Közélet

Háromnapos mulatság a Zsombói Falunapokon + FOTÓK

Háromnapos mulatság a Zsombói Falunapokon + FOTÓK

2013. július 1., hétfő
Háromnapos mulatság a Zsombói Falunapokon + FOTÓK
zsombo-91

Három napon át izgalmas programok vártak kicsiket és nagyokat a Zsombói Falunapokon. Főzőverseny, felvonulás és sportvetélkedők mellett fellépett többek között az X-faktoros Kocsis Tibor és Kovács Kati is.

Aki ellátogatott a Szeged melletti településre, számos érdekes programon vehetett részt. Péntek este a megnyitó után szabadtéri diszkó vette kezdetét a piactéren, ahol egész éjszaka a mai slágerekre táncolhattak. Szombaton már korán reggel elkezdték a főzőverseny előkészületeit a focipályán. Számos csapat nevezett, kiváló pörköltek, sültek, általában magyaros ételek készültek. A zsűri hosszas kóstolás és pontozás után úgy döntött, hogy a ’Szomszédok’ csapata kapja az első díjat kakaspörköltjükért.

Molnár Zoltán

, a nyertes csapat egyik tagja elmondta, hogy számára mindig nagy élmény a falunapokon megrendezett főzőverseny. Általában barátaival fognak össze és főznek közösen egy jó pörköltet. Így volt idén is,

Gera Imrével, Varga Endrével

valamint a kóstolásért felelős

Pesti Tiborral

alkotta a nyerő csapatot. Az eredményhirdetés után elindult a lovas felvonulás Zsombó területén, a

Maróti Dezső

által felvezetett körmenet végighaladt a település főutcáin. Ezt színházi előadások, táncok követték a nagysátor előtti színpadon, a Cibere Színház gyermekműsora odavonzotta a rendezvényen lévő gyerekeket is. Eközben, a focipálya melletti területen megfigyelhettük a régi módszereit a szántásnak, vetésnek, aratásnak, cséplésnek. Korhű ruhába öltözött zsombói földművesek mutatták be, hogy régen milyen módon folytak ezek a munkálatok.

A bemutatók után elkezdődtek az esti programok: Solymos Tóni műsora felidézte a régi Expresszes évek hangulatát, az idősebb korosztály nagyon jól szórakozott az énekes előadásán. Őt az X-faktorból jól ismert Kocsis Tibor követte a színpadon, majd a hajnalig tartó mulatozáshoz a Jaffa Trió szolgáltatta a rendkívül változatos slágereket. Vasárnap délelőtt a szentmisére látogathattunk el Zsombó templomába, valamint a közösségi házban véradáson vehettünk részt és megnézhettük az óvodás gyerekek műsorát. Délután, a piactéren a Doorstribute Band rock-koncertjét hallgathatták meg a keményebb zene kedvelői. Motoros programok, lövész-, modellező bemutatókat nézhettek meg az idelátogatók, a futballpályán az önkormányzati focisták játszották mérkőzéseiket. Este, a lakodalmas zenekarok koncertjei után Oszvald Marika varázsolta el közönséget az operett világába, őt követve pedig Kovács Kati énekelt. Gyuris Zsolt, Zsombó község polgármestere elmondta, hogy büszke arra, hogy ilyen remek hangulatú falunapot sikerült megszervezniük. Fontosnak tartja, hogy a hagyomány jegyében telt el ez a pár nap, mindenki láthatta és érezhette a magyar népi szokásokat. Hálás mindazoknak, akik segítettek abban, hogy létrejöhessen idén is a 3 napos rendezvénysorozat. Molnár Máté Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.