Kajak-kenu vb: Öt arany, egy ezüst, négy bronz – Vajda a dobogó tetején! (FRISSÜL)

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vajda AttilaTíz döntőből tíz érem, közöttük öt arany született a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján! Vajda Attila, Medveczky Erika, Kozák Danuta, a Vasbányai, Mike-duó és a Szabó, Fazekas-páros a dobogó tetejére állhatott!

Győzött a kajakos Kozák Danuta 500, a szintén kajakos Medveczky Erika és a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina páros 1000 méteren, továbbá a kenus Vajda Attila és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó szintén egy kilométeren. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakkettes második lett 500-on, a bronzérmek pedig Dombvári Bence (K-1, 1000 m), Lakatos Zsanett (C-1, 200 m), a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó (K-2, 1000 m) és az 1000 m-es kenunégyes nevéhez fűződtek.

Először a júniusi Eb-n bronzérmes Medveczkynek szurkolhattak a magyarok. A Kis-Dunai SE 25 éves lapátforgatója a kontinensviadal után azt mondta, tavaly majdnem abbahagyta a kajakozást, de mégis maradt, s reméli, hogy idén még szebb eredményeket is el tud érni. A fináléban óvatosan kezdett, féltávnál még csak a negyedik helyen állt, majd az utolsó 250 méternek a harmadik pozícióból vágott neki. Ezután azonban ellenállhatatlanul haladt előre, faképnél hagyta riválisait, s végül parádés finissel, óriási fölénnyel megnyerte élete első felnőtt világbajnoki címét.

A férfiak hasonló számában Dombvári – aki a kontinensviadalon ötödikként zárt ezen a távon – éppen fordítva versenyzett, mint Medveczky: erősen kezdett, minden résztávnál ő haladt át elsőként, az utolsó métereken azonban ketten is megelőzték. Elsőként – a hazaiak nagy örömére – az Eb-n második német Max Hoff ért a célba, mögötte az ausztrál Ken Wallace következett, majd jött a Honvéd mindössze 20 esztendős kajakosa, aki diadalittasan csapott a levegőbe, jelezve, hogy ez a bronz élete eddigi legjobb eredménye.

Következett a kenus Vajda, szintén 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka címvédőként kezdte a vb-t, miután két éve, Szegeden parádés győzelmet aratott. A 30 éves szegedi versenyző már az előcsatározások során is meggyőző teljesítményt nyújtott, s most, a fináléban is remekül kezdett, féltávnál már ő haladt az első helyen. Mögötte orosz és német riválisa próbált vele lépést tartani, de ő erőteljes húzásokkal suhant a cél felé, s miután a finise is jól sikerült, ismét elsőként ért a célba, megelőzve a londoni bajnok német Sebastian Brendelt. Vajda – aki az Eb-n lemaradt a dobogóról, s csak negyedik lett – pályafutása harmadik vb-aranyát gyűjtötte be.

Az első páros versenyszámban az olimpiai bajnoki címvédő Dombi, Kökény kajakos duóért szoríthattak a magyarok. A kettős óvatosan kezdte az 1000 méteres távot, szinte végig a negyedik helyen lapátolt, de aztán nagyszerűen hajrázva sikerült fellépniük a dobogóra: az Eb-5. hely után Duisburgban bronzérem jutott nekik. A győzelem a németeké lett, Kökényék pedig mindössze két századmásodperccel maradtak le a második fehéroroszoktól.

Hogy a következő döntőben se maradjon érem, sőt, aranyérem nélkül a piros-fehér-zöld küldöttség, arról Kozák gondoskodott. A tavaly megszerzett olimpiai bajnoki cím után az UTE 26 éves kajakosa pályafutása első vb-aranyára hajtott K-1 500 méteren. A legjobban a német Katrin Wagner-Augustin kezdett, de Kozák végig vele tartott, majd mintegy száz méterrel a befutó előtt az élre állt, fokozatosan ellépett, s végül magabiztos sikert aratva elsőként csapott a célba. Kozák két éve második volt ebben a számban a vb-n, ez pedig pályafutása hatodik vb-elsősége.

