Közélet

Parlagfű – lejárt a türelem, 15 ezertől 5 millióig büntetnek

Parlagfű – lejárt a türelem, 15 ezertől 5 millióig büntetnek

2013. július 1., hétfő
Parlagfű – lejárt a türelem, 15 ezertől 5 millióig büntetnek
parlagfu_felderites0_gs

Akár ötmillió forint bírság is kiszabható a parlagfűvel fertőzött területek tulajdonosaira. A hatóság – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – július elsejétől ellenőriz és büntet.

2005 óta folyik kötelező védekezés a parlagfű ellen, a 2008. évi XLVI. törvény kötelezi a földtulajdonosokat és földhasználókat a parlagfű elleni védekezésre.

Hódi László

, a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője arról tájékoztatta portálunkat, hogy az elmúlt évek során ez beépült a köztudatba, és fel is ismerik az emberek az allergén növényt. Tapasztalatai szerint valamelyest csökken a hatósági eljárások száma, szerencsére egyre többen tartják fontosnak a parlagfű-mentesítést, és természetesen a bírság is arra ösztönzi a területtulajdonosokat, hogy rendben tartsák földjüket. Egyrészt környezettudatosabbak az emberek, ami külterületeken is jól látszik, például a tarlóápolásokon. 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedhet a büntetési tétel. Hódi elmondta, az összeg meghatározásánál figyelembe veszik a terület nagyságát és fekvését, belterületen ugyanis nagyobb a bírság. A fertőzöttség mértéke is fontos szempont, 5 százalék alatt nincs büntetés, azonban ha 50 százalék fölött van, akkor területi egységenként változnak a fizetendő összegek. „Külterületen egy hektáros egységenként nézik a parlagfű-fertőzöttséget, 15 ezer forinttól 50 ezerig terjed a bírság mértéke. Amennyiben a gyomnövény a terület több mint felét borítja, akkor magasabb a büntetés” – közölte. Érdemes tudni, hogy a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, vagyis nem kerülhető el a szankció. Ráadásul, ha valakit már büntettek e miatt a megelőző három esztendőben, akkor másfélszeres szorzót kell alkalmazni. Csongrád megyében volt olyan esztendő, amikor a hatóság 20 millió forint bírságot szabott ki, míg tavaly 9 millió forint körüli összeget. Belterületen az önkormányzat ellenőriz, míg külterületen a földhivatal tart határszemléket. Fényképeket is készítenek és GPS-koordinátákkal bemérik a helyszínt, hogy pontosan dokumentálva legyen a fertőzött terület. Két évvel ezelőtt helikopteres felderítést is végeztek, ami Hódi szerint hatékony, hiszen a táblák közepén lévő esetleges parlagfű foltok nem látszanak az út mentéről. Az igazgatótól megtudtuk, az év elején lehullott sok csapadék miatt szépen fejlődött a növény, így a belvízzel borított területeken is szép számmal akad parlagfű, de a szakember szerint nincs több, mint más esztendőkben. A parlagfű szinte valamennyi szántóföldi kultúrában előfordul, és jelentős terméskiesést okoz hazánkban. Ezen a mezőgazdasági művelés alatt nem álló parlagterületeken, a gabonatarlókon betakarítás után, a vasúti pályatestek, utak mentén és belterületeken egyaránt megtalálható. Az előírások szerint a parlagfű virágbimbójának kialakulását minden év június 30. napjáig meg kell akadályozni, vagyis az allergén gyomnövény elleni védekezést még a virágzás előtt el kell kezdeni. Hatósági eljárás a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt július 1-je után indítható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.