Szórakozás

Szegedi ihletésű a Tankcsapda egyik dala

Szegedi ihletésű a Tankcsapda egyik dala

2013. augusztus 22., csütörtök
Szegedi ihletésű a Tankcsapda egyik dala
tankcsapda07_gs

Öt év után ismét a SZIN Nagyszínpadán léphetett fel a Tankcsapda - kérdeztük őket Szegedről, a tagváltásról és arról, hogy régen szerintük is jobban szóltak-e?

"Bár a SZIN-en már évek óta nem voltunk kint, Szegeden azóta is sokszor koncerteztünk. Szeretjük egyébként az ifjúsági napokat is, főként szervezési, logisztikai problémák gátoltak meg abban, hogy itt játsszunk" - mondta a koncert után a backstage-ben

Lukács László

. Részben Szegedhez köthető egyik számuk is: a Fiúk ölébe a lányok igazi Tisza-parti nóta, melynek hangulati elemei városunkhoz köthetőek. Lassan másfél éve már, hogy a Zanzibár zenekarban gitározó

Sidlovics Gábor

a Tankcsapda hangzását erősíti, átvéve a távozott

Molnár "Cseresznye" Levente

helyét. Stílusbeli ugrásról nem beszélhettünk, ráadásul a két zenekar barátsága évekre nyúlik vissza. "Egy hosszabb turnén gyakorlatilag együtt él a banda, egy-két ilyen után gyorsan összeszoktunk, ráadásul a klasszikus beszoktató időszakra sem volt szükség" - árulta el a gitáros. http://www.youtube.com/watch?v=gRyE9TiHlbA Törvényszerű, hogy a kis klubokból induló, de országos népszerűségig jutó rockzenekarok rajongóit egy idő után frusztrálni kezdi, hogy a mainstream többség is kedvenc bandájuk dalait fütyörészi, ez alól a Tankcsapda sem lehetett kivétel. Az utóbbi időben a média is attól volt hangos, hogy Lukácsék poposodnak, lassulnak, új dalaikkal teljesen elfordulnak a régi közönségtől. "Azt, hogy van 'régi' és 'új' Tankcsapda, már jó ideje halljuk, két-három évente visszatérő téma. Néhány év alatt felnő egy generáció a zenénken, mi is meglepődünk, hogy milyen fiatalok vannak a színpad előtt. A rendszeres koncertre járók is négy-öt év alatt elfáradnak, vagy családot alapítanak, vagy egyszerűen kiégnek - ők az aktív tankcsapdázós fesztiválidőszakról nosztalgiáznak, az számukra a jó, a mostani meg az, amire a kisgyerekek ugrálnak" - mondta

Fejes Tamás

dobos. A rockzene pedig szerintük rockzene marad ezután is, ezen ők sem kívánnak változtatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.