Közélet

Elfoglalták helyüket a múmiák a Fekete Házban + FOTÓK

Elfoglalták helyüket a múmiák a Fekete Házban + FOTÓK

2013. augusztus 14., szerda
Elfoglalták helyüket a múmiák a Fekete Házban + FOTÓK
mumiak_kicsomagolas_03_gs

Kiemelték szállítódobozaikból a Fekete Házba érkezett tizenegy múmiát. A „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című tárlat a szerdai rendezést követően csütörtökön nyitja meg kapuit a nagyközönség számára.

„Leginkább a relatív páratartalmat kell lehetőségeink szerint kontrollálnunk, szerencsére azonban a Fekete Ház munkatársai nagyon ügyelnek a körülmények szabályzására. Az is fontos, hogy mi magunk ne szennyezzük be a múmiákat a kiemelési művelet során. Nem véletlen, hogy gumikesztyűben dolgozunk, ezzel nem magunkat védjük, hiszen tulajdonképpen nincs is mitől. A testek ép állapota ugyanakkor lényeges, nem csak a jelenben, de a jövőbeni vizsgálatok szempontjából is. Ennek okán szükséges a magas fokú elővigyázatosság” – árulta el a munkálatokat vezető

Pap Ildikó

, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa. Ottjártunkkor egy egykori apáca múmiáját helyezték éppen védőbúrája alá a szakemberek. Vele kapcsolatos érdekesség, hogy mind az ő, mind a szintén a tárlaton látható társa halálának körülményei ismeretlenek, s míg előbbinek a szíve, addig utóbbinak két ujja hiányzik. A testeken látható öltözékek rekonstrukciók, hiszen - még ha a feltárás során találtak is a kutatók eredeti ruhadarabokat - azokat külön, Vácon állították ki. A tárlat három részlegre bontható. Az első terem a kripta nevet kapta, itt láthatók azok a körülmények, amelyek között a testeket megtalálták, illetve itt találkozhatnak a látogatók az első múmiával. A második szekció a sorsok terme, ahol a múzeum dolgozói a 265 természetesen mumifikálódott egyén életét igyekeznek tematikusan bemutatni, illetve itt kap helyet többek között a már említett két egyházi nővér is. Szintén itt helyezkedik el egy szülés közben elhunyt fiatal nő és post mortem császármetszéssel világra segített, majd megkeresztelt csecsemője. A harmadik részleg a Tudástár, ahol a múmiákkal kapcsolatos feltárásokról és vizsgálatokról kaphatnak bővebb információt az érdeklődők.

Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense elmondta, a rejtélyes és misztikus tárlat reményeik szerint nagyon sok látogatót vonz majd a Fekete Házba. „A tárlat életről és halálról szól. Gyakran éri támadás a múzeumot azért, hogy egy ilyen témával foglalkozik, pontosabban azért, mert mumifikálódott holttesteket mutatunk be. Erre válaszolva annyit szeretnék mondani, hogy nem egyedi eset a miénk. Nagyon sok országban akadnak hasonló kiállítások és gyűjtemények, másutt is maradtak fent jó állapotban természetes úton kialakult múmiák. Egyesek a végzet, vagy sors szót használnák ennek kapcsán, a vallásos emberek Istent említhetik. Akárhogy is, ezek a testek a természet, vagy a Teremtő akarata által maradtak fent. Meggyőződésünk, hogy ez egy üzenetet hordoz önmagában, amely talán úgy fogalmazható meg a legegyszerűbben, hogy az élet véges. Érdemes tehát úgy élnünk a hétköznapokat, hogy azok sora egyszer véget ér. A múzeum célja, hogy a múmiák bemutatása révén felhívja minderre a látogatók figyelmét” – fogalmazott a szóvivő.

Szuda Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.