Ottlecz Anna akvarellkiállítása Dorozsmán



Ottlecz Anna amatőr festőművész első akvarellkiállítása nyílt meg a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban március 8-án.
Az alkotó Békéscsabán született, a sors azonban Szegedre sodorta: orvosi diplomáját Szegeden vehette át. 1979-ben ösztöndíjasként dolgozhatott az USA-ban először, majd a houstoni tudomány egyetemen és a Texas orvosegyetemen oktatott. Fő kutatási területe a cukorbetegség okozta látásvesztés, illetve látáskárosodás biokémiai háttere. 1991-től amerikai állampolgár. Autodidakta festőnek tartja magát, aki hálásan emlékezik a tanáraitól kapott kezdeti instrukciókra, a gyermekkori sikerekre (városi kiállítás), később a múzeumlátogatások és írott anyagok adta élményekre. Egy-egy korábbi próbálkozás (1987, 1994) után megszületett az elhatározás, hogy nyugdíjas éveiben nyúl újra ecsethez, amikor bőségesen rendelkezik szabadidővel. A jelenlegi kiállítás ezen utóbbi időszak alkotásainak első bemutatása, amit az alkotó csak nagyon kedves, de ugyanakkor stimuláló szórakozásnak tart. A kiállítást
Telegdy Gyula
akadémikus, egyetemi tanár, az alkotó korábbi főnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy nagyon meglepődött, amikor Anna sok év után ezzel a feladattal kereste meg. Jó volt találkozni a régi kollégákkal, akik előtt most először nem, mint kutató, hanem mint művésznő mutatkozhatott be. A kiállítás megtekinthető március 29-ig a művelődési ház nyitva tartási idejében.