/

Nemzeti vizeldét a szegedi ligetbe? + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

nemzezi_vizelde03_gsA nemzeti dohánybolt kifejezés megteremtette klónjait, már nemcsak a neten terjednek a kifejezés parafrázisai, akár az újszegedi liget fái közt is találkozhatunk egy-egy „élő” mémmel.

Nemcsak a dohányárusítás átszervezését, új szabályozását, hanem a „nemzeti” kifejezést önmagában is több oldalról támadták már a sajtóban és a különböző fórumokon egyaránt. Az internet adta lehetőségek végtelenjében a paródia lehetőségei is határtalanok, a szöveges kritikák mellett a netes gegek modern és divatos megjelenései, az úgynevezett mémek is tömegével nőttek ki a kettes számrendszerből. Szemfüles kollégánk készített egy képet az újszegedi Erzsébet-ligetben, ahol a valamikori közvécé helyére helyeztek ki egy kartontáblát „ide kérünk nemzeti vizeldét építeni!” felirattal. És ebben az a vicc, hogy nem is vicc.

Azt ugyan nem tudni, hogy ki volt az illető, a mainstream vonal hullámain lovagoló kormánykritikus, a szegedi mémeket gyártó fiatal, ellenzéki aktivisták csoportja, esetleg a Miérthallgatók valamelyik vezetője, akik az utolsó márciusi spontán találkozón mutattak fel társaikkal sok-sok papírlapot, de most több hónapos tavaszi-nyári szabadságukat töltik; biztosan tudják, hogy „miérthallgatnak”. Szóval valószínű nem derül ki az ötletes üzenet szerzőjének személye (bár a Snowden-ügy után csak bízhatunk benne, hogy jó fej a demokratikus titkosszolgálat), viszont a maga hippi módjára a fára „posztoló” idegen egy lényegi problémára tapintott rá. Bizony már mi is foglalkoztunk azzal, hogy a közvécék amúgy sem túl nagy száma a város méretéhez képest jelentősen csökkent. A 2011-es cikkünk után sok változás nem történt, mindössze annyi, hogy a liget vécéjét is lebontották. Úgyhogy teljesen jogos az igény, és ha a szegedi probléma nemzetivé dagad, akkor bizony a nemzeti vizeldék láncolata sem elrugaszkodott gondolat. Egy blog már készített valami hasonlót, a nevét nem írnánk le, inkább csak linkeljük

no images were found

Előző sztori

Ősszel újra nyit az Irinyi bisztró Szegeden + FOTÓK

Következő sztori

Vízilabda: Cserhalmi Julianna szerint kitettek magukért a szegediek a vb-n