Közélet

Több mint kétmilliárdos csatornaberuházás indul Hódmezővásárhelyen

Több mint kétmilliárdos csatornaberuházás indul Hódmezővásárhelyen

2013. augusztus 30., péntek
Több mint kétmilliárdos csatornaberuházás indul Hódmezővásárhelyen

Több mint kétmilliárd forintos csatornaberuházás indul uniós támogatással Hódmezővásárhelyen – jelentette be Almási István polgármester pénteken az alföldi városban. A nettó 2,275 milliárd forint összköltségű fejlesztéshez az önkormányzat 2,14 milliárd forint támogatást nyert.

A környezetvédelmi beruházás során átépítik a város szennyvíztisztító-telepét, és megvalósul Hódmezővásárhely legdinamikusabban fejlődő városrésze, Új-Kishomok csatornázása. A kivitelezési munkák a támogatási szerződés aláírása és a közbeszerzési eljárást követően jövő év elején kezdődhetnek el, és a tervek szerint 2015-ben fejeződhetnek be – közölte

Almási István

. A városrészben 12 220 méter gerincvezeték, két körzeti átemelő épül, a beruházás keretében 633 ingatlan csatornázása valósul meg – mondta a polgármester, hozzátéve, a csatornahálózat építésének költsége 623,5 millió forint.

Mucsi László

, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és építéshatósági irodájának vezetője közölte, a Hódmezővásárhelyen 1994-ben épült szennyvíztisztító-telep az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt már nem tudott minden határértéket teljesíteni, ezért vált szükségessé korszerűsítése. A fejlesztés során a szennyvíztisztító-telepet napi 15 ezer köbméter kapacitásúra bővítik ciklikus eleveniszapos technológiával. A meglévő műtárgyak felhasználásával és új műtárgyak építésével biztosítják a tisztított víz nitrát- és foszformentesítését – közölte a szakember.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.