Közélet

Szeptembertől keményebben büntetik a tűzoltók "ugratását"

Szeptembertől keményebben büntetik a tűzoltók "ugratását"

2013. július 31., szerda
Szeptembertől keményebben büntetik a tűzoltók "ugratását"
tuzoltok

Szabálysértést eddig az követett el, aki a hatóságnál vagy közfeladatot ellátó szervnél veszélyhelyzetről valótlan bejelentést tett, és ez alapján a közfeladatot ellátó szerv valós ok nélkül a helyszínre vonult.

A szabálysértési törvény szeptember 1-jétől megváltozik, a módosítás hatályba lépése után az is szabálysértésnek minősül majd, ha valaki indokolatlanul felhívja a segélyhívó számot. Mindkét szabálysértés pénzbírsággal sújtható, amelynek összege ötezertől akár százötvenezer forintig is terjedhet, sőt a valótlan bejelentést a bíróság elzárással is büntetheti. A tűzvédelmi törvény értelmében a tűzoltással, műszaki mentéssel és ezek jelzésével kapcsolatosan keletkezett költségek megtérítésére köteles az, aki a beavatkozást igénylő eseményt szándékosan okozta, vagy szándékosan megtévesztő jelzést adott tűzesetről, vagy balesetről. Az idei évben a jelzések több mint 80 százaléka valós esemény miatt érkezett a műveletirányítási központokba, jelentősen csökkent a szándékosan megtévesztő jelzések száma, mert 2012 első félévében csaknem hatszáz (573), míg idén eddig valamivel több mint kétszáz (215) ilyen jelzés futott be a műveletirányító központokba. A szándékosan félrevezető jelzések többsége tűzesetekről szól, balesetekről jóval ritkábban tesznek bejelentést. Téves az a jelzés is, amikor a bejelentő hibásan értékeli a körülményeket, a látottakat. Ilyenkor egyértelmű, hogy a bejelentőnek nem a tűzoltóság megtévesztése a célja, ezért a szabálysértési tényállás nem valósul meg. A legkevesebb szándékosan megtévesztő jelzést Bács-Kiskun, Csongrád, és Nógrád megyében adják, ennek többszörösével találkozunk a Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az elmúlt félévben a szándékosan megtévesztő jelzések miatt a szervezet 85 esetben tett feljelentést, további nyolc alkalommal a feljelentésen kívül a vonulási költségek megtérítését is kezdeményezte a katasztrófavédelem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.