/

A vagyonőrök tiltakoznak a kötelező képzés ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vagyonvédelmi szakemberek, szak- és érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak a kötelező továbbképzés és vizsga ellen, amely mintegy 80 ezer vagyonőrt érint – írja a Népszabadság.

A lap csütörtöki száma szerint a tanfolyamokat egy hónapja szervezni kellene, de még nem történt semmi, mindez pedig felélesztette a tiltakozók reményeit. Az ellenzők egyszerű “sarcnak” tartják a képzésért és vizsgáért fizetendő 12 ezer forintot és kifogásolják, hogy a vonatkozó jogszabály a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarát jelölte ki a lebonyolításra.

A Belügyminisztérium a tiltakozóknak írt levelében azt írta: a szabályozás célja a vagyonvédelmi szolgáltatások törvényességének, szakmai színvonalának javítása. Egy meg nem nevezett belügyi illetékes a lapnak azt mondta: a tiltakozókat azok az érdekcsoportok “lázíthatják”, amelyek az eddigi gyakorlat fenntartásában érdekeltek; korábban ugyanis a munkaügyi központok szinte minden 18-49 év közötti férfit – különböző magáncégek által szervezett – vagyonőrtanfolyamra küldtek.

Előző sztori

Emelte a gázolaj árát a Mol

Következő sztori

Szelektív hulladékgyűjtésről tanultak az alsóvárosi iskolások + FOTÓK