Írjon nekünk

Egészség

A kormányhivatal is az emlőrák ellen – előadások és szűrés a Nemzeti Rákellenes Napon + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A lakosság körében hat százalékos a megjelenési aránya az emlőráknak. Az idejében diagnosztizált emlődaganat azonban jól gyógyítható, ezért is fontosak a szűrővizsgálatok és az önvizsgálat, amelyről a megyeházán tartottak előadást a kormányhivatal női dolgozóinak.

Negatív tapasztalatai vannak Gera Katalin megyei tisztiorvosnak, még a magasan kvalifikált személyek sincsenek tisztában sokszor azokkal a tünetekkel, amelyek kórós elváltozásokat jelenthetnek. A szűrési koordinátor portálunknak elmondta, nincsenek a nők tisztában a saját testükkel, pedig az önvizsgálatnak rendkívül fontos szerep van a megelőzésében. „Ha nem ismeri valaki a saját testét, akkor az elváltozásokat sem fogja tudni észrevenni” – hangsúlyozta.

A népegészségügyi emlőszűrés hazánkban 2001 óta működik, kétévente hívják erre a 45 és 65 év közötti nőket, a kutatások és a statisztikai adatok alapján ugyanis ők a legérintettebbek. „Csak az kap behívást egy-egy ilyen vizsgálatra, aki két éven belül nem vett részt szűrésen. Maga a vizsgálat röntgensugárzással történik, aminek segítségével fél-egy centi nagyságú elváltozásokat is észre lehet venni az emlő állományában” – magyarázta Gera Katalin a mammográfiás szűrés lényegét.

A szakember arról tájékoztatott, körülbelül két év az a periódus, amely alatt kialakulhat a rosszindulatú daganatos megbetegedés, de természetesen vannak eltérések. Az emlőrák sem egyféle sejtből és szövetből indulhat ki, ez okozza a különbségeket. Azoknak, akiknek a családjában akár nagyszülőknél, szülőknél vagy testvérnél előfordult rákos megbetegedés, lényegesen nagyobb a kockázat, ezért Gera Katalin nekik azt javasolja, hogy akár 45 éves koruk előtt is vegyenek részt szűréseken. „Attól függetlenül, hogy 6%-os a megjelenési aránya az emlőráknak a lakosság körében, azokban az esetekben, ahol a családban volt emlődaganatos megbetegedés, akár 30%-os is lehet a valószínűsége a betegség kialakulásának. Ebben az esetben szoros kontrollt igényel az adott személy, háziorvossal, megfelelő szakemberrel egyeztetve akár ultrahangos vizsgálatot is lehet végeztetni” – közölte a szakember. Hozzátette, a genetikai adottságokat nem lehet kiküszöbölni, de érdemes tudni, hogy 85%-ban szerzett tényezők okozzák a rosszindulatú daganatos megbetegedéseket.

Csongrád megyében négy emlőszűrő központ található, Szegeden kívül Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón. A megyei tisztiorvos elmondta, a részvételi arány az országos átlag feletti, Szegeden a tavalyi adatok szerint 60% feletti az érintett korcsoport részvételi aránya, míg Makón épphogy eléri 30%-ot.

A hazai rákkutatás egyik úttörőjének, Dollinger Gyulának a születésnapja a Nemzeti Rákellenes Nap. Gera Katalin szűrési koordinátortól megtudtuk, a kormányhivatal első alkalommal szervez szűréseket és előadásokat az emlőrák prevenciós lehetőségeiről. Április 10-én munkaidőben szervezett keretek között kiszállítják a szegedi emlőszűrő központba azokat a női dolgozókat, akiknek korukból adódóan ajánlott lenne, de az elmúlt két évben nem voltak mammográfiai vizsgálaton.

Egészség

Betegőrző monitorokat kap a gyermekgyógyászati klinika

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész jóvoltából.

Tovább olvasom

Egészség

Még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A járvány kezdetéig biztosan van elegendő idő a védettség kialakulásához.

Tovább olvasom

Egészség

Egy hete rossz a lift a makói rendelőintézetben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A felvonó 2006-ban, öt hónap alatt készült el és közel 10 millió forintba került.

Tovább olvasom

Aktuál