Szent György vitéz a Kövér Béla Bábszínházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Aranygyapjú Társulat Szent György vitézről tart előadást a Kövér Béla Bábszínházban április 14-én.

“Ének Szent György vitézről” címmel tart bábelőadást az Aranygyapjú Társulat április 14-én, 9:30 és 11 órai kezdettel.
Szent György mondája az egyik legkedvesebb témája mind a vallásos hősi költészetnek, mind az ikonoknak. Ebben a mondában együtt van a legendás népi hős és a szent figurája. A Szent György kultusz sok elemében máig élő, sok ország és nép hagyományában meghatározó jelentőségű. Alakjának megidézésével az emberi élet örök kérdései merülnek fel… Akinek van füle hallja, miként lett jámbor György vitéz a sok gyötrelmet hittel legyőzve „Sárkányölő”, a gonosz veszedelme!

Játssza és rendezte: Szalkai Dénes
Zene: Jankov Gyöngyvér és Krisztin Róbert
Dramaturg: Rózsa Teodóra
A bábokat, díszleteket, jelmezeket készítették: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele

Előző sztori

Ki lesz idén az Egyetem Arca? – elindult a SZAVAZÁS!

Következő sztori

A kormányhivatal is az emlőrák ellen – előadások és szűrés a Nemzeti Rákellenes Napon + FOTÓK