Sport

Kosárlabda: Drahos mellett három fiatallal erősített a Kosársuli

Kosárlabda: Drahos mellett három fiatallal erősített a Kosársuli

2013. szeptember 11., szerda
Kosárlabda: Drahos mellett három fiatallal erősített a Kosársuli
Drahos Gábor

Négyhetes kemény felkészülési időszak után szombaton és vasárnap lejátszotta első mérkőzéseit Utasi Gábor és Elek András csapata az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli. A vásárhelyieknél remekül mutatkozott be a négy "új fiú" és a kék-sárgák - a sérült Kukla és Marinkovic nélkül is - mindhárom mérkőzésüket magabiztosan megnyerve elsők lettek a Békésen megrendezett Viharsarok Kupán.

Az idén immár 57. alkalommal megrendezett Viharsarok Kupára a házigazda Békési SZSK meghívását a magyar NB I/B-s bajnokságban szereplő Nagykőrösi Solymok KE és az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli fogadta el, míg a román II. osztályú Arad részvételével nemzetközivé vált az erőpróba. A Kosársuli csapatában pályára lépett a négy új szerzemény, akik közül háromnak már egyáltalán nem jelent újdonságot a kék-sárga mez, míg a negyedik újonnan igazolt játékossal talán megoldódhatnak a vásárhelyiek centergondjai. A legnagyobb erősítésnek kétségtelenül

Drahos Gábor

számít, aki 5 év után az "A" csoportos Kaposvártól tért vissza régi csapatába. A 34 éves, 185 cm-es kiváló irányító 2004 és 2008 közt négy szezont húzott le Vásárhelyen, ahol egyébként kilencedik éve dolgozik testnevelő tanárként a Gregus Szakközépiskolában és munka mellett játszik a Kosársuliban. A klub utánpótlás csapatainak edzőjeként is számít rá a jövőben. A két iker,

Rostás Imre

és

Rostás Gábor

is visszatérők, négy év után hazajöttek Sopronból, ahol nyáron befejezték középiskolai tanulmányaikat és ezzel párhuzamosan az NB I/B-s SMAFC-NYME gárdájában szerepeltek. A két 1994-es születésű bedobó a Németh László Általános Iskolában kezdte kosárlabda pályafutását és bár még évekig tudnak játszani U23-ban, a felnőtt csapatban is sok feladat várhat rájuk. A negyedik új igazolás a 21 éves

Gruda Gergely

békéscsabai, de évekig az "A" csoportos Kecskemétben játszott. A 208 cm magas center most kezdi Szegeden egyetemi tanulmányait, így került Vásárhelyre. A Kosársuli szakemberei örülnek, hogy hosszú idő után végre egy "igazi" center fogja erősíteni az NB I/B-s csapatot.

A Kosársuli eredményei:

EnterHód Vásárhelyi KS - Nagykőrös 70-63 (21-19, 20-13, 14-17, 15-14)

Kosársuli:

DRAHOS 20/6, CZIBERE 26/12, Szilágyi 1, Mócsai 2, Gruda 9. Csere: Vejinovics 1, Vas 2, ROSTÁS I. 9, Rostás G. -.

EnterHód Vásárhelyi KS - Arad 94-81 (23-32, 27-17, 20-17, 24-15)

Kosársuli:

Drahos 5, CZIBERE 15/9, Szilágyi 4, MÓCSAI 12, Gruda 12. Csere: VAS 15/6, VEJINOVICS 9, ROSTÁS I. 18, Rostás G. 4.

EnterHód Vásárhelyi KS - Békési SzSK 103-79 (30-17, 29-12, 25-21, 19-29)

Kosársuli:

DRAHOS 18/9, CZIBERE 28/21, VAS 18/12, Mócsai -, GRUDA 13. Csere: Vejinovics 4, ROSTÁS I. 13, Szilágyi 3, Rostás G. 6. A bajnoki rajtra készülő csapatokra nehéz bajnoki év vár, hiszen egy év „szünet” után újra 24 csapatos lesz az NBI/B csoportos férfi kosárlabda bajnokság. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által 2013. május elején kiadott NBI/B-s versenykiírás ugyanis tartalmaz egy olyan kiegészítést, amely szerint: „A bajnokságban elindulhatnak a Férfi A csoportos bajnokság azon U23-as csapatai, akik erre automatikusan jogot nem nyertek, de az MKOSZ Elnöksége részükre indulási jogot biztosított

.” Ennek értelmében újra 24 csapat (12-12 a keleti- és a nyugati csoportban) versenyezhet majd a második vonalban. Idény is lehet hallani bizonytalanságokat a B csoportos csapatok körül, mindenesetre a Szolnoki Olaj KK, a Kecskeméti TE Kosárlabda Klub, a Kis-Rába Menti Takarék Soproni KC és a Pécsi VSK-Pannonpower jelezték, hogy szeretnék elindítani U-23-as csapataikat az NBI/B-ben, ezzel is elősegítve fiatal játékosaik fejlődését. A tervezett csoportbeosztás szerint az NB I/B Keleti csoportban a Budapest Honvéd SE, a Debreceni EAC, az EKF-Eger-HÉSZ SE, a Konecranes-Salgótarjáni KSE, a MAFC, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia Kecskemét, az MKB-Euroleasing Vasas, a Nagykőrösi Solymok KC, az Óbudai Kaszások, a Szolnoki Olaj KK U-23, a Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK és az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli alkotja a 12-es mezőnyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.