Az arany-bronz-arany-bronz-arany mintát folytatva Lakatos harmadik lett C-1 200 méteren (a legrövidebb táv döntői közül ezt az egyet rendezték szombaton), majd következett a fél kilométeren kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Douchev-Janics kajakpáros, amely a júniusi Eb-bronz után ezúttal mindenképpen szeretett volna előrébb lépni. Ellenfeleik között ott volt a kontinensbajnok lengyel, és az aktuális ötkarikás címvédő német kettős is, tehát borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk. A végén most is ez a három hajó küzdött a dobogós helyekért – bár Kovácsék 250-nél még csak ötödikek voltak -, s ezúttal a németek nyertek a magyarok és a lengyelek előtt.

Ezután újabb két 1000 m-es páros szám következett. A májusban összeült, s nagyon egymásra talált Vasbányai, Mike kenusduó a Vk-győzelem és az Eb-ezüst után nem titkoltan az aranyért érkezett a németországi regattára, s hogy ezt komolyan gondolja, az már az első métereken kiderült. Vasbányaiék a rajt után az élre álltak, s bár féltávnál kis időre átengedték a vezetést az oroszoknak, a táv második felében csapásról csapásra léptek el ellenfeleiktől, s végül magabiztos diadalt arattak. Mindkettőjüknek ez az első felnőtt vb-aranya.

A Szabó, Fazekas-Zur kajakos duó – amelynek tagjai nem jutottak ki az Eb-re, majd a második válogatón már javítottak – favoritnak számított egy kilométeren, s ennek megfelelően is versenyzett: féltáv után az élre állt, s ellentmodást nem tűrően szelve a vízet, esélyt sem hagyott a riválisoknak. Szabóék több mint egy hajóhossz előnnyel értek be, megszerezve ezzel a magyar csapat ötödik aranyérmét.

Hogy az utolsó szombati fináléban is legyen magyar érem, arról az 1000 méteres kenunégyes – Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid – gondoskodott, az egység nagyszerűen versenyve harmadikként zárt a németek és a fehéroroszok mögött. A vb vasárnap zárul, akkor összesen 19 számban – várhatóan 16-ban magyar részvétellel – rendeznek döntőt, de a magyar küldöttség tulajdonképpen már szombaton teljesítette a Storcz Botond szövetségi kapitány által kitűzött 8-10 éremre vonatkozó célkitűzést.

A további program:
vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

Eseménynaptár:

17.03 Magyar bronzérem C-4 1000 méteren

A Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid összetételű kenunégyes bronzérmet szerzett 1000 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

16.54 Szabó és Fazekas aranyérmes K-2 1000 méteren

A kajakos Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina aranyérmet szerzett 1000 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

16.46 Vasbányai és Mike aranyérmes C-2 1000 méteren

A kenus Vasbányai Henrik és Mike Róbert aranyérmet szerzett 1000 méter párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

16.32 Kovács és Janics ezüstérmes K-2 500 méteren

A kajakos Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa ezüstérmet szerzett 500 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

16.14 Lakatos Zsanett bronzérmes C-1 200 méteren

A kenus Lakatos Zsanett bronzérmet szerzett 200 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

15.58 Kozák Danuta aranyérmes K-1 500 méteren

A kajakos Kozák Danuta aranyérmet szerzett 500 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

15.50 Kajak-kenu vb – Dombi és Kökény bronzérmes K-2 1000 méteren

A kajakos Dombi Rudolf és Kökény Roland bronzérmet szerzett 1000 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

15.40 Vajda Attila aranyérmes C-1 1000 méteren

A kenus Vajda Attila aranyérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

15.35 Dombvári Bence bronzérmes K-1 1000 méteren

A kajakos Dombvári Bence bronzérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

15.30 Medveczky Erika aranyérmes K-1 1000 méteren

A kajakos Medveczky Erika aranyérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

Tótka és Lantos nem jutott döntőbe 200 méteren

A kajakos Tótka Sándornak és a kenus Lantos Ádámnak nem sikerült bejutnia a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, így a legrövidebb távon a hét fináléból négyben lesz magyar hajó.

