Mentés Másként: zenéjük olyan, mint a praliné

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Cambridge-Big-Weekend-2012-ConcertA Mentés Másként Trió, saját szervezésben, május 12-18-ig tartó londoni turnén vett részt, melynek címe: Tavaszi szél (Spring breeze) volt. Az együttes tagjai egy hét alatt 6 eseményen vettek részt. Az első nap, mindjárt megérkezésük után, elmentek angol lantosokat kobozjátékra oktatni.

Londonban most már vannak olyan lantművészek, meséli Ivánovics Tünde, akik aktívan koboztanulmányokat kezdtek folytatni, hangszert vásároltak, és tényleg komolyan álltak hozzá a tanuláshoz.

Az együttes mellé felsorakoztak angol barátaik, az angol lantszövetség, Julia Seiber Boyd (Seiber Mátyás zeneszerző lánya), akit idehaza úgy ismernek, mint a Szeged-Cambridge Baráti Társaság elnökét.

„Nagyon jó megértjük egymást, ő volt a vendéglátónk is, s úgy érezzük, mi is hasznos információkkal tudtunk szolgálni neki, és a segítségére lenni, hogy tényleg létrejöjjön valami” – veszi át a szót Fábri Géza. Próbáltak tavaly egy kóruskapcsolatot kialakítani, de a nagy lendület mégsem hozta meg a várt eredményt. Most, egy év múlva, amikor újra előkerült az ötlet, már látják, ott hogyan működnek a dolgok, és nekik mit kell tenniük.

Másodszor hódították meg Angliát

Az együttes házi koncerten vett részt, egy Nagyváradról kivándorolt magyar hölgy és angol férje szervezték meg úgy, hogy meghívták rá a baráti körüket. Mintegy 70 fős közönség gyűlt össze, nekik Fábriék kötetlenül tudtak mesélni a hangszerről, zenéjük eredetéről, közben pedig koncertet is adtak az érdeklődő közönségnek.

Ezt az eseményt két pihenőnap követte, amikor mégsem tudtak pihenni, mert jöttek a lantosok és még egy kis pontosítást, segítséget igényeltek. „Szinte kézről kézre adtak bennünket” – folytatja Tünde.
Tündééket fogadta egy alternatív klub is, ahol magyar estet szerveztek nekik. Az angolok együtt énekeltek az együttessel, magyarul-angolul párhuzamosan szólt a Tavaszi szél. Nagyon szerették a moldvai körtáncokat is.

Ismét Géza veszi át a szót, hogy elmondja az ilyen körtáncokhoz szükséges együttesek hagyományos felállását. Általában szokott lenni hegedű, esetleg furulya, amely a kobozzal játszik, de sokszor ennyi sem volt, régen egyetlen kobozzal is rendeztek táncházakat. Az együttesnek azért sem volt könnyű dolga, mert Tünde még dobolni sem tudott, neki a táncot kellett mutatnia, mégis általános elégedettségre, minden nagyon jól működött. A lantszövetség titkára azt mondta, teljesen középkori hangulatot élt át, amikor a zenésznek egyetlen hangszer állt rendelkezésére, és azzal kellett ellátnia a feladatot. Minden egyes eseményt az együttes tagjai hűen dokumentáltak, a felvételeken is látszik, hogy óriási energiával ott van Géza, és viszi az egészet.

A szigetországiak szívét is megdobogtatták

Fábri sokat gondolkodott azon, vajon az angolokat mi vonzza ehhez a hangszerhez. Itt már egy kis hangszertörténet következik: amikor kb. a 8. században a népvándorlással Hispánián keresztül török lantként bekerült a hangszer, az már egy kicsit nagyobb volt, mint a koboz, de gyakorlatilag ugyanígy nézett ki. Ezek a hangszerek idővel eltűntek a köztudatból, nagy túlélőként azonban itt maradt a koboz, s ez az angolok szívét is megdobogtatja. Teljesen mindegy nekik, milyen más keleti dallamokat hallanak, azért ez valahol hozzájuk is tartozik. A másik ok abban keresendő, hogy nagyon szépek ezek az énekek, az a fajta harmóniakíséret, az a zenei világ, amely más, mint az európai zenékből táplálkozó, főleg angolszász vagy egyéb népdaloknak a megközelítése. Az angolok ezt nagyon jól kitalálták, mozgalmat is csináltak belőle, beat zenét stb., s mind abból az angol harmóniavilágból táplálkozik, miközben a szegediek által előadott dalok valami teljesen mást hoztak felszínre.

„A mai világzenét én mindig arról az oldalról szoktam bombázni, hogy az angolszász zenei világ megint rátelepszik ritmusával, harmóniafordulataival a népzenére, s ezek a dallamok fejet hajtva, tulajdonképpen szolgamódon behódolnak neki. Csak a dallam marad, de a hagyomány, amelyben él ez a dallam, az eltűnik. Marad a nyugati szósz, amelyben úszik”. Az együttes koncertjén megtapasztalhatta a közönség, hogy az ilyenfajta előadásmódnak van egy másik formája is: délcegen kihúzva a dallam megtartja jellegét. Ezt az angolok is tisztelik, sőt igénylik.

Romániában a 19. század végén nagyon népszerű hangszer volt a koboz úgy a magyarság, mint a románság körében. Fennmaradt egy adat, hogy évente 2000 kobozt készítettek. Aztán a tangóharmonika és a cimbalom hirtelen kezdte kiszorítani, mégis megmaradt, főleg a moldvai magyarok, románok körében és a Havasalföldön, Bukovinában, Kárpátalján.

