Közel 4 ezer magánszemélynek van legalább 10 milliós adóhátraléka

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2013. március végi állapot szerint 3894 magánszemély szerepel az adóhatóság 180 napon túl folyamatosan fennálló, legalább 10 millió forint tartozást felhalmozó magánszemélyeket tartalmazó listáján – írja a Napi Gazdaság.

A listán szereplők között megtalálhatók egyéni vállalkozók és vállalkozással nem rendelkezők egyaránt – írja a lap.

A Napi Gazdaság beszámol arról is, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 99 jelentős értékű adótartozást felhalmozó társaságot vett lajstromba, a legnagyobb tartozás meghaladta a 800 millió forintot, összességében 25 milliárd forintot tett ki a megállapított adókülönbözet.

Emellé majdnem ekkora mértékű bírságot is hozzá lehet számolni, így összességében e körhöz 40 milliárd forint körüli tartozás köthető – írja a Napi Gazdaság.

Előző sztori

A Jobbik továbbra is tiltaná a politikai pártok külföldi támogatását

Következő sztori

Zoknis flash mob a belvárosban + VIDEÓ, FOTÓK