Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Labdarúgás: az esélytelenek nyugalmával készül Dabasra a HFC

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A labdarúgó NB III Alföld csoport hétvégi fordulójában Dabason vendégszerepel a Hódmezővásárhelyi FC csapata. A vásárhelyiek az esélytelenek nyugalmával készülnek, idegeskedésre a hazaiaknak van okuk, hiszen a jelenlegi hatodik helyezésük még nem jelent osztályozós lehetőséget.

Az FC Dabas csapata a hétvégi forduló előtt a hatodik helyen áll a tabellán, de jelentősnek tűnő – négy pontos – hátrányuk van az előttük álló két csapattól, az egyaránt 35 ponttal rendelkező Tököltől és Gyula-Termáltól. A dabasiak a hátralévő öt fordulóból még háromszor játszanak hazai környezetben, viszont a két idegenbeli találkozójuk Dunaharasztiban és Monoron elképesztően nehéznek ígérkezik. Nem is lehet más céljuk a hazaiaknak vasárnap délután, mint a biztos győzelem a sereghajtó vásárhelyiek ellen.

“Sajnos szerdán nem sikerült pontot szerezni a Dunaharaszti ellen, de a csapat nem vallott szégyent. Ebben a bajnokságban még idegenben nem szereztünk pontot, itt lenne az ideje ezt a rossz sorozatot is megszakítani. Sajnos az előjeleink továbbra sem kedvezőek, hiszen a sérültjeink közül senki nem tudott edzeni a héten, így Brizik-Bodrogi, Konc Adrián, Lékó Roland és Mucsi Dénes sem lesz keretben a hétvégén. Tovább növeli gondjaimat, hogy a hétfői érettségi vizsga miatt Tóth József sem vállalja a játékot, így az is elképzelhető, hogy újabb fiatal mutatkozik be az NB III-ban. Még alszom kettőt a kezdőcsapat kijelöléséig, de azért nagy meglepetés nem várható. A hazaiak kerete nem túl bő, viszont a játékosok többsége már évek óta együtt játszik Keresztúri András keze alatt és ez a nagy erősségük. Jól mutatja ezt az is, hogy szerdán a gyulaiak ellen szinte ugyanabban az összeállításban léptek pályára, mint fél évvel ezelőtt Vásárhelyen. Több remek labdarúgó található Dabason, nekünk főleg a két méter feletti Takács Kornél fejére, valamint a kapura is nagyon veszélyes Körmöczyre és a rutinos Bozsikra kell rettentően figyelnünk, Szentgyörgyi viszont besárgult a Gyula ellen, így vele nem számolhat edző kollégám. Pontért megyünk Dabasra, de a pontszerzés nagy bravúr lenne.” – mondta el a pénteki tréninget követően Dezső Ferenc, a vásárhelyiek vezetőedzője.

A HFC várható kezdőcsapata: Vígh S. – Szakál, Antal, Juhász S., Marton – Kökény, Nagy A. – Hanyecz B., Varga M., Klimaj – Szabó M.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsen (2012. 10. 14)
Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas 0-2 (0-1)
Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Csonka B.
HFC: Máté D. – Varga M., Antal K., Rácz L., Konc A. – Szabó M., Kökény T. Hanyecz H., Klimaj K. (Hanyecz B. 81’), Gazsó (Varga L. 60’) – Harangozó (Mucsi D. 73’). Edző: Szűcs Róbert.
Dabas: Szabó M. – Tóth M., Markos, Takács K., Danyis – Buczkó, Dévai (Csendes 64’), Volenszki, Körmöczy – Bozsik V. (Bátki 78’), Szentgyörgyi (Szűcs L. 46’). Edző: Keresztúri András.
Góllövők: Körmöczy Szebasztián (17’), Takács Kornél (69’).

Így játszott a Dabas a legutóbbi mérkőzésén:

FC Dabas – Várfürdő-Gyulai Termál FC 2-0 (1-0)
Dabas. Vezette: Bánáthy.
FC Dabas: Szabó M. – Tóth M., Markos, Takács K., Danyis – Szentgyörgyi, Dévai, Tóth I., Volenszki (Palchuber 65.’), Körmöczy (Buczkó 78.’) – Bozsik.
Edző: Keresztúri András.
Góllövők: Takács K. (44.’), Tóth I. (77.’).

Sport

A PSG és Stas Skube is Szegedre jön a csoportkörben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A PSG és a Flensburg ismét Szegedre látogat, visszavághat Pick a Vardarnak.

Tovább olvasom

Sport

Délután kézilabda BL-sorsolás – jön az új lebonyolítás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szinte minden változik a Bajnok Ligája lebonyolításában,az  állandóságot a csapatok és a négyes döntő jelenti.  echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Sport

Zsótér Donát távozik Újpestről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A szegedi születésű támadó középpályás szerződése lejárt, klubja pedig nem hosszabbított.

Tovább olvasom

Aktuál