Sport

Cselgáncs: sikeres hazai szereplés az Euroligában

Cselgáncs: sikeres hazai szereplés az Euroligában

2013. szeptember 13., péntek
Cselgáncs: sikeres hazai szereplés az Euroligában
cselgancs_szegedijudose

Rendkívül sikeres cselgáncsversenyen van túl a Szegedi Judo Iskola SE, amely szeptember elején rendezett regionális nemzetközi dzsúdóversenyt.

A Szegedi Judo Iskola SE immár ötödik alkalommal rendezte meg a utánpótlás tekintetében nagy jelentőséggel bíró régiós versenyét 2001-2003 között született fiúk és lányok részvételével Diák A, B és C korcsoportokban. A tornán Csongrád megyéből a rendező Szegedi Judo Iskolán kívül a Szeged Judo SE, a Szatymazi SE és a Domaszék Judo Iskola SE ifjú cselgáncsozói, valamint Horvátországból, Szerbiából és Romániából érkezett délvidéki és erdélyi versenyzők is részt vettek. A négy országból összesen 33 egyesület 361 indulója, 7-14 éves judokák vettek részt s vívták küzdelmeiket 5 szőnyegen. A verseny egyben az Euroliga állomás is volt, amelyen 1999-2000-ben született versenyzők vehettek részt, összesen 96-an. A megyei versenyzők közül többen nagyon szép eredményeket elérve várhatják kedvező pozícióból a szombati, szabadkai fordulót. A Szegedi Judo Iskola SE versenyzői közül

Herzog Dániel

(45 kg) és

Szabó Márton

(73 kg) az 1.,

Bindics Botond

(45 kg),

Szilágyi Letícia

(44 kg) a 2.,

Farkas János

(50 kg) a 3., míg

Fehérvári Vivien

(52 kg) a 4.,

Molnár Dániel

(45 kg),

Németh Ákos

(45 kg) és

Tompa Péter

(55 kg) az 5. helyen végezve folytatják Szabadkán.

Bíró Dominik

(40 kg) a Szegedi Judo SE-től a 2. lett a szegedi versenyen, a szatymaziak -

Kopasz Fanni

(44 kg),

Balogh Sára

(57 kg),

Micziz Zoltán

(60 kg) - három 1. helyet zsebeltek be, míg a domaszéki judokák

Ördögh András

(+81 kg) révén egy 2.,

Czirok Szabolcs

(40 kg) és

Bóka Bendegúz

(45 kg) révén pedig két 3. hellyel gazdagodva tekinthetnek a következő kör elé. Az érmes helyezettek a szabadkai versenyen akár már a december 14-i, aradi 3. forduló előtt kivívhatják a végső győzelmet a súlycsoportonkénti pontversenyben, amennyiben sikerül szombaton is hasonlóan szép eredményeket elérniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.