Sport

Labdarúgás: a Középső csoportba került a Szeged 2011

Labdarúgás: a Középső csoportba került a Szeged 2011

2013. július 12., péntek
Labdarúgás: a Középső csoportba került a Szeged 2011
szeged2011_grosics48_gs

Nyilas Elek legénységének többségében fővárosi és Budapest környéki együttesekkel kell megküzdenie az NB III-ban.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészített és közzétette a 2013/14-es NB III-as bajnokság csoportbeosztását. A harmadik vonalban Csongrád megyét a Szeged 2011-Grosics Akadémia képviseli, mely a szegedi stadionépítésre tekintettel, illetve költségtakarékossági okokból hazai mérkőzéseit a gyulai Grosics-akadémián rendezi ebben az idényben.

Nyilas Elek

gárdáját a Középső csoportba sorolta az MLSZ. A kék-feketék ellenfelei között találjuk az NB II Keleti csoportból kiesett, tavalyi csoporttárs Orosháza FC mellett a Nyugati csoport búcsúzói közül a Bajai LSE-t és a BKV Előre SC-t is, az NB III Alföld csoport korábbi élcsapatai közül pedig a bajnok Soroksár SC-t, az ezüstös Monori SE-t, a bronzérmes Várfürdő-Gyulai Termál FC-t, valamint az előző évi győztes, 2013-ban negyedik Dunaharaszti MTK-t is. Itt focizik majd a Budapest Honvéd és az MTK Budapest kettes számú legénysége is mások mellett. A pontvadászat augusztus 17-én rajtol el. Közben az is eldőlt, hogy a Szeged 2011 július 17-én (szerdán) 17 órakor a Békés megyei I. osztály újoncával, a Körösladánnyal játssza első edzőmérkőzését Gyulán. Július 23-án (kedden) 17 órakor ugyanott ismét összecsapnak majd a felek.

A Középső csoport indulói:

Várfürdő-Gyulai Termál FC, Orosháza FC, Szeged 2011-Grosics Akadémia, Bajai LSE, BKV Előre SC, Bölcskei SE, Dunaharaszti MTK, ESMTK, FC Dabas, Budapest Honvéd FC-MFA, Maglódi TC, Monori SE, MTK Budapest FC II., Rákosmente KSK, Soroksár SC, Szekszárdi UFC.

Tájékoztatásul a másik két csoport:

Nyugati:

Andráshida LSC, Balatonfüredi FC, Budaörsi SC, Aqvital-Publo Csákvár, Indotek-Csepel FC, Diósdi TC-Select, Dorog, Mosonmagyaróvár, Videoton II, Győri ETO II, Körmendi FC, Nagyatádi FC, Szombathelyi Haladás II, Tököl VSK, Újbuda, Veszprém.

Keleti:

Cigánd SE, DVSC II, Ebes KKSE, Egri FC, FC Hatvan, FC Tiszaújváros, Felsőtárkány SC, FTC II, Hajdúböszörményi TE, Jászapáti FK, Kazincbarcikai SC, Létavértes SC ’97, Nyírbátor FC, Putnok FC, REAC, Veresegyház VSK.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.