Közélet

Az MSZP fideszes mutyit, a Fidesz rezsicsökkentést emleget (FRISSÍTVE)

Az MSZP fideszes mutyit, a Fidesz rezsicsökkentést emleget (FRISSÍTVE)

2013. április 11., csütörtök
Az MSZP fideszes mutyit, a Fidesz rezsicsökkentést emleget (FRISSÍTVE)
sajttaj01_gs

Nem ért egyet a baloldal a távhőszolgáltatás fejlesztésére irányuló koncepcióval, az SZTE-n futó projektet tartanák követendő példának. Bohács Zsolt közleményében azonban kiállt mellette.

Míg szerdán az

LMP kritizálta

a közgyűlés elő kerülő távhőszolgáltatással kapcsolatos előterjesztést, addig a testületi ülés előtt egy nappal a baloldal is kifejtette véleményét a „Tulajdonosi hozzájárulások biomassza tüzelésű fűtőmű és kooperációs távfűtési vezeték megépítéséhez” című előterjesztésről. A nyilvánosság számára hozzáférhető anyagokból nem derül ki, hogy ez miért lenne jó a szegedieknek, s nem derül ki az sem, miért lenne jó, ha a lakótelep közepére engednének erőművet építeni – közölte

Solymos László

. Az alpolgármester hiányolta a környezetvédelmi és egészségügyi hatástanulmányokat, illetve az sem világos számára, hogy a tervezett beruházás valóban járna-e díjcsökkentéssel. „Amennyiben lennének is díjcsökkentő hatásai a beruházásnak, az sem biztos, hogy a szegediek ezt érezhetnék, hiszen a távhődíjat nem a szegedi önkormányzat állapítja meg, hanem a fejlesztési miniszter” – jegyezte meg Solymos. Vagyis, ha a beruházás járna is valamiféle gazdasági előnnyel, ennek ellenére nem csökkennének a lakosok által fizetendő díjak. „Az viszont kiderül az előterjesztési anyagokból, hogy a közbeszerzési szabályok kijátszásával szeretnék a Fidesz-közeli vállalkozót újra helyzetbe hozni, miközben a város résztulajdonában álló hőszolgáltató Kft.-t pedig elköteleznék hosszú évekre, hogy ettől az egyébként

Simicska Lajos

közeli vállalkozót vásárolja az erőmű a fűtéshez szükséges alapanyagokat” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a termálvíz használati melegvízként történő felhasználásának hatásai sem ismertek. Egy évtizede, amikor hasonló próbálkozások voltak, büdös és sárga víz folyt a csapokból.

Nagy Sándor,

a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság alelnöke leszögezte, az előterjesztést benyújtó felel annak tartalmáért. „Itt is olyan előterjesztéssel van dolgunk, amit a SZENERGOTT Kft. írt, és

Bohács Zsolt

képviselő úr terjesztett a közgyűlés elé” – jegyezte meg. Nagy Sándor elmondta, az kiderül az előterjesztésből, hogy mind a használati melegvíz termálvízzel történő kiváltásához, mind a lakótelep közelébe létesítendő erőmű megépítéséhez pályázati támogatást kíván igénybe venni a SZENERGOTT. Ebből az következik szerinte, hogy léteznek megvalósíthatósági tanulmányok, anélkül nem lehet pályázatot benyújtani. „Ezeknek a hiányában a közgyűlés nem dönthet a kérdésről, ezért a mai városüzemeltetési bizottságon én azt javasoltam, hogy a közgyűlés tagjai még a mai nap folyamán kapják meg ezeket a tanulmányokat” – mondta el a bizottsági alelnök. A Szegedi Tudományegyetem termál hőre alapuló hőenergia-beszerzési pályázatát hozta fel példaként Nagy Sándor, amivel az egyetemnek közel 30%-os hődíjmegtakarítást eredményez az egyetem számára ott, ahol ez a rendszer működni fog. Közölte, ezt a példát kellene követnie a városnak is, hiszen pénzügyi megtakarítással is jár, illetve a kivitelező vállalta, hogy visszasajtolja a termálvizet. „Az a javaslatunk, hogy készítse elő a Szegedi Hőszolgáltató Kft. a várossal együttműködve egy olyan közbeszerzési eljárásnak a kiírását, ami alapján később le lehet folytatni egy olyan közbeszerzési eljárást, ami valóban megtakarítást hoz a szegedieknek” – jelentette be Nagy Sándor. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sürgősségi indítványhoz Mózes Ervin címzetes főjegyző több törvényességi észrevételt is tett.

Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője az alábbi közleményt juttatta el portálunkhoz:

"A szegedi lakosoknak tisztában kell lenniük vele, hogy a biomassza fűtőmű tervezett beruházása, a biomassza alapú energiaellátás és a geotermikus alapú használati melegvíz-előállítás megvalósítása az ő érdekeiket szolgálja, az ő életkörülményeiket teszi jobbá. A magánberuházó erre vonatkozó kezdeményezése mindenben megfelel a jogszabályi követelményeknek és egyéb feltételeknek, így az önkormányzattól kért tulajdonosi hozzájárulások megadásának nincs semmiféle akadálya. Az ENERGOTT Kft., a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-ben érdekelt szakmai befektető Alfa-Nova Kft. többségi tulajdonosa által alapított SZENERGOTT Távhőtermelő Kft. geotermikus és biomassza alapú energiaellátást kíván megvalósítani a szegedi távhőszolgáltatásban. A SZENERGOTT Kft. magánberuházásként, saját, valamint pályázati forrásokból kívánja megvalósítani a közel 4 milliárd forint értékű fejlesztést, amely így Szeged legnagyobb megvalósuló termelő infrastrukturális beruházása lehet 2002 óta! Ez a fejlesztés egyrészt legalább 50 új munkahelyet teremt Szegeden, azaz minimálisan ennyi szegedi embernek ad munkát. amire nem volt példa azóta, amióta az MSZP-s Botka László a polgármester. Mindemellett a fejlesztés egy forintjába sem kerül a szegedi önkormányzatnak, a szegedi lakosságnak. Sőt, a magánberuházó Szegedet gyarapítja, hiszen az SZKT tulajdonában álló területért, melyen a biomassza fűtőmű épülhet, bérleti díjat, ezenfelül építmény- és iparűzési adót is fizet! A beruházás semmiféle környezetterheléssel nem jár, nem szennyezi a levegőt. A biomassza fűtőmű tüzelőanyagának szállítása a MÁV Rókusi Pályaudvar területén keresztül biztosítható, így a lakóterületek elkerülésével valósul meg, nem zavarja a szegediek nyugalmát és mindennapjait. A biomassza-erőmű nem terheli a Szegedet ivóvízzel ellátó rétegeket sem. A hálózati ivóvizet eddig is a föld alatti kutakból nyertük. A SZENERGOTT Kft. által megvalósítandó megoldással a kitermelt termálvíz megfelelő kezelés után közvetlenül a használati melegvíz-igények kielégítését szolgálná. A termálvíz így hálózati ivóvízből előállított használati meleg vizet vált ki, tehát éppen ugyanannyival csökken a város ivóvizét biztosító rétegek igénybevétele. Legalább ennyire fontos, hogy a beruházás megvalósulása tovább csökkentheti a szegedi családok rezsiköltségeit, hiszen olcsóbbá teszi mind a fűtést, mind a meleg vizet. Néhány számadat ennek bizonyítására! A biomassza alapon előállított hő ára 2013. januári árszinten 3200 Ft/GJ, míg a földgáz alapon előállított hő jelenlegi, támogatással együtt elismert 5297 Ft/GJ költsége ennek csaknem a duplája! A geotermikus alapon szolgáltatott használati meleg víz ára 2013. januári árszinten 689,4 Ft/köbméter, szemben a támogatott 924 Ft/köbméter víz+melegítési díjjal. Ez óriási különbség, egyértelmű, hogy a program hatalmas könnyebbséget jelenthetne a szegedi lakosoknak, sokkal több maradna a pénztárcájukban. A két fejlesztés együttesen mintegy 32 százalékkal csökkentheti a szegedi távhőszolgáltatás földgázfelhasználását, ennek figyelembevételével összességében 10 százalék körüli költségcsökkenés érhető el. Egyértelmű tehát, hogy a fejlesztés Szeged önkormányzatának és a lakosságnak a javát szolgálja. Jó lenne, ha a szocialisták végre nem mennének ezzel szembe, és befejeznék az emberek riogatását" - írja közleményében Bohács Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.