/

Ha közös a cél, közös a felelősség is + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb szektorközi fórummal folytatódott az “Együtt könnyebb!” nevű magyar-szerb határon átnyúló projekt. Ezúttal is a non-profit és a profitorientált szféra képviselői ismerkedtek egymással.

fejlec

A rendezvény kezdetén Tóth Xénia, a projekt szakmai vezetője ismertette a projekt fő tudnivalóit, valamint a további rendezvények menetrendjét. Ez volt a második szektorközi fórum Szegeden, melyből még egy lesz június 28-án az alföldi városban. Közben megkezdődtek a vajdasági projektpartnernél is azok a találkozók, amelyeken a mikro, kis- és középvállalatok és a non-profit szféra, azaz a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) képviselői ismerkednek egymással annak reményében, hogy a „vállalatok társadalmi felelősségvállalása” (angol rövidítésben CSR) ügyében együtt tudnak működni a jövőben.

A CSR részleteiről Balogh Edit, a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet elnöke beszélt. A 17 éve működő alapítvány a projekt vezető partnereként rendelkezik már tapasztalatokkal a CSR kultúrájának elterjesztésében vállalati önkéntes akciók szervezése és koordinálása révén. Az a törekvése sem új keletű, hogy segítse a non-profit és for-profit szféra közeledését egymás felé, hogy együtt tevékenykedjenek társadalmi ügyekért helyi szinten.

A civilek és a gazdasági szektor szereplőinek hatékony, hazai együttműködéseiről szólt az a prezentáció, melyet Pontyos Tamás szervezetfejlesztő készített. Több pozitív példán keresztül került bemutatásra, hogy egy jól kialakított együttműködésben az akció mindkét szereplője értéket tud hozzáadni a végeredményhez. Az együttműködés ezért nem merülhet ki abban, hogy a civil szervezetek hozzák az ötletet, a cégek pedig pénzt adnak hozzá. Ennél összetettebb folyamatok és egymás egyenrangú partnerként kezelése segítik a közös társadalmi felelősségvállalást.

A fórumon olyan jelentős cégek képviselői vettek részt, mint a Szegedi Sport és Fürdők Kft., vagy a Tisza Volán Zrt., de képviseltette magát az Értő Kft. is, amely olyan mikro-vállalkozás, amelynek már korábban is voltak non-profit partnerei. A következő ilyen rendezvény június 28-án lesz a Szent-György Albert Agóra épületében, amikor újabb cégek és újabb civil szervezetek képviseletében ülnek össze egy közös fórumra a profit orientált és non-profit szektor képviselői.

A projekt időtartama: 2013.03.01. – 2014.02.28

HUSRB/1203/222/029
Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért
Csongrád Megyei Önkéntes Központ
Iroda: 6725 Szeged, Kálvária tér 20.

lablec

“A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A sajtóközlemény tartalmáért teljes mértékben a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és/vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.”

no images were found

Előző sztori

Egyetemről mindenkinek! – SZTE-blokk a Telin műsorán

Következő sztori

Jubileumi rózsaünnep Szőregen + FOTÓK