Sport

Az eső sem állhatta útját a Pick-futóknak + FOTÓK

Az eső sem állhatta útját a Pick-futóknak + FOTÓK

2013. szeptember 29., vasárnap
Az eső sem állhatta útját a Pick-futóknak + FOTÓK
pick_futas09_gs

Immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Pick Utcai Futófesztivált Szegeden, amelyet az esős időjárás ellenére ezúttal is óriási érdeklődés kísért, összesen 4482-en álltak rajthoz.

Szombat délután a szegedi biciklisek a Dóm téren talán bosszúsan konstatálhatták az átmeneti forgalomkorlátozást, ám ez aligha ronthatta el a vasárnapi Pick-futás résztvevőinek lelkesedését, hiszen az eső ellenére is százával gyülekeztek a futók a Fogadalmi templom előtti téren. A rendezvényt a Pavane csoport zászlódobálós felvonulása nyitotta, majd 10 órakor eldördült a startpisztoly a 6 kilométeres futamhoz, amelynek mezőnyében Szeged paralimpikon hosszútávfutóit, a

Biacsi

ikreket,

Ilonát

és

Bernadettet

is ott találhattuk a kicsik és nagyok, profik és amatőrök között. A táv a Dóm térről indulva az Aradi vértanúk terén át, a Tisza Lajos körúton vezetett le a Huszár Mátyás rakpartra, amelynek teljes hosszát le kellett futni, majd onnan ugyanezt az útvonalat visszafelé is meg kellett tenni. Az eseményről nem maradtak távol természetesen a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának képviselői sem: a klub 250 fős utánpótlása is rajthoz állt,

Porobic Haris

kapustréner családostul vett részt a családi futamon - itt a táv csak a rakpart egynegyedéig tartott -, míg

Juan Carlos Pastor

vezetőedző, a csapatkapitány

Vadkerti Attila

, s a remek hosszútávfutó hírében álló svéd légiós,

Jonas Larholm

a 3,4 kilométeres távnak vágott neki. Utóbbi táv a Somogyi utca - Kárász utca - Széchenyi tér - Horváth Mihály utca - Arany János utca - Stefánia - Huszár Mátyás Rakpart - Tisza Lajos körút - Aradi vértanúk tere - Dóm tér nyomvonalat követte. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a legnépszerűbb tömegsport űzőit, a futóknak nem szegte kedvét az eső.

A 12. Pick Utcai Futófesztivál végeredménye:

6 kilométer:

Nők: 1. Biacsi Ilona, 2. Tigyiné Görög Veronika, 3. Biacsi Bernadett. Férfiak: 1. Tarnai László, Szelepcsényi Zsolt, 3. Perovics Csaba. Családi csapat: 1. Répási család, 2. Hallósy család, 3. Riesing család.

SZTE egyéni bajnokság:

Nők: 1. Kaári Zsófia, 2. Krivik Anikó, 3. Fekete Szeréna. Férfiak: 1. Kapitány Zoltán, 2. Seres Imre, 3. Aszódi Dávid.

Iskolák mozgósítása:

Szegedi iskolák: 1. Deák-gimnázium (661 fő), 2. Radnóti-gimnázium (325), 3. Ságvári általános iskola (315). Nem szegedi iskolák: 1. Ásotthalom (65 fő), 2. Kunszentmárton (61), 3. Kistelek (44).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.