//

Megkezdődött a szegedi fogadalmi templom felújítása + FOTÓK, PANORÁMÁK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi dóm 21. századi kulturális, turisztikai központtá válik, az altemplomban és a tornyokban kiállítóhelyek létesülnek érintőképernyős táblákkal, lesz liftközlekedés, és a Dömötör-torony is látogatható, interaktív múzeummá lényegül át.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság 2012. augusztusi ülésén döntöttek harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról, melyek a Regionális Operatív Programok terhére valósulnak meg. E kalapba a dél-alföldi régióból 6 fejlesztés került, ezek egyike a szegedi dóm (Magyarok Nagyasszonya Fogadalmi templom) felújítása mintegy 2 milliárd forintból.

„Az előkészületek csaknem annyi figyelmet követelnek, mint a 24 hónapos megvalósítási időszak, ami hivatalosan most, 2013. március 8-án kezdődött, és a projekt 2015. március 8-án zárul. A szerződést a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel 2012. decemberében megkötöttük. Jelenleg az épület művészettörténeti feltárása, bemutatása, adottságainak leírása zajlik, illetve a műtárgyak összeírása, melyek a majdani kiállítótermekben elhelyezhetőek lesznek” – mesélt a pályázat kezdeti szakaszáról Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektora, aki rámutatott arra, hogy ez a turisztikai fejlesztés messze túlmutat az egyházmegye érdekein. „Minden cél Szeged és az ide látogatók közösségének a javára valósul meg. A dóm a város logója, jelképe az 1930-as átadása óta, s a térrel, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együtt kiemelt turisztikai vonzerő” – hangsúlyozta.

Lift közlekedik majd a dóm tornyában

„Első ránézésre úgy tűnik, hogy a székesegyházzal minden rendben van, mégis, ha alaposan rátekintünk, felfedezhető, hogy a felület olyan sérülésekkel bír, ahol a fagyás, a beázás miatt téglacserékre is szükség van, a festéseket fel kell frissíteni. A mellett, hogy kívülről teljes renováláson esik át a ház, a belső infrastruktúra is megújul. A közműveken – a fűtési rendszer, az elektromos és a vízellátás – kívül új funkciókat kapnak bizonyos terek. Ezenkívül 21. századi informatikai szolgáltatásokkal lesz felszerelve a templomtér, az idegenvezetők mellett érintőképernyős tájékoztató pontokat helyezünk el” – mutatta be a fejlesztési irányokat a hittudományi főiskola vezetője.

Megtudtuk: a toronyban lesznek olyan szintek, ahol rendszeres, állandó kiállításoknak, rendezvényeknek alakítanak majd ki helyszíneket, és a toronyban liftközlekedés lesz bizonyos szintig. „Az altemplom úgy változik majd meg, hogy az urnatemető méltó környezettel szépül meg, az egész altemplom pedig látogatótérré alakul át. Itt helyezzük el az egyházmegyei gyűjteményt, amely jelenleg a Dóm téri oldalsó szárnyának szemináriumi terme alatt van. Ez valójában egy múzeum, szellemi kincse az egyházmegyének. A szegedi művelődéstörténetének egy újabb bázisintézményévé válhat a dóm turisztikai attrakciója” – tette hozzá. Hozzáfűzte: a kiállítások mellett a nyári időszakban a felújított infrastruktúra még hatékonyabban szolgálja majd a szabadtérit.


(Az extranagy képek teljes méretű megjelenítéséhez kattintson a képre jobb egérgombbal, majd válassza a ‘Link megnyitása új lapon’ menüpontot!)

Megújul a Dömötör torony is

„A Dömötör torony eddigi tulajdonosa, a város jó gazda módjára megtett mindent az állagmegóvás érdekében. A 13. századi műemlék az egyház tulajdonába került tavaly, és e pályázat keretében sikerül most felújítanunk. A földszintjén egy keresztelő kút van, az emeleti szintjén korszerű, informatikai rendszerekkel megtámogatott tárlat lesz kihelyezve. A külső lépcső hasonlóan, mint most a felső terekbe vezet majd. Ott majd a jelenlegi födémeket elbontjuk, és egybenyílik majd a tér, a felső három szint. Kevés hasonló torony van Magyarországon, amely ilyen hangulatban fogadhatja a látogatót, talán a visegrádi Salamon-tornyot kivéve. Ezenkívül az egyház épületszárnyának, a püspöki palotának belső udvara is megújul. Az összköltsége a beruházásnak 2 milliárd 80 millió forint, amit még az áfatartalma megnövel, egyházként ezt is fel tudjuk használni. Ez a projekt egy olyan kulturális fejlesztés, amilyen régen történt Szegeden” – emelte ki a rektor.

A konkrét felújítási munkák 2013 nyarának, az idegenforgalmi szezonnak a végén kezdődnek, ekkor nyúlnak hozzá az altemplomhoz, az építkezések ott indulnak majd.


(Az extranagy képek teljes méretű megjelenítéséhez kattintson a képre jobb egérgombbal, majd válassza a ‘Link megnyitása új lapon’ menüpontot!)

no images were found

Előző sztori

Vízilabda: világbajnokokkal kétkapuztak Török Béláék + VIDEÓ, FOTÓK

Következő sztori

Három generáció sztárjai az Elfújta a szélben a szabadtérin