Írjon nekünk

Sport

Vívó-vb: Nincs újabb magyar érem, Várhelyi bravúros vívással nyolcadik (FRISSÜL)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Vívó-vb – Nõi kard egyéni versenyA kardozó Szilágyi Áron szerdai és a párbajtőröző Szász Emese csütörtöki éremszerzése után pénteken nem sikerült dobogós helyezést kiharcolnia egyetlen magyar versenyzőnek sem a budapesti vívó-világbajnokságon. A legközelebb ehhez a kardozó Várhelyi Anna került, aki nagyszerű vívással a negyeddöntőig menetelt, és nyolcadikként fejezte be szereplését.

Az egyéni küzdelmek zárónapján a férfi tőrözők és a női kardozók léptek pástra a SYMA Csarnokban. Ebben a két szakágban reálisan nem lehetett kiugró eredményre számítani a magyaroktól, és csak Várhelyi esetében borult a papírforma.

A tőrözők kezdték a napot, a négy magyar egyformán a világranglista első tizenhatja közül kapott ellenfelet, közülük három ráadásul olimpiai bajnok volt tavaly az olasz válogatott tagjaként. A hazai vívók mind a négy asszóban alulmaradtak, legközelebb a továbbjutáshoz Szabados Gábor állt, aki csak egy tussal kapott ki a kínai Ma Csien-fejtől. Gátai Róbert 51., Szabados Gábor 53., Szabados Kristóf 58., Széki Bence pedig 64. lett. Kardban csak három magyar szerepelt a főtáblán, mivel Varga Dóra nem jutott tovább a keddi selejtezőből.

Várhelyi Anna nagyon szépen menetelt, asszóról asszóra magabiztosabbá vált, s közben a közönséggel is jó kapcsolatot alakított ki. Három párharcot megnyert, végül pedig, a világranglista éllovasa, a csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben vb-ezüst-, illetve olimpiai bronzérmes ukrán Olga Harlan állította meg a negyeddöntőben. Márton Anna egy fordulót ment előre, Benkó Réka pedig már az első körben kikapott. Márton a 20., Benkó a 45., Varga pedig a 69. helyen végzett.

18.30 Várhelyi kikapott a negyeddöntőben, nyolcadik lett

Három győztesen megvívott mérkőzés után a világranglista-vezetővel már nem bírt Várhelyi Anna, így a nyolcadik helyen végzett a budapesti világbajnokságon.

A negyeddöntőben is bátran vívott a magyar kardozó, pedig a csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben vb-ezüst-, illetve olimpiai bronzérmes ukrán Olga Harlan volt az ellenfele. Ennek eredményeként 2-0-ra, mard 4-2-re vezetett. Nem sokkal később, 4-5-nél először volt az előny az ukránnál, de Várhelyi továbbra is jól tartotta magát, 6-5-re fordított. Hat-hat után viszont már csak egyszer volt egyenlő az állás, mégpedig 7-7-nél, onnantól kezdve végig Harlan vezetett, kettő, majd három tussal, végül néggyel nyert.

“Nagyon szerettem volna nyerni, mert az érem mégiscsak érem” – nyilatkozott Várhelyi. “Most inkább csalódottság van bennem, de később biztosan örömmel fogok majd visszagondolni erre a napra. Mesterem, Fehér Gábor mondta az asszó előtt, hogy nekem itt most semmi vesztenivalóm sincsen, ezzel a tudattal vívtam. Harlannal 2010-ben csaptam össze legutóbb, akkor junior világbajnoki döntőben, és mindössze két tust tudtam neki adni. Most tizenegyet, tehát ez egyértelmű fejlődés.”

A magyar kardozó még hozzátette: borzalmas két idény van mögötte, de ez a világbajnoki szereplés feledtette. “Nekem nagyon sokat jelentett, hogy hazai környezetben vívok, kiélezett helyzetekben a közönség biztatása segített” – mondta. Várhelyi már a negyeddöntőbe jutással is nagy bravúrt hajtott végre, s ott is egyenrangú ellenfele volt a ranglista szerint a világ jelenlegi legjobb női kardvívójának.

Eredmények:
a 64 között:
Várhelyi Anna-Sybille Klemm (német) 15-13
Márton Anna-Sabina Mikina (azeri) 15-14
Maria Belén Pérez Maurice (argentin)-Benkó Réka 15-12
a 32 között:
Várhelyi-Sandra Marcos (spanyol) 15-14
Csu Min (kínai)-Márton 15-9
a 16 között:
Várhelyi-Béline Boulay (francia) 15-7
negyeddöntő:
Olga Harlan (ukrán)-Várhelyi 15-11
Kim Ji Jeon (dél-koreai)-Aleksandra Socha (lengyel) 15-11
Irene Vecchi (olasz)-Vasziliki Vujuka (görög) 15-13
Jekatyerina Gyacsenko (orosz)-Mariel Zagunis (amerikai) 15-14

17.20 Várhelyi negyeddöntős

Vívó-vb – Nõi kard egyéni verseny

Harmadik asszóját is megnyerte, ezzel már negyeddöntős a kardozó Várhelyi Anna a budapesti vívó-világbajnokságon.

