Polifoammal és pálinkával alhatunk legjobban a SZIN-en + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szin_0_mj 00191Már kedd délután sátrak borították a legjobb, árnyékos helyeket a SZIN-en. A legtöbben polifoammal és hálózsákkal érkeztek, de sokan esküsznek arra, hogy egy kellően végigtáncolt és pálinkákkal kísért este után gyakorlatilag bármin el lehet aludni.

Kedd délutánra feltámadt a szél Szegeden is, az időkép legfrissebb előrejelzése szerint a szitáló esőt hozó felhők akár Szegedet is meglephetik némi csapadékkal. A sátortábor azért egyre csak növekszik a Partfürdő területén, a bérletesek pedig, ha a természet könyörületében már nem, a sátor strapabíróságában bízhatnak. Teljes önállóságot egyelőre nem kaptak a sátrazók, a civil sor mögötti (kicsit hepehupás, de legalább árnyékos) részre, a biztonsági szolgálat instrukciói mellett telepednek meg.

Kispárna az albérletből

Apró Petra és kevésbé apró, hétfős csapata négy sátorral érkezett a fesztiválra. Petra már tapasztalt SZIN-ező, emellett a Fishing on Orfűn is járt már, barátai Szentesről és Budapestről érkeztek. A kényelmes fekhelyet a polifoam és a hálózsák hivatott biztosítani, de mivel egy ismerőse a közelben lakik egy albérletben, párnákat is hoztak magukkal. “Amúgy nem vagyunk nagy igényűek, egy kis pálinka elég és jót tudunk aludni” – adta a tippet.

Eldobható sátor

Ács Boglárka Mórahalomról érkezett, és bár nem túl gyakran fesztiválozik, a sok túra miatt már nem ismeretlen neki a sátorállítás. Nagyobb vihart nem úszna meg szárazon, “óvóhelye” már igen megviselt, valószínűleg a rendezvényt követően a kukában is végzi majd. Az öt nap alatt polifoam és matrac is gondoskodik a kényelméről – Boglárka egyébként meglepően kevés felszereléssel érkezett a SZIN-re, egy közepes méretű és egy válltáska volt az összes poggyász a kétszemélyes sátrat leszámítva.

Felfújható matrac és feles

“Tavaly az EFOTT-on már nagyon eláztunk, reméljük idén elkerül a vihar” – mesélte a sátorállítás közben Szabó Antal és barátnője, Héri Orsolya (aki első fesztiválélményének tudhatja be a 2013-as SZIN-t). Háromszemélyes sátrukba a cuccokkal együtt is kényelmesen elférnek, a megszokottnál nagyobb kényelemben: a Nyíregyházáról érkezett pár felfújható matracon alszik majd, így a fa alatti hepehupás rész sem okozhat kellemetlenséget. Egy kis ital még este és az alvással nem lesz gond – tették hozzá.

Előző sztori

Szerdai programajánló: Tankcsapda, PUF és Magashegyi a SZIN-en! + VIDEÓK

Következő sztori

Halászlé és nótaszó színesítette a Szent István-népünnepélyt a Sárgán + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek