Közélet

Pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben

Pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben

2013. március 29., péntek
Pert vesztett az OTP egy devizaadóssal szemben

Svájci frank alapú jelzáloghitel kamatának egyoldalú módosítása miatt indított pert az OTP Bank Nyrt. ellen egy domaszéki házaspár. A Szegedi Törvényszék nem jogerős részítéletében megállapította, a kamatmódosítás nem igazodott a jogszabályokhoz.

Ahogy megírtuk

, 2011-ben fordult a Szegedi Városi Bírósághoz egy domaszéki házaspár, Bán Tamásék úgy ítélték meg, hogy visszaélt erőfölényével és tisztességtelenül járt el az OTP Bank Nyrt. svájci frank alapú jelzáloghitelük kamatainak egyoldalú módosításakor. Emiatt indítottak pert a pénzintézet ellen. A per tárgya tisztességtelen szerződési feltétel megállapítása volt, így az ügy a Szegedi Törvényszékhez került. Lakatos Péter bíró az ítélethozatalkor elmondta, a felperesek 2005-ben vettek fel hitelt lakásépítés céljából, akkor léptek kapcsolatba az első fokú alperessel. A húszéves futamidejű svájci frank alapú jelzáloghitel törlesztő részletét 2006. január és 2011 januárja között egy tucat alkalommal változtatta meg a pénzintézet, ebből egy eset kivételével mindegyik kamatemelést tartalmazott. Az OTP a hitelszerződést 90 napon túli elmaradásra hivatkozva már a kereset beadását követően, 2011 májusában fölmondta. Az alperesek a per során arra hivatkoztak, hogy szerződéskötéskor a hatályos jogszabályok szerint jártak el. A bíró elmondta, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Hpt. szabályozza, hogy mi tekinthető lakossági kölcsönszerződésnek, illetve, hogy milyen kötelező tartalmi elemei vannak egy ilyen kölcsönszerződésnek. A tételes felsorolásban szerepel, hogy semmis az a szerződés, amely nem tartalmazza azon feltételeknek, körülményeknek részletes meghatározását, amelyek esetén a hiteldíj megváltoztatható. A bíróság álláspontja szerint a felek kölcsönszerződésében az erre vonatkozó rész nem meríti ki a Hpt. által támasztott tartalmi követelményeket, vagyis nem eléggé részletes és közérthető, „példálozó” felsorolást tartalmaz. „A bíróság erre tekintettel ezt a szerződési kikötést, ezt a szerződési részt érvénytelennek tekinti” – hangsúlyozta Lakatos Péter. „Az ügyfelek az OTP-vel kötött szerződésében a banki kamatmódosítás kérdése nem volt jogszabályszerűen meghatározva. A bíróság arra is hivatkozott, ha nem a jogszabálysértés miatt lett volna az indoklás, akkor azt állapította volna meg, hogy tisztességtelen ez a szerződésrésze a hitelszerződésnek” – összegezte az első fokú ítéletet Magyarossy József. A felperes ügyvédje emlékeztetett, a kúria külön álláspontja is azt tartalmazza, közérthetően kell megfogalmazni a hitelszerződések feltételeit, hogy az ügyfél megértse azokat, illetve azt is pontosan ki kell fejteni, hogy mikor van a banknak lehetősége arra, hogy kamatot emeljen. Ebben a konkrét ügyben ez nem történt meg. Bán Tamás elégedett az ítélettel, elmondta, most újra kell számolniuk az egész szerződést visszamenőleg 5-6 évre. „Abban bízom, sikerül megegyeznünk a pénzintézettel, és tisztességes feltételekkel tudjuk törleszteni a hitelünket” – fogalmazott. Amikor 2005-ben felvették a feleségével a 11,45 millió forintnyi svájci frank alapú, 240 hónapos futamidejű jelzáloghitelt a havi törlesztő részletük 80-90 ezer forint között mozgott. Ez 2008-ra gyakorlatilag duplájára nőtt, ekkor kezdett el utánajárni, hogy mi az oka a folyamatos kamatemelésnek. Hozzátette, arra számít, közel felére csökken így a törlesztő részletük. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, a felpereseknek és az OTP-nek úgy kell elszámolniuk, hogy nem vehetik figyelembe az egyoldalú kamatmódosításokat. Ez azonban hosszabb bizonyítást igényelhet, akár szakértő bevonására is szükség lehet, ezért volt szükség a részítélet meghozatalára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.