Bulvár

Elrendelték a szegedi postarabló előzetes letartóztatását

Elrendelték a szegedi postarabló előzetes letartóztatását

2013. július 3., szerda
Elrendelték a szegedi postarabló előzetes letartóztatását

Egy hónapra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki pénteken kirabolta a szegedi Olajbányász téri postát – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika

közölte, az ügyészség azért kezdeményezte a 44 esztendős, hódmezővásárhelyi

N. Sándor

előzetes letartóztatását, mert a gyanú szerint a férfi pénteken robbantással fenyegetve pénz átadására kényszerítette postahivatal ügyfélszolgálati ablakánál dolgozó pénzforgalmi ügyintézőt. A gyanúsított közel 1,4 millió forinttal elmenekült el a helyszínről, de a rendőrség hétfő délután egy siófoki nagyáruház parkolójában elfogta. A férfi a rendőröknek azt mondta, hirtelen ötlettől vezérelve rabolt, telefonját és egy gyógyszeres dobozt ragasztott össze, hogy elhiggyék, bomba van nála. A gyanúsított ellen fegyveresen, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szökésére, valamint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, magas büntetési tételére tekintettel megalapozottan lehet tartani attól, hogy a férfi a hatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. Mivel az elrabolt pénz sem lett meg – a férfi vallomása szerint az összeg jelentős részét szerencsejátékra költötte -, feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megnehezítené a bizonyítást. A bíróság megállapította, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfi ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban, a rablást egy korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztése próbaidejének leteltét követő rövid időn belül követte el, így fennáll a bűnismétlés veszélye is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.