Koboz vagy kobza

A románok kobzára románosították a hangszer nevét, a magyaroknak pedig megvan a koboz elnevezés. Mégis a világban – valószínűleg az erőteljesebb kommunikációnak köszönhetően – inkább kobzaként emlegetik, így honosodott meg, került be a köztudatba. Ilyenkor Géza mindig kijavítja őket, az angolokat is, ez nem a kobza, hanem koboz, noha ő is elismeri: egy hangszerről van szó, legfeljebb a kobzán nem jelenik meg a magyar harmóniarendszer. Tudatosabban a magyar zenét próbálják ezzel ápolni, tovább vinni, fölidézni. Mindig finoman, de határozottan ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a hangszer koboz, és elmondják, hogy kisebb eltéréssel ugyanarról a hangszerről van szó, de a magyarok ezt így nevezik. Az angol lantosok magyar anyagot tanultak, ezért is hangsúlyozta nekik Géza a hangszer magyar vonatkozásait.

Ismét Tünde veszi át a szót. London után Cambridge következett, ahol bensőséges élményben volt részük. Egy angol college-ben fogadták a vendégeket. Vizsgaidőszak volt, ezért előre hangsúlyozták a házigazdák, hogy semmilyen bemenetelt nem engedélyeznek. A kurzuskapcsolat reményében mégis kivételt tettek, a St. Catherine’s College énektanára egy késő esti zsolozsmára hívta meg Fábriékat, ott énekelhettek. Gyönyörű az ódon, patinás épület és annak környezete, az ember megtisztelve érzi magát, hogy egy ilyen közösségben fogadják és érdeklődnek iránta. Az angolok a vendégek tiszteletére egy magyar gregoriánanyagot is énekeltek, Tündéék pedig a kezdő- és a záróéneket vállalták. Csodálatos érzés volt egy 14. századi kis templomban moldvai dallamokat, magyar imádságokat énekelni, meséli Tünde.

Az út érdekességeiről Géza számolt be. Egy college-i fellépésükről például azt mondták a helyiek, hogy ez volt az év koncertje, holott még csak májust írtak. Péntek este az együttes egy folk klubban is fellépett. Alul söröző, felül koncertterem, a szintek átjárhatók. A szervező pontosságra intette az elsőként fellépő szegedieket, ügyeljenek a megbeszélt egyórás határidőre. „Szinte telt ház volt, mire kezdtünk, sőt később már sokan álltak, a végén már az utánunk jövő zenekar tagjai és a szervezők táncoltak a zenénkre” – újságolja büszkén Géza. Látva a közönség reakcióját, a szervezők beszóltak, nyugodtan túlléphetik a megbeszélt időkeretet. Az utánuk következő zenekar már jóval kevesebb tapsot kapott, így a felvezető zenekar nagyobb sikert aratott, mint a főzenekar. Az a fajta más zenei megközelítés, ami a régi dolgok felidézésére és továbbéltetésére irányult, az angolok körében is nagy tetszést aratott.

A minimalista zene maximális hatása

A zenekar hitvallása is lehetne az az eltökéltség, hogy nem hódolnak be a divatos áramlatoknak, mégis sikerül rácsodálkoztatniuk még a pop zenén felnőtt közönséget is arra, hogy elfogadja és szeresse zenéjüket. Tünde szerint érdekességük abban is rejlik, hogy abszolút minimalista zenét játszanak, egy hangszer két énekhanggal, néha ütős hangszerek is megjelennek, egy kis dob, csengő, mégis lenyűgözi az embereket az összhatás. Első látásra nagyon szerény, mégis iszonyatosan finom, mint a praliné.

A visszajelzések azért is fontosak a zenekar számára, mert megerősítik őket abban, hogy amit csinálnak, annak ellenére is értékes, hogy lehet, nem egyenesen arányos a hírnévvel. Nehéz ezen a mezsgyén járni, véli Tünde, megfelelően kommunikálni a dolgokat, megfelelő publicitást adni neki, ugyanakkor ugyanannyi szabadságot megtartani, hogy egy aktív és állandóan ihletett alkotói szabadsága legyen az embernek, és valóban azt csinálhassa, amit fontosnak tart, és nem azt, amit elvárnak tőle.

Géza ezt úgy magyarázza, hogy a zenéjüket hallgatóknak olyan élményük támad, mintha egy csodálatos múzeumból előkerülne egy 13-14. századi régi, élő muzsika, amelyet az előadók nagyon nagy energiával tudnak elővarázsolni. Ez az, ami beleköltözött ebbe a muzsikába. Ismerve a stílust, saját variációkkal, ötletekkel, szabadon tudnak zenét formálni.

Mindketten megállapítják, nem régiségről, kesergésről van szó, zenéjük nagyon aktuális, élő, de csak akkor, ha saját életükön tudják átfolyatni. Az egész koncertkörút nagy hozadéka, hogy egy idegen nyelvű környezetben, ami azért elég messze van tőlünk, bemutathatták a saját zenéjüket, megismertették az angol közönséggel a magyar kultúra egy szeletét.”Gyönyörű muzsikát szerettünk volna megosztani velük, s örömmel konstatáltuk, hogy erre kaphatóak, és nagyon kíváncsiak, érdeklődőek” – összegezi a tapasztalatokat Tünde. A szegediek megmutatták, hogyan lehet a magyar népzenét tovább éltetni, úgy, hogy az – nyelvtől függetlenül – mindenki számára egyértelmű nyelv legyen. Nagy ünnep volt az idei angliai turné, valóságos zenei megújulás a zenekar életében.

Előző sztori

Fákat fogadtak örökbe a gyálaréti családi napon + FOTÓK

Következő sztori

Nyári focitábort indít a Tisza Volán Focisuli