Sport

Labdarúgás: kiütötték a HFC-t Gyulán

Labdarúgás: kiütötték a HFC-t Gyulán

2013. április 21., vasárnap
Labdarúgás: kiütötték a HFC-t Gyulán

Tudták a vásárhelyiek, hogy nehéz kilencven perc vár rájuk az otthon remekül szereplő Gyula-Termál pályáján a labdarúgó NB III Alföld csoport 20. fordulójában. Készültek is a fürdővárosiak ellen, de a jól kidolgozott stratégia már az első perc után összeomlott.

A Gyula városa által kiemelten támogatott és ennek következtében az egyébként is erős játékoskeretet három magasabb osztályt is megjárt román labdarúgóval megerősített hazaiak a biztos NB III-as tagságot jelentő második helyért küzdenek, míg a vásárhelyiek sorsa már az ősz folyamán eldőlt, ők a következő szezonban már a megyei I. osztályban szerepelnek majd. Ennek ellenére

Dezső Ferenc

erősen tartalékos csapata bízott egy szoros eredményt jelentő helytállásban, ami azonban már az első percben megdőlt, amikor egy kényszerítő után

Cigan

lesgyanús helyzetből lőtt a vendégek kapujába, 1-0. A gyors gól alaposan megzavarta a vendégeket, míg a hazaiak egyik veszélyes támadást a másik után vezették. Mindössze nyolc percet kellett várniuk a gyulai szurkolóknak a második gólra, amikor egy óriási védelmi hibát követően a

Víg

h kapusról kijövő labdát az elmélázó védők között beugró

Claudiu

lőtte a vásárhelyi kapuba, 2-0. Nem csökkent a hazaiak nyomása és jó néhány helyzet után a 22. percben

Kovács Tamás

ment el a jobb oldalon és beadását Claudiu lőtte a kapuba, 3-0. A félidő második felében már visszavett a tempóból Termál, amely többet birtokolta ugyan a labdát, de helyzetekig már nem jutott el. Szünet után az első nagy helyzetet is Claudiu hagyta ki, aki 10 méterről, tiszta helyzetben fölé lőtt. A vásárhelyiek első lehetősége

Szabó Márk

nevéhez fűződött, aki

Nagy András

átadása után került lövőhelyzetbe, de

Harmann

kapus hárítani tudott. Kiegyenlítettebbé vált a játék, ezért is volt váratlan az újabb gyulai gól. A 65. percben egy beadást

Tóth József

oldalra fejelt ki ugyan, de a kiválóan érkező

Okos István

kapásból a 16-os sarkáról a hosszú sarokba lőtt, 4-0. A folytatásban egyre jobban felbátorodtak a vendégek, de enyhe mezőnyfölényüket csak szögletek és szabadrúgások jelezték. A hajrában ismét megrázták magukat a hazaiak, előbb a 82. percben egy bal oldalról kapu elé gyötört labdát a végig nagyon veszélyesen és jól játszó

Laurinyecz

vágott a kapuba, 5-0, majd három perc múlva Okos jobb oldali beadására Vígh kapus bizonytalanul mozdult ki és a mögötte érkező

Nagy Gergely

testéről jutott a kapuba a hazaiak hatodik találata.

Labdarúgó NB III Alföld csoport, 20. forduló:

Várfürdő-Gyulai Termál FC - Hódmezővásárhelyi FC 6-0 (3-0)

Gyula, 200 néző. Vezette: Janitz G.

Gyula:

Harmann - Kovács T., Vincze, Wéber (Valentényi 68.'), Dócza - Okos, Bálint (Hanyecz H. 63.'), Sfarlea, Cigan - Claudiu (Nagy G.), Laurinyecz. Edző: Popovics Ladislau.

HFC:

Vígh - Szakál (Juhász S. 84.'), Antal, Tóth J., Marton - Kökény, Nagy A. - Hanyecz B. (Varga L. 68.'), Varga M., Klimaj - Szabó M. (Király D. (68.'). Edző: Dezső Ferenc.

Góllövők:

Cigan (1'), Claudiu (9', 22'), Okos (65'), Laurinyecz (82'), Nagy G. (85'). Dezső Ferenc:

"Nagy árat fizettünk az egy héttel ezelőtti első győzelmünkért, ma egy jobb játékosállománnyal rendelkező Gyula ellen nem volt esélyünk a pontszerzésre."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.