Az ifjúsági ötkarikás aranyérmes Tótka hosszú várakozás után rajtolhatott csak el szombaton kora délután a középfutamában, miután a délben jött heves záport követően éppen az ő versenye előtt tartották karban a pálya célterületét. A 19 éves lapátforgató aztán harmadikként ért célba, éppen az olimpiai bajnok brit Ed McKeever mögött, s csak abban reménykedhetett, hogy az ideje jó lesz a továbblépéshez, ugyanis biztosan csak az első kettő jutott a döntőbe. Egészen az utolsó középfutamig úgy tűnt, Tótkának sikerül a legjobb kilenc közé kerülni, itt azonban a harmadikként záró szerb kajakos két századmásodperccel gyorsabb volt nála, így ő jutott a fináléba.

Tótkához hasonlóan a kenus Lantos Ádám is harmadik lett középfutamában, s ebben a számban is ugyanolyan volt a kvalifikációs rend. Lantos esetében azonban már hamar kiderült, hogy nem reménykedhet, ugyanis mindjárt a következő versenyben jobb időt ment nála a harmadik helyezett.
Így a zárónapon mindkét magyar versenyző a B döntőben, azaz a 10-18. helyért szállhat vízre.
A kenus Lakatos Zsanett és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó már pénteken, az előfutamból bejutott a fináléba, míg a Lantos, Nagy Péter kenu kettes, valamint Douchev-Janics egyesben ugyancsak szombaton, a középfutamból lépett a legjobb kilenc közé. A Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duónak nem sikerült ugyanez, ez az egység a zárónapon a B döntőben szerepelhet.

A 200 méteres számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő. A szombati versenynapon, 15.25 órától összesen tíz fináléra kerül sor, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

A további program:
később:
500 és 1000 m-es döntők 15.25
vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

11.00 Újabb két magyar hajó a fináléban 200 méteren

A szombat délelőtti középfutamokból újabb két magyar hajó verekedte be magát a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a férfi kajakpárosnak ugyanakkor nem sikerült a legjobbak közé kerülnie.

Az első két, napsütéses versenynapot követően ezúttal hűvös, kissé szeles, felhős idő fogadta a sportolókat a Wedau sportparkban, de ez a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duót egyáltalán nem zavarta, ugyanis remek teljesítményt nyújtva megnyerte versenyét. “Nekem délután még lesz egy középfutamom egyesben, tartalékoltam arra is, úgyhogy ez még nem a legerősebb pályánk volt” – mondta a parton Lantos.

A háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa ugyan csak harmadik lett sógornője, a szlovén színekben versenyző Spela Ponomarenko Janic, illetve a friss Eb-győztes lengyel Marta Walczykiewicz mögött, de mivel az első három hely finálét ért, ő is továbblépett. Ugyanez nem sikerült a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettesnek, amely óriási küzdelemben negyedikként ért célba, s mivel az A döntőbe az első három került, ők a zárónapon a B fináléban (a 10-18. helyért) szállhatnak csak vízre. A magyar duó mindössze 23 századmásodperccel maradt le a harmadik kanadaiaktól.

A kenus Lakatos Zsanett és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó már pénteken, az előfutamból bejutott a fináléba, míg Tótka Sándor (K-1) és Lantos egyesben 12.45-től harcolhatja ki a legjobb kilenc közé kerülést. A 200 méteres számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő. A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor a vb-n, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

A további program:

később:
további 200 m-es középfutamok 12.45
500 és 1000 m-es döntők 15.25
vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

Előző sztori

Labdarúgás: az UTC II. is kifogott a Rock Klubon + FOTÓK, VIDEÓ

Következő sztori

Távozik a HÖOK elnöke