Közélet

Megyei kitüntetések a Polgári Védelem Világnapján

Megyei kitüntetések a Polgári Védelem Világnapján

2013. március 1., péntek
Megyei kitüntetések a Polgári Védelem Világnapján

A Polgári Védelem Világnapja alkalmából a BM Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóságon megrendezett ünnepségen a tavalyi évben a polgári védelem területén kiemelkedő szinten teljesítők munkáját ismerte el Bakondi György altábornagy, a BM OKF főigazgatója. Az elismertek közül hárman Csongrád megyéből kaptak meghívást.

A február 28-án, a fővárosban megrendezett ünnepségen

Tóth Ferenc

dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő szólt a szakterület fontosságáról, és méltatta az itt szerepet vállalók tevékenységét. Az ünnepségen

Bakondi György

altábornagytól, a BM OKF főigazgatójától katasztrófavédelmi emlékérmet vehetett át a Csongrád megyében megalakult és működő Maros mentőcsoport két tagja,

Mulati Árpád

és

Seller András

, valamint ajándéktárgyat adott át a főigazgató

Csépe Istvánnak

, Baks község települési köteles polgári védelmi szervezete tagjának. Az ünnepség keretében megnyitásra került a főigazgatóság épületében a polgári védelmi kiállítás, és koszorúkat helyeztek el a résztvevők a légoltalom és a polgári védelem hősi halottjainak emlékhelyén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.