Sport

Vízilabda: gőzerővel készül a Szolnok ellen az A-Híd Szeged

Vízilabda: gőzerővel készül a Szolnok ellen az A-Híd Szeged

2013. május 3., péntek
Vízilabda: gőzerővel készül a Szolnok ellen az A-Híd Szeged
a_hid_szeged_sajttaj_gs

Nyitott uszodás napsütéses matiné-rangadó lesz vasárnap az újszegedi sportuszodában.

Vasárnap 11 órától bajnoki elődöntőt játszik az A-Híd Szeged VE a Szolnok ellen, ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót

Vincze Balázs

vezetőedző és

Baksa László

kapus a klub képviseletében. A nyitott uszodás bajnoki elődöntő első meccs kapcsán a vezetőedző elmondta, jó ötlet volt levetetni már a sátrat, dacára annak, hogy az elkövetkező napok időjárása kissé bizonytalan, ám várhatóan jó idő lesz a meccsen. "Jól kell játszanunk, legalább annyira mint Belgrádban tettük. A Szolnok nagyon jó csapat, nem szabad kiindulnunk az alapszakasz mérkőzéseiből. Tavaly az Egerrel szemben nem jött össze a várakozásokkal ellentétben, most a döntőben szeretnénk lenni" - szögezte le Vincze Balázs. "Már leteszteltük, hogyan süt a nap. Edzettünk már este, a 18 óra nem jó, ezt már tudjuk, a 11 óra sokkal kedvezőbb ilyen szempontból" - mondta el a csapat válogatott kapusa. "A belgrádi csatában látszott, hogy jól összekovácsolódott, egységes csapatot alkotunk. Aki meg akarja nyerni a magyar bajnokságot, annak mindenkit meg kell verni. Ezt szeretnénk mi is" - fűzte hozzá Baksa László. "Belgrádban nem tudtuk megoldani, hogy az ellenfél gólerős játékosai ne lőjék a gólokat, ezen javítanunk kell a védekezésünkben. Régóta emlegetem, hogy játékunkba nem férnek bele 0-4-es periódusok. Sokat elárul hogy Belgrádban két negyedet két góllal nyertünk, s mégsem tudtunk végül két góllal nyerni..." - tette hozzá a még rájuk váró teendők kapcsán a tréner, aki elmondta azt is a csapaton belül remek a hangulat, mindenki egészséges, várhatóan teljes keret száll szembe a Szolnokkal. Péntek délelőtt edzett, videózott a csapat. "Kényelmes játékkal és hozzáállással nem lehet sikert elérni. Harcolnunk kell, saját magunkért, a csapatért és a szurkolókért" - zárta mondandóját Vincze Balázs. "Új feladatot jelent a nyitott uszoda, hiszen idén még nem játszottunk így. Bízunk benne, hogy a várható jó idő miatt nagyon sok néző jön ki a rangadóra. Körülbelül 500 ülőhelyet tudunk biztosítani a mérkőzésre, ugyanennyi állóhely is lesz" - árulta el Juhász György technikai igazgató, hozzátéve, a találkozóra 1000 forint a belépő, mellé ajándék is jár. A második mérkőzésre május 8-án 18.30-tól kerül sor Szolnokon, sátras uszodában. Amennyiben szükséges harmadik meccs, azt 11-én, szombaton rendezik.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.