Kultúra

Kulturális programsorozat köti össze Szegedet és Szabadkát

Kulturális programsorozat köti össze Szegedet és Szabadkát

2013. március 12., kedd
Kulturális programsorozat köti össze Szegedet és Szabadkát

Már meglévő és bejáratott, szakmai tapasztalatokkal szolgáló kulturális rendezvényeket, eseményeket kapcsol össze a Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában (CULTRAIL) című, hamarosan induló projekt.

A programsorozaton több száz fiatal fog ellátogatni a két városba. Célunk, hogy a rendezvények minél több embert megmozgassanak és eljuttassanak a másik településre a kultúra megismerésére, hiszen ezeket a korábban meglevő kapcsolatokat az utóbbi évtizedek erősen megtépázták - mondta

Mikola Gyöngyike

szegedi projektpartner, a DEAK Zrt. szakmai koordinátora a keddi sajtótájékoztatón. A szabadkai partner a városi könyvtár. A projekt március végén a Kosztolányi-talány Vetélkedővel indul Szabadkán vajdasági és szegedi középiskolások részvételével. Májusban kétnyelvű irodalmi tanácskozást tartanak

Danilo Kis

munkásságáról Szabadkán, emellett buszos kirándulást tesznek a régió ma is működő és már bezárt kisállomásainak érintésével (Palics-Hajdújárás-Bácsszőlős-Horgos-Kamarás). A helyszíneken bemutatják az állomások építészeti értékeit, kiállításokat, performanszokat rendeznek. Október közepén útjára indul a Szeged-Szabadka Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál. Ezen szerb és magyar írók olvasnak fel műveikből, koncertek lesznek a szegedi és a szabadkai nagyállomásokon és a sínbusznak nevezett menetrend szerinti vasúti járaton, valamint színházi performanszokat tartanak a határállomásokon, Röszkén és Horgoson. Az eseményen a Symposion folyóirat tematikus számát is bemutatják. Jövő januárban a projektet a Kosztolányi-Csáth szimpózium zárja Palicson felolvasóesttel és kiállítással. A programokat azért kapcsolták össze, hogy egymást erősítsék, és közösen népszerűsítsék a régió kulturális értékeit - mondta a szakmai koordinátor. A célcsoport a középiskolás és egyetemista korosztály, de bárkit szívesen látnak, aki szeretne részt venni a programokon. A szervezők számításai szerint több száz résztvevőt mozgat a program a határ két oldalán egy éven keresztül. Szeged és Szabadka testvérváros, és földrajzilag is nagyon közel van egymáshoz, lakóik mégis kevéssé ismerik egymás kulturális értékeit, kortárs művészeti törekvéseit. Ezt a megismerést szolgálja a projekt – tette hozzá Mikola Gyöngyike.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.