//

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Szeged vonalon

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gázolás miatt jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon – közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda este az MTI-vel.

Miklós Éva tájékoztatása szerint a fővárosból Szegedre tartó Feszty IC Nagykőrös és Nyársapát között gázolt el egy ismeretlent. A helyszínelés több órát is igénybe vehet, a két állomás között buszok szállítják az utasokat, emiatt átlagosan 20-30 perces késésre kell számítani.

A menetrend szerint közlekedés csak a hajnali órákra állhat helyre. A MÁV vonatinformációs térképe szerint jelenleg a Feszty és a Kárász IC 50 perc késéssel várakozik a két érintett állomásnál, a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó személyvonat is késve érkezhet Szegedre.

Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, az elgázolt ember a helyszínen meghalt. Az MTI úgy tudja, hogy egy 18 év körüli fiatalembert gázolt halálra a vonat.

Előző sztori

Kézilabda: a meccs második felében indult be a Pick-henger

Következő sztori

Bábszínházról, idegenforgalomról, nemzeti ünnepünkről a Telinen