Közélet

Demográfiai kabinetet hoz létre a KDNP

Demográfiai kabinetet hoz létre a KDNP

2013. május 9., csütörtök
Demográfiai kabinetet hoz létre a KDNP

Demográfiai kabinetet hoz létre a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a kormányfő által a héten bejelentett program kidolgozását és megvalósítását segítendő.

Pálffy István

, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a javaslattevő kabinet célja, hogy a tervezett demográfiai program minél inkább ösztönözze a gyermekvállalást. A kidolgozandó programelemekről előzetesen azt mondta: egy részük a családi adókedvezmény kiterjesztését érinti, de ide tartozhatnak különböző lakástámogatási és szociálpolitikai lépések is. A testület tagjai lesznek a területért felelős KDNP-s kormánytagok, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője, valamint azok a szakemberek, szakmai szervezetek, akik a Népesedési Kerekasztalon is részt vettek.

Orbán Viktor

kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 200. jubileumi rendezvényén kedden Győrben jelentette be, hogy demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi. Ezzel szeretnék elősegíteni "a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák" - fogalmazott a kormányfő.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.