Negru fejelhetett kapura, öt méterről szabadon, a kísérlet azonban eltévesztette a kaput.
A 66. percben harmadszor is betalált a HFC Nagymágocson: Nagy András indította a bal oldalon Szabó Márkot, kinek centerezését Hatvani József váltotta gólra, 0-3 ezzel.
61'
Corbu a hattagú sorfalat találta telibe...
60'
Farkas Balázst állítja ki a hazaiak oldaláról a játékvezető, miután lerántotta utolsó emberként a gólhelyzetben kilépő Cotunát. A vendégek ezzel párhuzamosan kiváló szabadrúgáshoz jutottak, tizenhat méterre a kaputól.
58'
Negru lódult meg a bal szélen, a tizenegyes pont magasságából belőtt labdája viszont túl mélynek bizonyult, az érkező csatárok egyike sem ért oda időben. A játék irama megfelelőnek mondható, de rengeteg pontatlanság jellemzi.
55'
Eddig csendesen telt a második félidő, most azonban Siclovan lövése egy hazai védő kezén változtatott irányt a tizenhatoson belül. Samu spori azonban két kezét felemelve jelezte, hogy nem áll meg a játék.
Újabb információ Nagymágocsról: Varga Máté beadása után Huszka Milán lőtt a hazai kapuba, góllal kezdte a második félidőt a HFC, mely így már 2-0-ra vezet.
46'
Folytatódik a mérkőzés, egyetlen változást jegyezhetünk fel a pályán: a csanádpalotai oldalon Veréb ment le, Tambor állt be helyette.
A másik mai mérkőzésen, a Nagymágocs - Hódmezővásárhelyi FC összecsapásán a félidőben 0-1 az állás, a gólt Nagy András rúgta be.SZÜNET
45'
Samu László lefújta bírói pályafutása utolsó első félidejét, amelyet harcos játék jellemzett. A hazaiak könnyen vezetést szerezhettek volna egy szabadrúgással a játékrész közepén, de a vendégeknek is megvoltak a maguk helyzetei. Gól egyelőre nincs, de mindenképpen izgalmas második 45 percre van kilátás. A partjelző számára örömhír, hogy az őt hevesen kritizáló, kevésbé kellemes küllemű vendég-ultra megtalálta lelki békéjét.
45'
A csanádpalotai Halász Mátyás sárgult be, miután lerántotta ellenfelét.
38'
Egy negyven méteres szabadrúgásból elvégzett fölívelés a vendégek védőinek feje meleltt elszállva Tóth Ádámot találta meg, aki azonban a nem várt labdát tíz méterről reflexből két méterre a kapu mellé fejelte. A félidő második felében érezhetően kijött az enyhe szorításból a Kistelek, főként a hazaiak birtokolják a labdát. Az idilli képek kiegészítve egy szivárvány jelent meg a pálya felett.
32'
Egy kevésbé kellemes küllemű vendég-ultra percek óta szidja a partjelzőt, csapata vélt sérelmei miatt. Az elhangzó hasonlatok, megszemélyesítések és egyéb irodalmi fogások nem tűrnek virtuális nyomdafestéket, ezért nem is osztjuk meg őket. Közben Negru kis híján bevette Szalkai kapuját, a kapus őt eltaláló felszabadítása közben. Végül a kapu mellé pattant a labda.
29'
Az iménti fault kapcsán megítélt szabadrúgást Lévai Mihály durrantotta kapura, Potoret hatalmas bravúrral, a levegőben úszva mentett szögletre.
28'
Gabor Viorel követett el egy szabálytalanságot térfele közepén csanádpalotai részről, lapot kapott.
26'
Jelzi a Kistelek is, hogy a pályán van: a középen támadó Rostás kiváló indítást kapott a jobb szélről Tóth Ádámtól, a kimozduló Potoret kellően rémisztőnek bizonyult, így elcsíphette a labdát az azt átvenni nem tudó hazai csatár lábáról.
25'
Siclovan végezhetett el szabadrúgást középről, 25 méterről. Gyenge próbálkozása azonban Szalkai kapus kezei között elhalt.
23'
A csanádpalotai támadó, Negru maradt a földön egy ütközést követően, a beérkező ápoló vizes kulacsa azonban megtette a hatást.
22'
A hazaiak csapatkapitánya, Rostás István terül el védője szorításában nagyot ordítva a tizenhatoson belül. A kisteleki szurkolók felhördülése ellenére Samu spori sípja néma maradt.
17'
A csanádpalotai Siclovan ment el a bal szélen. Lapos beadása az előrelépő Vladot találta meg, de a román összjátéknak egy gyenge keresztbelövés lett a vége. Az utóbbi percekben kissé áttevődött a játék a hazaiak térfelére.
15'
Tóth is besárgult, miután lerántotta a bal oldalon kitörni készülő Verébet.
14'
A hazai Rácz Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést a játékvezetőtől, miután Veréb Tamás az arcához kapva elesett a védő mellett. Véleményes, hogy történt-e valóban ütés is.
10'
Corbu nagyon aktív: a vendégek kilences mezben játszó mélységi irányítója harmadszor is lövésre szánta el magát a tizenhatos előteréből. Ezúttal körülbelül két métert tévesztett vertikális irányban. Az első tíz perc javarészt meddő mezőnyjátékkal folyt, a csapatok keresik egymások a fogást
7'
Megint Corbu próbálkozhatott lövéssel, ezúttal 25 méterről - nagyjából három métert tévesztett oldalsó irányba.
3'
MEgvan a mérkőzés első lövése: Corbu próbálkozott harminc méterről középről, de az erőtlenre sikerült kísérletet könnyedén fogta Szalkai.
1'
Elkezdődött a mérkőzés, a Csanádpalota hozhatta játékba a labdát!
16.25 A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a játékvezető Samu László húsz év bíráskodás után utolsó mérkőzésén fúj. Érdekesség: az első megbízása is egy Csanádpalota - Kistelek találkozóra szólt! 16.15 Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok pedig a pályán melegítenek. Felhős,de nem túl hűvös idő fogadja az együtteseket. Piros mezben lép pályára a Kistelek, sötétkék szerelésben pedig a vendég Csanádpalota játszik. Nemsokára érkezik Samu játékvezető, és kezdetét veszi a mérkőzés. 16.30-kor Samu László sporttárs sípjelére indul az összecsapás és élő közvetítésünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.