Sport

Labdarúgás: a törökök leszakítása a cél Isztambulban

Labdarúgás: a törökök leszakítása a cél Isztambulban

2013. március 25., hétfő
Labdarúgás: a törökök leszakítása a cél Isztambulban

Sorsdöntőnek ugyan még nem nevezhető, de mindenképpen rendkívül fontos mérkőzés elé néz a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden Isztambulban a török csapat vendégeként lép pályára világbajnoki selejtezőn.

Egervári Sándor

együttese pénteken drámai körülmények között 2-2-es döntetlent játszott a nagy rivális román együttessel úgy, hogy a vendégek a 92. percben szerezték az egyenlítő találatot. Ugyanezen a napon a törökök kétgólos győzelmet arattak Andorrában így négypontosra csökkentették hátrányukat a második helyért zajló versenyfutásban előttük álló magyar-román duóval szemben. Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a magyar és a török csapat, s bár a vendégek szereztek vezetést,

Egervári Sándor

szövetségi kapitány együttese fordított és végül 3-1-re győzött - ezzel 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg. Ugyanakkor Isztambulban legutóbb 29 éve, 1984 áprilisában diadalmaskodott a magyar válogatott. A két együttes 13. alkalommal találkozik egymással a kedden - magyar idő szerint - 19.30 órakor kezdődő isztambuli világbajnoki selejtező alkalmával. Az eddigi 12 meccsből egy döntetlen mellett hétszer győztek a magyarok, négyszer a törökök, a gólkülönbség magyar szempontból: 31-15. Az 1984-ben 6-0-ra megnyert találkozó óta a magyarok két Eb-selejtezőn léptek pályára Törökországban: 1995-ben 2-0-ra, 2007-ben pedig 3-0-ra kaptak ki. Ha a rossz szériát sikerülne megszakítania a magyar csapatnak, komoly előnyre tenne szert a törökökkel szemben, s valószínűleg a harmadik helynél hátrébb nem végezhetne a sorozatban. Ezzel szemben egy hazai győzelemmel a törökök újra beszállanának a második helyért zajló versenyfutásba.

Király Gábor: a törököknek nincs vesztenivalójuk

Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, amely közép-európai idő szerint 19.30 órakor kezdődik Isztambulban. A magyar kapus a repülőtéren az indulás előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a riválisnak ez az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a csoport második, pótselejtezőt érő helyéért, azaz szinte bizonyos, hogy rendkívül nagy lendülettel kezdi majd a számára sorsdöntő találkozót. Úgy vélte, a magyar csapatnak türelmesnek kell maradnia, s a kínálkozó lehetőségeket kíméletlenül értékesíteni kell ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a három pontot Törökországból. Az 1860 Münchenben légióskodó hálóőr hangsúlyozta, bár kellemetlen, hogy a románok az utolsó pillanatban egyenlítettek pénteken, de a legfontosabb, hogy a nemzeti együttes a döntetlennel is megtartotta második pozícióját. Hajnal Tamás arról beszélt, a románok ellen 2-2-re végződött meccs első nagy csalódása után, reálisan értékelve a találkozót, abból kell erőt merítenie a csapatnak, hogy a 90 perc során jobban játszott, mint ellenfele. Szerinte ebből a szempontból közelítve a helyzetet önbizalom-növelő volt a románok elleni találkozó, még ha fájdalmas is, hogy a vendégek a 92. percben egyenlítettek. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a válogatott kiváló közössége átsegítette az "apatikusabb állapotba" került játékosokat, immár mindenki százszázalékosan a következő feladatra koncentrál, és nem a múlton rágódik. A török válogatottról a szakvezető megjegyezte, hogy sok változás volt a keretében az őszi, budapesti találkozóhoz képest, amelyen csapata 3-1-re győzött. A magyar válogatott megérkezését követően elfoglalja szállását, majd Egervári közép-európai idő szerint 18 órától tart edzést a játékosoknak a keddi találkozó helyszínén, azaz a Fenerbahce stadionjában. A keddi játéknapon a százszázalékos teljesítménnyel éllovas holland csapat a román együttest fogadja, míg az észtek az andorraiakat.

A D csoport állása:

1. Hollandia 5 5 - - 16- 2 15 pont 2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 12- 7 10 3. Románia 5 3 1 1 10- 6 10 4. Törökország 5 2 - 3 6- 6 6 5. Észtország 5 1 - 4 1- 9 3 6. Andorra 5 - - 5 0-15 0

A csoport keddi programja:

Észtország - Andorra, Tallinn 18.00 Törökország - Magyarország, Isztambul 19.30 Hollandia - Románia, Amszterdam 20.30

Az eddigi magyar-török párharcok és a magyar gólszerzők:

- 1952.07.24., Helsinki: Magyarország-Törökország 7-1 (2-0), olimpiai negyeddöntő gólok: Kocsis (2), Puskás (2), Palotás, Lantos, Bozsik - 1956.02.19., Isztambul: Törökország-Magyarország 3-1 (2-0), barátságos g: Puskás - 1962.04.29., Budapest: Magyarország-Törökország 2-1 (1-1), barátságos g: Solymosi, Göröcs - 1982.09.22., Győr: Magyarország-Törökország 5-0 (3-0), barátságos g: Garaba, Burcsa, Kiss S., Budavári, Póczik - 1984.04.04., Isztambul: Törökország-Magyarország 0-6 (0-2), barátságos g: Mészáros F. (2), Esterházy M. (2), Kardos, Bodonyi - 1988.03.16., Budapest: Magyarország-Törökország 1-0 (0-0), barátságos g: Kiprich - 1990.09.05., Budapest: Magyarország-Törökország 4-1 (3-0), barátságos g: Kiprich (2), Kovács K., Kozma - 1994.09.07., Budapest: Magyarország-Törökország 2-2 (2-0), Eb-selejtező g: Kiprich, Halmai - 1995.09.06., Isztambul: Törökország-Magyarország 2-0 (2-0), Eb-selejtező - 2006.10.07., Budapest: Magyarország-Törökország 0-1 (0-1), Eb-selejtező - 2007.09.12., Isztambul: Törökország-Magyarország 3-0 (0-0), Eb-selejtező - 2012.10.16., Budapest: Magyarország-Törökország 3-1 (1-1), vb-selejtező g: Koman, Szalai, Gera

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.