Közélet

Ünnepel a szegedi zsidóság

Ünnepel a szegedi zsidóság

2013. május 16., csütörtök
Ünnepel a szegedi zsidóság
szeged_zsido_itb (00)

Istentiszteletekkel, emlékterem-avatással, fotókiállítás megnyitásával, valamint koncertekkel ünneplik az új zsinagóga felavatása 110., míg a régi zsinagóga felavatása 170. évfordulóját Szegeden.

„Egyszerre örömöt és fájdalmat is jelent számunkra ez a jubileum. Idén ünnepli száztíz éves évfordulóját a világ egyik legszebb zsinagógája, amit 1903. május 19-én Lőw Lipót avatott fel. Csoda, hogy a huszadik század viharaiban ez a zsinagóga megmaradt. Fájdalmat az jelent számunkra, hogy az elmúlt években hiába pályáztunk a zsinagóga teljes restaurálására, sajnos az elmúlt évtizedben süket fülekre találtunk” – nyilatkozta portálunknak

Markovics Zsolt

főrabbi. Az idén 170 éves régi zsinagógát

Lipowszky Henrik

és

József

tervezték, s 1843. május 19-én avatták fel. 1850-től ebben a zsinagógában látta el rabbinikus feladatait

Lőw Lipót

főrabbi. Egy idő után kicsinek bizonyult a zsinagóga, ezért újat építettek. Szeged új zsinagógája hazánk második legnagyobb zsinagógája, és Európa-szerte is a harmadik legnagyobb.

Ahogy megírtuk,

az új zsinagóga építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés, amit a közösségi székházzal együtt egy 1897-es pályázat alapján

Baumhorn Lipót

tervezhetett meg, aki az akkori Magyarország területén sok zsinagógát tervezett. Az építőmunka 1900. augusztusában indult és három év alatt épült fel, akárcsak a hitközségi székház „Kivételes maga az épület, a valamikori bibliai kert, ami körülvette a zsinagógát, s mindez szimbolizálja, hogy az 1900-as években Szeged zsidósága milyen erőt képviselt, hiszen önerőből építették fel a zsinagógát” – fogalmazott Markovics Zsolt. Az ünnepségsorozat programját

Lednitzky Andrással

, a Szegedi Zsidó Hitközség elnökével közösen állították össze. A főrabbi portálunknak elmondta, az volt a céljuk, hogy méltó módon emlékezzenek meg az évfordulókról, mellyel Lőw Immánuel előtt is tisztelegnek. Vasárnap délelőtt egy emlékszobát is felavatnak, melyhez a Somogyi-könyvtárból és a Rabbiképző Zsidó Egyetemtől kértek kiállítási anyagokat.


Új zsinagóga - Löw Immanuel emléktáblája

Az ünnepségsorozat programja

2013. május 17. (péntek):

18.00: Szombatköszöntő istentisztelet a 110 éves szegedi új zsinagógában Markovics Zsolt főrabbi vezetésével. Közreműködik

Fekete László

, a Dohány utcai zsinagóga főkántora.

2013. május 18. (szombat):

10.00: Szombati ünnepi istentisztelet a 110 éves szegedi új zsinagógában Markovics Zsolt főrabbi vezetésében. 17.00: Beszélgetés, találkozó a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében. 18.00: A Szegedi Szimfonikus Zenekar ünnepi koncertje

Gyüdi Sándor

vezényletével az új zsinagógában. Közreműködik

Kosztándi István

hegedűművész. Köszöntőt Lednitzky András, az Szegedi Zsidó Hitközség elnöke mond.

2013. május 19. (vasárnap):

09.00: a Szegedi Zsidó Temető meglátogatása autóbusszal. 11.15: Megnyitják Lőw Immánuel emlékszobáját. Köszöntőt mond

Schöner Alfréd

főrabbi, rektor és

Molnár Judit

történész, politológus. A szegedi szegedi zsinagógákról szóló fotópályázat eredményhirdetésére, kiállítás megnyitójára is szeretettel várják az érdeklődőket. 14.00: Találkozó, és tájékoztató a közösség életéről a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében. 15.00: Ünnepi záró koncert az új zsinagógába, melyen köszöntőt mond Lednitzky András és

Feldmajer Péter

.

Varnus Xavér

orgonaművész és

Lajkó Félix

hegedűművész ünnepi koncertjére jegyek korlátozott számban még válthatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.