A magyar versenyző gyakorlatilag lemosta a pástról a francia Béline Boulay-t a legjobb 16 között. Felszabadultan és határozottan vívott, sok egylámpás tust adott, közben hergelte az egyre jobb hangulatba kerülő közönséget. A 15. találata után hanyatt vetette magát a páston, láthatóan maga sem hitte el, hogy világbajnokságon a legjobb nyolc közé került.
Ellenfele a negyeddöntőben a világranglista éllovasa, a csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben vb-ezüst-, illetve olimpiai bronzérmes ukrán Olga Harlan lesz.

Eredmények:
a 64 között:
Várhelyi Anna-Sybille Klemm (német) 15-13
Márton Anna-Sabina Mikina (azeri) 15-14
Maria Belén Pérez Maurice (argentin)-Benkó Réka 15-12
a 32 között:
Várhelyi-Sandra Marcos (spanyol) 15-14
Csu Min (kínai)-Márton 15-9
a 16 között:
Várhelyi-Béline Boulay (francia) 15-7

16.45 Várhelyi a legjobb 16 között női kardban

Második mérkőzését is megnyerte, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a kardozó Várhelyi Anna a budapesti vívó-világbajnokságon. Márton Anna ugyanakkor kikapott, ezzel befejezte a versenyt.

Várhelyi izgalmas asszóban múlta felül a spanyol Sandra Marcost. Több alkalommal is háromtusos hátrányt dolgozott le vele szemben, majd 10-12-ről 13-12-re fordított. Nem sokkal később, 13-14-nél már megint ő volt hátrányban, de előbb egyenlített, majd a támadást kezdeményező Marcos csuklóját látványosan megvágva kicsikarta a győzelmet. “A verseny elején még görcsös voltam, de a közönség olyan légkört teremtett, amely feloldott, és élveztem a vívást” – mondta utóbb mosolyogva.

Márton Csu Minnel csapott össze a 16 közé kerülésért, és bár az első tust még ő adta, a későbbiekben nem volt igazán esélye. A kínai vívó aktívabb volt, bátrabban indult és pontosabban fejezte be akcióit, így végül jelentős különbséggel, hat tussal nyert.
“Nagyon kellemetlen ellenfél volt. Az elején nem is éreztem a ritmusát. A szünet után változtattam, de már késő volt. Azt hiszem, az volt a baj, hogy nem mozogtam eleget” – összegzett Márton.

Eredmények:
a 64 között:
Várhelyi Anna-Sybille Klemm (német) 15-13
Márton Anna-Sabina Mikina (azeri) 15-14
Maria Belén Pérez Maurice (argentin)-Benkó Réka 15-12
a 32 között:
Várhelyi-Sandra Marcos (spanyol) 15-14
Csu Min (kínai)-Márton 15-9

15.35 Két magyar a második fordulóban női kardban

Márton Anna és Várhelyi Anna bejutott a legjobb 32 közé a női kardozók pénteki versenyében a budapesti vívó-világbajnokságon. Benkó Réka ugyanakkor kikapott első főtáblás mérkőzésén, ezzel befejezte szereplését egyéniben.

Várhelyi a német Sybille Klemmet verte két tus különbséggel. Szoros volt az asszó, de a magyar kardozó jobban koncentrált a végjátékban, ennek köszönheti, hogy a második fordulóban is pástra léphet. Márton még kiélezettebb küzdelemben biztosította helyét a legjobb 32 között. Az azeri Szabina Mikinával vívott asszójában 6-9-ről zárkózott vissza, onnantól kezdve pedig vagy nála volt az előny, vagy egyenlő volt az állás. 14-14 után ellenfele megpróbálta őt a pást végébe szorítani, de többszöri próbálkozásra is csak a levegőbe suhintott, Márton pedig élt a lehetőséggel, és visszatámadva megvágta az azerit.

Benkó viszont váratlan vereséget szenvedett az argentin Maria Belén Pérez Maurice-tól, akit a papírforma alapján le kellett volna győznie. Négy-nyolcról még visszaküzdötte magát, de továbbra sem találta a ritmust, a végén pedig megint ellenfele volt határozottabb.
“Nagyon feszült voltam, nem tudom az okát. Jól ment a bemelegítés, nem értem, miért voltam ilyen ideges” – nyilatkozott pár perccel később. “A fejemben sokszor lejátszottam, hogy mit fogok tenni, de nem tudtam megvalósítani. Hazai közönség előtt szerepelni kellemes élmény kellene hogy legyen, nálam ez fordítva történt. Mást ösztönöz a buzdítás, kihozza belőle a legjobbat, én meg feszült és ideges voltam.” A negyedik magyar, Varga Dóra nem jutott fel a főtáblára a selejtezőből.

