Bulvár

Az oltások fontosságára hívják fel a figyelmet a védőoltási héten

Az oltások fontosságára hívják fel a figyelmet a védőoltási héten

2013. április 22., hétfő
Az oltások fontosságára hívják fel a figyelmet a védőoltási héten
oltas

Az oltások fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek az európai védőoltási héten. A magyarországi helyzetet kiválónak tartják: az oltandó korosztályban az átoltottság meghaladja a 98 százalékot.

Pusztai Zsófia

, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, évente világszerte az öt év alatti gyermekek közül 10,6 millió hal meg, közülük 1,4 millió azért, mert nem kapja meg a megfelelő védőoltást. „A felnőttekkel együtt ez a szám hárommillió, 38 százalékuk kanyaró miatt hal meg” – tette hozzá. Közölte, évente 22 millióan nem kapják meg a szükséges védőoltást a világon, ez a szám Európában 650 ezer. Pusztai Zsófia elmondta, a célkitűzés, hogy 2015-re kanyaró- és rubeolamentessé váljon Európa. „Az elmúlt három évben az újonnan regisztrált kanyarós európai esetek 90 százaléka az unióban volt tapasztalható” – jegyezte meg. Ennek okairól szólva azt mondta: a világ egy része nem jut hozzá a védőoltásokhoz, az unióban pedig inkább az figyelhető meg, hogy kezdenek elfeledkezni a fertőző betegségek veszélyeiről az emberek, és ezért esetleg nem oltatják be a gyermeküket. Ha a beoltottak aránya csak 95 százalékos, akkor nagy a veszélye annak, hogy újabb járvány törhet ki. Magyarországon 98 százalék az átoltottság – mutatott rá Pusztai Zsófia.

Melles Márta

, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója arról beszélt: Európa-szerte még járványok fordulnak elő, Magyarország viszont „remekül áll”, 2001-ben volt az utolsó kanyaró megbetegedés, és azóta kilenc esetet diagnosztizálták. „A kilencből öt esetben külföldről hozták be a kanyarót, Írországból, Ukrajnából, Romániából és Kínából kerültek be” – tette hozzá. „A lakosság védettsége olyan jó – a kötelező védőoltási rendszer következtében –, hogy gyakorlatilag a fertőzések nem terjedtek tovább. A magyarországi helyzetet biztonságosnak lehet mondani” – közölte Melles Márta. A közreadott sajtóanyag szerint az elmúlt három évben a WHO európai régiójában 90 ezer kanyaró megbetegedés fordult elő. A rubeolafertőzések száma a régióban tavaly meghaladta a 20 ezret. „A megbetegedések zöme védőoltással elkerülhető lett volna” – hívták fel a figyelmet. A WHO Európai Regionális Irodája nyolcadik alkalommal hirdette meg a védőoltási hét eseménysorozatát. A védőoltási hetet először 2005-ben hirdették meg. Az idén április 22. és 27. között zajló programokhoz a régióhoz tartozó valamennyi ország, azaz 53 állam csatlakozott. Magyarország hetedik alkalommal vesz részt a védőoltási hét programjaiban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.