Sport

Labdarúgás: durran a pezsgő, bajnok a Tápé! + VIDEÓ, FOTÓK

Labdarúgás: durran a pezsgő, bajnok  a Tápé! + VIDEÓ, FOTÓK

2013. június 1., szombat
Labdarúgás: durran a pezsgő, bajnok  a Tápé! + VIDEÓ, FOTÓK
hfc_tape05_gs

Nyögvenyelős sikert aratott Hódmezővásárhelyen a Tápé, ám ez is elég volt a megyei bajnoki cím bebiztosításához.

Szinte az első pillanattól kezdve érezni lehetett a hódmezővásárhelyi műfüves pályán rendezett találkozón, hogy az elmúlt hetek nehéz meccseinek fáradtsága, s az elmúlt egy hét terhelése kijönni látszik a vendégeken, akiknek játékát ráadásul a számukra hatalmas tét is görcsössé tette. Ezzel szemben a Hódmezővásárhely alakulata a számára semmilyen téttel nem bíró találkozón végig felszabadultan játszhatott, s ennek révén abszolút kiegyenlített mérkőzést vívott, a papíron egyáltalán nem hasonló erőket képviselő alakulat. A bajnoki címre törő vendégek ráadásul érezhetően egyre jobban veszítettek türelmükből az idő előrehaladtával, amit kihasználva a HFC nem egyszer került gólveszélyes helyzetbe, s

Kispéter Zoltánnak

bizony sokszor nagyon határozottan kellett fellépnie. Határozottságból nem volt hiány hazai kollégájánál,

Nagyistván Ádámnál

sem, aki megmozdulásaival sorra hatástalanította a Tápé helyzeteit. Az egyre feszültebbé váló találkozón végül több mint egy óra elteltével szerezte meg az oly fontos vezetést a vendég csapat, miután egy hazaadott labdánál mélázott el a vásárhelyi hálóőr és megfogta azt, a közvetett szabadrúgást pedig

Brinszky Adrián

legurítása után nyolc méterről

Pöszmet Tamás

bombázta elemi erővel a léc alá. A hátralévő időben tartani tudta előnyét a Tápé, noha a HFC végig küzdött az egálért, a végig döntetlenszagú meccsen. A vége 1-0 maradt a Tápénak, amely ezzel megszerezte a bajnoki címet a megye élvonalában, s kivívta a jogot az NB III-as tagságért osztályozón történő megmérkőzésre a Tisza csoport 4. helyezettjével, a Cigánndal, amely Létavértesen játszott 1-1-es döntetlent.

Labdarúgó megyei I. osztály 29. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC II. - Tápé ESK 0-1 (0-0)

Hódmezővásárhely, városi stadion, műfű, 150 néző. Vezette: Pogonyi (Farkas Cs., Laurovics)

HFC II.:

Nagyistván - Szűcs R. (Dovics 80'), Muzsik, Szentirmai, Jesenszki, Báló, Brizik-Bodrogi, Huszár (Hanga 75'), Király, Komán (Molnár Zs. 78'), Huszka.

Vezetőedző:

Rostás Károly.

Tápé:

Kispéter - Szűcs K., Szélpál, Cseh, Márki, Németh L. (Kárász 72'), Mike, Tóth L. (Papdi 80'), Dlusztus (Pöszmet 54'), Brinszky, K. Tóth (Simon Sz. 90').

Vezetőedző:

Paksi Péter.

Gól:

Pöszmet (71').

Sárga lap:

Jesenszki (47'), Szűcs R. (76'), ill. Németh L. (35'), K. Tóth (60'), Mike (86') Rostás Károly:

"Kitűnően játszottunk a bajnokaspiráns ellen hazai pályán, fel tudtuk velük venni a versenyt. Sajnos egy vitatható ítélet befolyásolta a mérkőzést, de ettől függetlenül gratulálok a Tápénak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban."

Paksi Péter:

"Amikor tavaly ilyenkor, az utolsó pillanatokban lőtt góllal biztosította bennmaradását a megyei I. osztályban a Tápé, akkor azt hiszem senki nem gondolta, senki nem hitte volna azt, hogy egy év múlva bajnokcsapatot fogunk ünnepelni. Kis közösségünk rendkívül lelkes munkája ez, s amiről álmodtunk, ma valóra váltottuk. Gratulálok a srácoknak, hiszen nehéz volt az utolsó egy hét már egyértelmű aranyesélyesként."

http://www.youtube.com/watch?v=h4GwUuLvMIc

Online közvetítésünk:

