Közélet

Április 30-ig megtörténik az elsősök osztályokba sorolása

Április 30-ig megtörténik az elsősök osztályokba sorolása

2013. április 13., szombat
Április 30-ig megtörténik az elsősök osztályokba sorolása

Április 30-ig megtörténik minden elsős osztályba sorolása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ valamennyi tanköteles tanuló körzeten belüli elhelyezéséről gondoskodik - mondta Marekné Pintér Aranka, a Klik vezetője szombaton az MTI-nek.

A Klik vezetője kifejtette: korábban az önkormányzatok hasonló módon, a jelentkezések és beiratkozások után helyezték el a gyerekeket. Ennek megfelelően indít fenntartó osztályokat, határozza meg a létszámokat - mondta, hozzátéve: változás csak annyiban történt, hogy az idén azonnal nyilvánosságra hozták a beiratkozási adatokat. A Kliknek, mint fenntartónak ugyanaz a feladata, mint eddig az önkormányzatoknak volt, hogy gondoskodjon minden tanköteles korú gyermek elhelyezéséről. A létszám valóban nőtt, ami abból adódik, hogy hatéves korral kezdődik majd az iskolába lépés, és a tavalyról visszatartott hétévesek is megjelennek a rendszerben - jelezte.

Marekné Pintér Aranka

hozzátette: a fenntartói szándék, ahogy korábban is, most is ugyanaz, azaz létszámhoz igazított osztályok indításával operálnak. Ugyanakkor míg korábban a fenntartónak lehetősége volt eltérni a maximális osztálylétszámtól, amivel a fenntartók jellemzően éltek is, addig az új köznevelési törvény ezt a passzust nem tartalmazza. Ennek módosítása, egyéni képviselői indítványként már a parlament előtt van - hangsúlyozta. Kitért arra is: ez a módosítás sem azt a célt szolgálja, hogy zsúfoltság legyen, hanem azt, hogy megmaradjon a fenntartók számára az eddigi gyakorlat. Megjegyezte: minden tanuló osztályba sorolásának április 30-ig meg kell történnie, és a szülők eddig az időpontig határozatot kapnak, hogy gyermekük felvételt nyert-e az általuk megjelölt helyre. Ha a megjelölt hely nem a körzetes kötelező beiskolázást biztosító intézmény, akkor adott körzetben kell megtalálni az elhelyezést. Ez sem újdonság azonban, hiszen évek óta vannak olyan iskolák, ahová többszörös a túljelentkezés - mondta a Klik vezetője, aki megerősítette: mindenkinek meg fogják találni a helyét. Marekné Pintér Aranka kijelentette: szomorú, ha ezt a kérdést vásári témává teszi bármelyik politikai erő, ugyanis most a szülőket inkább megnyugtatni kell. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint a kormány nem tette meg a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy az első osztályba jelentkezőknek legyen helyük az általános iskolákban. Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján ezért azt javasolta: nyithassanak új osztályokat azok az általános iskolák, amelyekbe többen jelentkeztek a meglévő helynél. A PM elnökségi tagja azt is kezdeményezte, hogy a 2007 nyarán születettek maradhassanak az óvodákban, így csökkenne az első osztályba jelentkezők száma. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan kötelező lesz az óvodáztatás a hároméves gyermekek számára annak ellenére, hogy jelenleg ezen intézményekben sincs elegendő férőhely, így vélhetően azért kell a 2007 nyarán születetteknek iskolába menniük, hogy helyük szabaddá váljon az óvodában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.