Eredmények:
a 64 között:
Várhelyi Anna-Sybille Klemm (német) 15-13
Márton Anna-Szabina Mikina (azeri) 15-14
Maria Belén Pérez Maurice (argentin)-Benkó Réka 15-12

11.10 Az első fordulóban búcsúztak a férfi tőrözők

Vívó-vb - Férfi tõr egyéni verseny

Mind a négy magyar – Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence és Gátai Róbert – vereséget szenvedett a férfi tőrözők 64-es tábláján az első fordulóban, így befejezte szereplését egyéniben a budapesti vívó-világbajnokságon. A két Szabados és Széki egy időben vívott péntek reggel a SYMA Csarnokban, a három asszó közül Szabados Gáboré tartogatott a szokásosnál nagyobb izgalmakat.

Kínai ellenfele, Ma Csien-fej az elején 2-0-ra ellépett, de a magyar tőröző egyenlített, majd 4-2-re és 5-3-ra már ő vezetett. Újabb egyenlítés következett, és ismét fordult a kocka, 7-5-nél és 9-6-nál az ázsiai vívónak volt tekintélyes előnye. Szabados azonban újra felzárkózott 9-10-ig, majd 11-13-ról 13-13-ig, sőt 14-13-ra már megint ő vezetett. Ekkor azonban a pástra rogyott, percekig ült, és állt az asszó, majd orvos kezelte a lábát. Kamuti Jenő egykori tőrvívó, sebészorvos a nemzetközi szövetség delegáltjaként szolgált utóbb magyarázattal.

“Összefutott a két versenyző, a kínai rálépett Gábor nagyujjára, ami nem vészes sérülés ugyan, de fájdalmas. A bíró egy kicsit túljátszotta a szerepét, mert azt találgatta, hogy szimulál-e a magyar fiú. Ez azonban nem az ő dolga, a zsűri dolga az, hogy segítséget hívjon, és a hivatalos orvos állapítja meg, hogy mi történt. Az orvos pedig úgy ítélte meg, hogy valóban sérülés történt” – mondta Kamuti Jenő. A tízperces kényszerpihenő után a két vívó ismét felállt a pástra, a kínai gyorsan egyenlített, majd lejárt a második három perc.

A szünetet követően Szabados nagyon akarta a győztes tust, megpróbálta lerohanni ellenfelét, de a lendülettől leesett az emelt pástról. Riadalom támadt, összeszaladtak a közelben állók. Kétséges volt, hogy Szabados folytatni tudja-e az asszót. Néhány perc múlva összeszedte magát, felállt a pástra, folytatni akarta a mérkőzést, ekkor azonban az asszóvezető közölte: vége, 15-14-re a kínai nyert.
“Abban a pillanatban nem tudtam, miért kaptam a tust. Azt éreztem ugyan, hogy kivédett, de hogy megszúrt volna, azt nem, és a találatot jelző lámpát sem láttam, hiszen a földön feküdtem. Azt hittem, hogy technikai tust kaptam, mert elszaladtam a találat elől. Az edzőm, Marco Goncalves mondta, hogy valóban megszúrt a kínai. Később tévéfelvételen visszanéztem, és én is láttam, hogy így történt” – mondta Szabados Gábor.

Nem vívott ilyen szoros asszót, de becsülettel küzdött jóval erősebb, olimpiai bajnok olasz ellenfelével Szabados Kristóf és Széki Bence is, aki azonban az esélyeknek megfelelően, az eredményt tekintve végül is simán kikapott. Utolsóként Gátai Róbert lépett a pástra, neki is olasz olimpiai bajnok ellenfél jutott, és ő sem tudta borítani a papírformát.

“Már az is nagy dolog volt, hogy mind a négy versenyző főtáblára jutott. Csoda nem történt, az a realitás, ami történt. Nagyon nehéz ellenfeleket kaptak a fiúk, a három olasz és a kínai is a világranglista első 16 helyezettje között van. Ha a csoportmeccseken egy-egy győzelemmel többet szereznek, talán könnyebb helyzetük lett volna, bár ma már nincs könnyű ellenfél” – mondta Szlovenszky István fegyvernemi vezetőedző.

Eredmények:
a 64 között:
Andrea Cassara (olasz)-Széki Bence 15-9
Valerio Aspromonte (olasz)-Szabados Kristóf 15-8
Ma Csien-fej (kínai)-Szabados Gábor 15-14
Giorgio Avola (olasz)-Gátai Róbert 15-7

Pénteken még a női kardozók versenyét rendezik. A 64-es tábla küzdelmei 14 óra után kezdődnek Márton Annával, Benkó Rékával és Várhelyi Annával.

Hírzóna

Szegedre érkezik a fallabda elitje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Squash Club Szabadidőközpont ad otthont szombaton az I. osztályú férfi csapatbajnokság mindent eldöntő 3. fordulójának.

Tovább olvasom

Sport

Marin Sego Franciaországban is szurkol a Szegednek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Elhunyt Göröcs János, az UTE legendás labdarúgója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolcvanéves volt.

Tovább olvasom

Aktuál