ÁPDÉT: Az osztályozós ellenfél a Létavértessel 1-1-es döntetlent játszó Cigánd lesz, a mérkőzéseket az elkövetkező két hétvégén bonyolítják le. 90' K. Tóth le, Simon Sz. be. És itt a vége! Bajnok a Tápé! És kezdődik az önfeledt ünneplés a pályán, durranhat a pezsgő! 86' Mike kap sárgát egy nagy lökés után. 85' Vásárhelyi szöglet, jön Kispéter, kiejti, egyenesen Papdi fejére, kihozza a Tápé. 83' Hazai szabadrúgás után kezezést reklamálnak Vásárhelyen, aztán K. Tóth kiugrásánál lest, lő a csatár, véd Nagyistván. 80' Papdi váltja Tóth Lukácsot a vendégeknél, Dovics jön Szűcs Róbert helyére a hazaiaknál. 76' Szűcs és Kispéter ütközik, a támadó kap lapot. 72' Kárász jön Németh helyett a Tápénál. 71' GÓÓÓL! 0-1! Kis kivárás után Brinszky gurítja le, Pöszmet bevágja a jobb felsőbe! 0-1! 70' Hazaadás miatt tápéi közvetett szabadrúgás következhet 8 méterről. 68' Vásárhelyi szöglet után egy íves fejes, fogja Kispéter. 65' Pöszmet csap le egy labdára ziccerben, de lefújja a szituációt a spori. A hazai szurkolók megtalálták Brinszkyt, be-beszólogatnak a tápéi csékának. 62' Pöszmet jobb szélről az alapvonalétól beadott labdája Szélpál előtt tovább pattan, a túloldalon Márki érkezik, éles szögből lő futtából, véd Nagyistván. 58' Paprikásodik a meccs, ahogy nem megy a játék a Tápénak, Szentirmai helyzetben a vendég kapu előtt, elesik mellette egy védő, könyöklést reklamál kollektíven a tápéi kispad, végül szövegért K. Tóth kap lapot. 54' Pöszmet jön Dlusztus helyett a Paksi-csapatnál. 50' Király fejelhet tisztán 16-ról a vendég kapura egy jól beemelt labdát, Kispéteré. 49' Szélpál és Kispéter kapus zavarják egymást a hazai 16-oson belül. Nyögvenyelős meccs ez a Tápénak. 48' Márkiról pattan mellé akapu torkában egy középre belőtt labda, majd Nagyistván összeszedi. 46' A Tápé kezdi a második félidőt. Mivel az Algyő vezet Mindszenten, jelen állás szerint ők, azaz Takács Zoltán tanítványai a bajnokok. SZÜNET!45' Egy Nagyistván-védés, majd a spori lefújja az első félidőt. 44' Huszka kap forintos labdát az alapvonalról egy újabb HFC-roham során, a 11-es piont környékéről töküresen lő, de eltöri a labdát, a menteni igyekvő bekk fejbelövi, de aztán kihozza a Tápé a labdát. 43' Király Dávid királyul cselezget a Tápé 16-osán belül az alapvonalnál, de a bepasszát kivágja egy bekk. Ismétlés bedobás után Kispéter vetődik rá. 42' Németh László esik el a hazai 16-oson belül, nem biztos, hogy a szél lökte fel, de Pogonyi játékvezető továbbot int. Marad a labda a vendégeknél, akik magasan fölé ívelik aztán. 40' K. Tóth jobb szélről ívelne be, megpattan, szöglet. 37' Újabb hazai szabadrúgás, csak kevéssel kerüli el a tápéi kaput. felélénkült a Vásárhely, most inkább ők irányítanak. Dlusztus kap egy "csomagot" a kezdőkörben. 35' Németh László állít meg szabálytalanul egy kibontakozó hazai attakot, sárga lap. A szabadrúgást Kispéter kezébe ívelik előre. 32' Huszár ütközik Márki Kornéllal, a tápéi lennmarad. 30' Brinszky 22-ről lő egy elé keveredő labdát, mellé kevéssel. 28' Brinszky 35-ről emel be középre egy szabadrúgást, Nagyistván határozott, kifut, lekapja a levegőből. 27' Brinszky keverget a jobb oldalon, bead középre, Dlusztus elől Nagyistván szedi fel a lasztit. 24' Fegyelmezetten, szervezetten védekeznek a hazaiak. Hozzá kell tegyük, a Tápé nem éppen gőzerővel rohamoz, kissé álmos a játéka mindkét csapatnak. 21' Mike bal oldalon az alapvonaltól élesen lő középre laposan, Nagyistván vetődik ki a labdára. 20' Dlusztus jobb szélről 35-ről lő kapura egy szabadrúgást, mellé a rövid kapufának. 18' Semmi változás, a két 16-os között hullámzik a játék. 14' Huszár vezeti a jobb oldalon az alapvonalig a labdát, de a beadott lasztira ütemkésve érkezik Komán, nem tud már lőni. 12' Tápéi szöglet után a továbbtett labdát K. Tóth veszi le, de elpattan tőle. Talán ha kapásból lő 15 méterről, középről. 9' Egyre inkább veszi át a játék irányítását a Tápé, de egyelőre nincs helyzet, mezőnybeli passzolgatás és birkózás megy. Dlusztus a bal oldalon iramodik meg, középre ad, de K. Tóth elől kifejelik. Ismétlés távolról, mellé. 6' K. Tóth Gyula ugrik ki remek ütemben, villámgyorsan tör kapura, nagy erővel lő a 16-os bal sarkáról, véd Nagyistván kapus. 3' Egyelőre többet passzolgat a HFC, főleg náluk a labda. 1' A Vásárhely kezd. 17.00: Az egyszemélyes tápéi szurkolósereg is megérkezett megy a szurkolás a megafonból. 16.55: Tiszta pirosban a hazaiak, tiszta kékben a vendégek. 16.50: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat Hódmezővásárhelyről! A nagy kérdés: 19 óra előtt itt ünnepelnek-e bajnokotz, avagy Mindszenten? A Tápé ha nyer, mindent visz, és nem kell számolgatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.