Labdarúgás: egy híján tízet kapott Dorozsmán az Alsóváros

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

alsovaros_szentmihaly11_mjKorábbi pótolt, illetve menetrendszerű bajnoki mérkőzésén is – utóbbin súlyos, kilencgólos – vereséget szenvedett az IKV-Alsóváros csapata.

A Szertár Sportbolt Csongrád megyei labdarúgó III. osztály Homokháti csoportjának 14. fordulóból elhalasztott, május 22-én pótolt zákányszéki találkozóján hazai próbálkozások és meddő mezőnyfölény jegyében telt el az első negyedóra: szélről belőtt labdáikkal két-három ígéretes lehetőséget puskáztak el a zákányszéki támadók. A játékrész közepén a szerkezeti változtatás után már kiegyenlített játékot hozott, mindkét együttesnek akadtak kisebb-nagyobb helyzetei. A 2. félidő elején, az 52.percben szerencsés góllal szerzett vezetést a hazai csapat, Farkas Cs. jobb oldali beadása hullott a léc alá (1-0). Felélénkült a játék, és a 70. percben a villámléptű Farkas Cs. jobb oldali beadására középen érkező Jójárt F. 10 méterről lőtt a kapu közepébe (2-0). Ám egy perc sem telt el a hazai előny megduplázódása után, egy szögletrúgást követően a hosszú saroknál, az ötös közeléből Farkas M. bólintotta a léc alá az Alsóváros szépítő találatát (2-1). Fokozódott az iram, izgalmas hajrá következett. A 81. percben Csordás J. ellökte ellenfelét, amit a játékvezető kissé szigorúan azonnal piros lappal büntetett. A fellazult, kitámadó, és egyenlítésért küzdő Alsóváros ellen a gyors ellentámadásokra építő hazaiak többször kerültek óriási ziccerbe, de túljátszották helyzeteiket. A lefújás előtt három perccel bebiztosította győzelmét a Zákányszék: Mityókhoz került a labda, és a tizenegyes pont tájékáról laposan lőtt a jobb sarokba (3-1). Összességében jó iramú, küzdelmes összecsapáson tartotta otthon a három pontot a Zákányszék.

Ezt követően a hétvégén egy alaposan megtépázott, sérülésektől sújtott, csere nélkül érkező Alsóvárosnak kellett szembenéznie a Kiskundorozsma második csapatának otthonában. A hazai csapat végig fölényben játszott, helyzetek sorát dolgozta ki, s már az első játékrészben négy góllal elhúzott. A vendégek igyekeztek becsülettel küzdeni, rengeteg hiányzójukat azonban nem tudták pótolni, ráadásul csere nélkül álltak ki, s többen nem is teljesen egészségesen vállalták a játékot. Mindezek tetejébe Zergényi Zs. húzódása miatt több mint egy félidőt tíz emberrel játszottak az alsóvárosiak – időnként meglepően szépen is, ám helyzeteket nem igazán tudtak kialakítani Csurgó L. kapuja előtt. A második félidő ugyanúgy folytatódott, mint az első, itt már kevesebb vehemenciával támadott a Dorozsma, de még félgőzzel is növelni tudták előnyüket, s 9-0-ig meg sem álltak. Olykor sziporkázó játékukkal a hazaiak ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek, s csak az alsóvárosi Szászi A. kapus bravúrjainak köszönhetően nem lett még nagyobb különbségű vereség a vége.

Labdarúgó megyei III. osztály Homokháti csoport 14. forduló (pótlás):

Zákányszék KSK – IKV-Alsóváros SE 3-1 (0-0)
Zákányszék. Vezette: Stetakovics
Zákányszék: Tipity – Seress, Hegedűs, Damjanov, Tanács G., Fátyol, Paksi (Bende 86′), Jójárt F., Farkas Cs., Mityók, Erdélyi T. (Szabó Zs. 62′). Játékos-edző: Szabó Zsolt.
IKV-Alsóváros: Szászi – Szabó T., Zergényi, Hüvös L., Szántai – Daróczi, Martonosi T. (Polyák 55′), Csordás J., Szilágyi G. (Kubik 75′) – Dobó M. (Bakó 80′), Farkas M. Edző: Kiss Ferenc.
Gól: Farkas Cs. (52′), Jójárt F. (70′), Mityók (87′), ill. Farkas M. (71′).

Labdarúgó megyei III. osztály Homokháti csoport 23. forduló:

Kiskundorozsma ESK – IKV-Alsóváros SE 9-0 (4-0)
Kiskundorozsma, 150 néző. Vezette: Rácz L.
Kiskundorozsma: Csurgó – Tatai – Ézsiás (Szabó G. 77′), Csányi, Cseh, Olajos (Molnár T. 46′), Marjanucz, Szabó Zs., Füleki (Varga Zs. 62′), Mészáros (Szabó A. 46′), Gyuris, Ottlik S. Edző: Fazekas István.
IKV-Alsóváros: Szászi – Szabó T., Zergényi, Csúcs Á., Török J. – Szántai, Czibere, Martonosi T., Szilágyi – Dobó, Bakó. Edző: Kiss Ferenc
Gól: Füleki (15′), Gyuris ( 20′ – tizenegyesből, 60′), Marjanucz (29′), Mészáros (40′), Szabó A. (53′), Molnár F. (55′, 70′), Varga Zs. (82′).

Előző sztori

Atlétika: Titán-éremeső Zentáról

Következő sztori

Aszfaltot szállító vontató borult fel Makónál